Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Iron Bike Oradea - Röfler Tamás beszámolója

Amikor megtaláltam a honlapon a kiírást, először gyorsan elhessegettem. 275km az nagyon
hosszú, még síkon is. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem az útvonalat és
egy jó részét már ismertem régebbről, az idegen útvonalakra pedig kíváncsi voltam. Igen,
de kivel, mert itt két fős csapatok vannak és még egy elvetemült embert is keresni kell
magam mellé. Soma barátom miután elmagyaráztam neki, hogy sok-sok a táv, de van idő rá
bőven és a szint sem olyan sok, persze attól függ, mihez viszonyítunk, végül igent mondott.
Túl a csúcson (Over The Top) nevet választottuk elrettentésnek. Később kedvet kapott az
induláshoz a Merkapt SE-ből Oszi és Nagy Tamás (Szupergyors karusszel), hazánkból:
Czincz Gergely és Németh Miklós (Sólyom Team) is. A felkészülés lehetőleg legtöbb

tekerésből és a felszerelés kiegészítéséből (lámpa, GPS, sárvédő),

bringa felkészítéséből állt.Ezek voltak a kezdetek, akkor még nem is sejtettük milyen kalandok várnak ránk.

Pénteken délután megérkeztünk az Arwen vendégházhoz, ahol a nevezés történt. Ekkor
még csak szállingóztak az emberek. Tibi a főszervező és Józsi a formaságok elintézése
után szívélyesen beszélt az előttünk álló napról. Ekkor fizettük ki a nevezést 6800/csapat és
kaptuk meg az induló csomagot is. Végre egy normális technikai póló, csak a lényeg van rajta
semmi más. Ismervén a Bihar hegységet, és a környéket sok kajával és a lehető legtöbb vízzel
készültünk, nehogy meglepetés érjen. Tibi azonban felvilágosított (miközben egy másik
csapat GPS-re töltötte a track-et), hogy mind a 12 ellenőrzőponton egyben itatópont is, és lesz
enni és innivaló is. Hoppá gondoltuk ezt eddig nem tudtuk, akkor nem is kell vinni sok kaját.
Volt olyan lehetőség is, hogy minden csapat egy nagy szatyornyi csomagot kiküldhetett a 4-
es vagy 9-es pontra. Mi azonban ezzel a lehetőséggel nem éltünk. Minden ellenőrzőponton
kint lévő emberkének megkaptuk a telefonszámát, és persze Tibiét is. Azt is megtudtuk,
hogy előző napi esőzések jól feláztatták az útvonalat, ezért az első 14 km-t aszfalton egy
kis kerülővel kell majd megtennünk, és a rajt magyar idő szerint 3:30-kor lesz. L Ezek után
megmutatták a szállásunkat.
Alex, a szállásadónk, kedvesen fogadott minket, majd figyelemmel kísérte, amint elbabrálunk
a bringákkal, felszereljük a lámpákat, sárvédőket. Gumiválasztással most sem volt gondunk,
mert mindenki ugyanazzal nyomja egész évben. Vacsora után a párok megbeszélték ki mit
fog cipelni egész nap a hátán azokból a dolgokból, amikből elég egy is csapatonként. Persze
még ott volt a nagy dilemma, mibe öltözzünk, hiszen másnapra változékony időt jósoltak
helyenként esővel, és hajnalban még csak az égboltot sem tudjuk megnézni mennyire felhős.
Este tusolás és lefekvés, de ekkor jött egy apró baki. Soma kezében maradt a csaptelep és a
víz (hideg-meleg) két hatalmas gejzírként tört fel a tükör alatt elhelyezett üvegpolc aljáig, ami
szépen terítette a már langyos vizet. J Elsőre nevettünk a dolgon, de amikor kiderült, hogy
nem olyan egyszerű elfojtani őket, már kevésbé nevettünk a dolgon. A kagyló mögött nem
volt kiscsap és a ház tulaja sem tudta, hol a főcsap. A vízszerelő szaki kb. 30 percen belül a
helyszínre sietett és ledugózta a csonkokat. Így maradt négy kerek óránk az alvásra.
Hajnalban ébredtünk. Oszi bekapcsolta a TV-t így nézhettünk még egy kis felnőtt műsort is
pakolás közben. Majd összekaptuk magunkat és irány a rajt, ami kb. 50m-re volt a háztól,
mert a szervezők mindenkit kb.100m-es körzeten belül el tudtak szállásolni, igen baráti
áron.

Sok álmos arc, egyesek rövid, míg mások hosszú ruciban. A rajt után felvezetéssel
elindultunk az aszfalton, a közepestől kicsit erősebb tempóban. Stratégiánk igazán nem volt,
rohanni nem akartunk, inkább csak „azért nagyon ne maradjunk le” volt a cél. Tasadnál volt
a repülő rajt. Továbbra is Osziékkal együtt mentünk. Hűvös volt, de nem volt annyira vészes.
Pár házból álló falvakon vitt át az utunk. Itt-ott tócsákat és friss tehénlepényeket kerülgetve.
Szép lassan felkelt a nap és egyre jobban kirajzolódott az erdélyi táj szépsége. Mezőkön lovak
legeltek szabadon és ökrökkel indultak szántani az emberek. Tisztára mint egy időutazás.
Egy nagyobb domb tetejéről igen sáros út vezetett egy olyan faluba, ahol a fő utca közepén,
az úton egy patak folyt. Ezen többször is át kellett kelni, így aztán a cipőnk már reggel
elázott. Ennek ellenére jó hangulatban értük el Dobrestit (47km), ahol a második itató pont
volt. A szervezők minden checkpointra tettek magyarul beszélő embert is, az igazi meglepi
azonban a bőséges kínálat volt. Egy szavunk sem lehetett, Soma élvezte a finom falatokat.
Itt kicsit lehagytam a többieket, nem voltam éhes és inkább elindultam előttük. Hosszú
macskaköves felfelé következett, majd ismét falvak és dózer. Meziad településnél is volt
egy pont ahol ismét lakoma volt, és itt tudtuk meg, hogy az első csapat irgalmatlan tempót
diktálva meg sem állt nekik, pedig most következeik egy 1000m-es mászás. Rövid pihenés
után ismét elindultunk. Egy sáros mezőn kellett nekivágni és szép lassan egyre meredekebbé
vált az út. A biharfüredi aszfaltra érve Osziék szép lassan lehagytak minket. Itt már nem
nagyon találkoztunk más csapatokkal a 32-ből. Lassan, de biztosan haladtunk egyre feljebb
a kacskaringós úton. Itt még egész jó időnk volt. Felfelé megelőzött minket a hegyimentők
terepjárója és fent már tudtuk is merre kell elindulnunk lefelé. Egy igen rossz minőségű
aszfaltozott úton indultunk el lefelé az erdőben. Ez a Lesu völgyének felső része. A fejünket
jobbra-balra kellett kapkodni a gyönyörű vízesések láttán. Jó darabon minden 200m-re esett
valami természeti „csoda”. Leérvén a Lesu völgy közepére kiszélesedett a völgy és hétvégi
házak közt folytattuk utunkat.


Ettünk útközben, de az utolsó ponttól 40km és egy 1km-es mászás választott el. Megérkezvén
a következő ellenőrzőpontra tudtuk meg, hogy itt bizony sült csirkecomb sültburival, és
rizs lesz a menü (persze a megszokott dőzsölésen kívül). Nem is tudom, mikor örültem
így csirkecombnak. J A helyi büfében Soma egy sörrel, míg én egy rostossal jutalmaztam
pluszban a testemet (bár a checkpointon is volt barack és paradicsomlé is). Ez a pont limit
pont is volt egyben és 40 perc volt még a „kapuzárásig”. Itt találkoztunk Osziékkal akik 20
perccel voltak előttünk, ők már indulóban voltak. Kaja után folytattuk az ereszkedést egy
sáros, kicsit tekerős dózeren. 15 km után újabb ellenőrzőpont (a pontok logikusan voltak
kiválasztva, nagyobb leágazásoknál, ahol útba is igazítottak minket), ahol egy elég meredek
mászásra irányítottak minket. Itt találkoztunk két másik csapattal. Az idő kezdett egyre
borultabbá válni, felérvén egy nagyon szuper lejtő várt ránk ismét, és leértünk Bratca faluba.
A szinttérkép nem jelzett különösebb mászást, de Suncuiusig volt egy kettő, ami inkább
pszichésen viselt meg. Itt már csepegett az eső. Mire elértük Rév települést már stabilan esett.
Itt tudtuk meg, hogy még sárosabb és nehezebb a hátralévő 110km. Somával kerestünk egy
fedett részt és megbeszéltük, hogy így is jót mentünk, és ha azt számoljuk, akkor már megvan
165km és még hazáig lesz 60 akkor nekünk annyi elég is és mi is és a bicajok is életben
maradunk. Felhívtam Tibit és megbeszéltem vele, hogy feladjuk, de „mentést” nem kérünk.
Révtől elmentünk Kőröstopáig és onnan az E60-as úton szakadó esőben lehető legnagyobb
tempóban hazafelé vettük az irányt. Lámpákat bekapcsoltuk, nehogy a szakadó esőben valaki
ne vegyen észre minket. A sárvédők is igazán jó szolgálatot tettek, mert az út szélén szétázva
aztán volt minden, meglepetésünkre a sofőrök is elég figyelmesek voltak. De itt még nem ért
véget a történetünk.
Fél úton járhattunk, amikor már egy ideje nézegettük, hol lehetne megállni egy kicsit. Örvend
nevű faluban találtunk egy házat, aminek a nagykapuja fölé volt eszkábálva egy tető. Addig
még egy fedett buszmegállót sem találtunk. Gyors kaja után a közeli közkútnál lemostuk a
bringákat, legalább a nagyja sarat ne cipeljük alapon, már indulnánk is tovább, amikor nyílik a
kiskapu. Egy 50-es kicsit spicces ember és józan fia jött ki. Bemutatkoztak. Misu az öreg
rendesen törve a magyart, és arra kért, hogy fáradjunk be hozzájuk. Igazán szóhoz sem
jutottunk, nem tudtunk mit kezdeni a helyzettel. Vesztenivalónk nem lévén, bementünk. A
bicajokat letettük az udvaron. Ahogy beléptünk kis házukba és levetkőztünk, Táti (Misu) az
apa kiszalad és kinyitotta a kis és a nagykaput is sarkig. Hoppá! Szóltunk, ez így nem jó, mert
a bicajokat így meg fogják pattintani! Táti azonnal mondta, hogy ő nem lopós és ne
általánosítsunk, mert a Románok nem mind lopósak. Mondtuk neki jó-jó, de mi van ha pont az
az egy jön erre. Nagy nehezen, de becsukta a kaput. Közben Márk a fia már pucolta is a
burgonyát, hogy szalmakrumplit és tükörtojást készíthessen nekünk. Persze kérdezte, hogy
ebben a szakadó esőben mit keresünk mi ott, és mégis mi ez a verseny? Ő sem tudott hova
tenni minket. Táti csak nem fért a bőrébe és arra kért, hogy vagy Soma, vagy én kísérjem el a
kocsmába, mert venni szeretne nekünk valamit. Tiltakozásom ellenére megfogta a bicajomat,
hogy akkor elmegy vele ő. Na ezt nem hagyhattam és mentem én is. A kocsma előtt megint
értetlenkedés, miért nem hagyom kint a biciklimet és miért nem tisztelem meg azzal, hogy
iszok bent vele valamit, ha már ő vendégül lát (bár ezt nem mondta ki). A kocsmába végül is
egyedül ment be, persze eldicsekedett mindenkinek és négy üveg sörrel és három doboz
cigivel lépett ki. És ekkor esett le a tantusz! Miért is akarta a nagykaput kinyitni, mit keresek
én szakadó esőben a falusi kocsma előtt. Itt olyan ritka a „bicsiklista” (ő így mondta), főleg,
hogy magyar, mindenképp tudtára akarta adni a falunak. Hazamentünk, közben elkészült a
kaja is és elkezdtünk enni. A kiadós fűszeres, sós étel nagyon jól esett. Márk próbálta kezelni
a faterját, de az öreg Misut nem lehetett „lelőni”, folyamatosan beszélt. Kaja után az öreg ránk
akarta tukmálni a négy üveg sört és a három doboz cigit. Nem fogadtuk el ő pedig nem tudta
eldönteni, hogy most megvetjük őt, vagy vallásosak vagyunk. Hosszú egyezkedés után egy
liter műanyagüveges Timişoreana sörrel (mert Táti szerint ez a legjobb) és két golyóstollal,
valamit egy csomag „tetkós” rágóval távoztunk. J Furcsa, és érdekes volt látni ezt a
kontrasztot, amit két teljesen más életszemlélet találkozása nyújtott. Jó pár dologban Tátinak
spiccesen is igaza volt, ebből egyet emelnék ki:
Hasonló esetben a határ ezen oldalán is megtették volna ugyanezt az emberek?
Az eső elállt és újult erővel indultunk neki a ránk váró kilométereknek. A 9-es pont épp
a főúton volt, itt megálltunk és ettünk még egy kis csokit, hiszen úgyis annyi volt, hogy
egy „hadseregnek” is elég lett volna. Osziék ekkor (18:30) még nem érték el ezt a pontot, de
szóltunk a szervezőknek jelezzék feléjük, hogy mi már otthon vagyunk. Egy fél óra alatt a
szálláson is voltunk, így 225km lett a vége. Alex érdeklődve várt minket. Meséltünk neki,
majd megkérdeztük, hol van jó pizzéria, vagy hasonló? Fürdés után vacsora és fekvés. Az eső
újra eleredt, viharos szél fújt.
Este 23:05-kor csörög a telefon. Oszi: „A Mol kútnál (kb.: 5km a szállástól) vagyunk, gyere
értünk.” Gyors öltözés és indulok Osziékat hazahozni, hiszen már közel 20 órája bicajoznak.
Felvettem őket. Másnap eredményhirdetés, pár ember kivételével mindenki (!) ott van az
eredményhirdetésen, Osziékat elismerik teljesítőknek (285km) a Sólyom Team is oklevelet
kap, ők egy kis gabalyodással 305km-t mentek…
A győztes páros 13 óra alatt teljesítette a távot és csak egy pár itatónál álltak le.
Elismerés minden résztvevőnek a teljesítményükért.
A szervezőknek pedig szervezésből és vendéglátásból is jelest adnék, így kell ezt csinálni,
hajrá!
Mi pedig jövőre ismét megpróbáljuk. J
Honlap: http://www.mountainriders.ro/ironbikeoradea/ibo2010_hu.html

 

További képek az Egyéb-Képek menüpontban!

 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat