Partnerek

Új elnökséget választott a Megyei Szövetség


(Nagy II. Zoltán, Andó János leköszönő elnök, és Korhán László)

2015. január 16-án pénteken tartotta meg a HBM Kerékpáros Szövetség éves közgyűlését, ahol az esedékes tisztújító szavazásra is sor került, Korhán László levezető elnökletével. A 20 év után leköszönő elnök, Andó János beszámolt az elmúlt szezon történéseiről, eredményeiről, illetőleg a Szövetség pénzügyi helyzetéről. Felszólalását követően nyílt szavazással döntött a közgyűlés az új elnökség összetételét illetően. A Szövetség új elnökévé Nagy II. Zoltánt választották, a főtitkár Korhán László lett. A számvizsgáló bizottság vezetői posztját továbbra is Zsupos Sándor fogja betölteni, az elnökség tagjai rajtuk kívül Botos Gábor, Gém János, Kenyeres Ferenc és Kiss Attila. Korhán László az összegyűltek nevében is megköszönte Andó János önfeláldozó munkáját, és kiemelte, hogy a szervezet a jövőben is számítani fog rá, mint tanácsadóra. Végezetül az új elnök, Nagy II. Zoltán tartott rövid tájékoztatást az előttünk álló évadra, valamint a hosszabb távra vonatkozó célkitűzésekről.

.oOo. HBMKSZ .oOo.