Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Krakkói Bringatúra - Pataki Péter írása

A tavalyi nagy túra óta egyértelmű, hogy a nyári programok
kitervelésénél a "Hova megyünk MÉG?" kérdés az első kérdés. Nyilvánvaló,
hogy a bringatúrát nem lehet kihagyni! A fix meló miatt ugyan az időm
mostanság véges, de egy hét bringázásra való szabadságom (természetesen)
éppen akadt, ötletben pedig soha nincs hiány: menjünk hát a festői
Krakkóba! Remek cimborám, Köteles Robi persze megint rábólintott a
tervre. Bicajoknak irány a szervíz, meglepetésben úgyis lesz részünk! Az
előkészületekre nem kellett sok idő, a terv világos, az időkeret adott,
bepakoltuk ami kell, és szevasztok!

 

 

*augusztus 19. vasárnap. Nagyot szenvedünk, de estére megérkezünk a
Magas Tátrába* (136.4 km)

Az eredetileg szombatra tervezett indulást kénytelenek voltunk
vasárnapra halasztani, így aztán 18-án este mentem át Kazincbarcikára,
hogy másnap reggel le ne késsek a saját túránkról. Gondoltam nem
strapálom magam, de Miskolcon elegem lett a vonatból, úgyhogy valami 20
km életveszély árán (mivel előzőleg nem néztem utána, merre érdemes
menni, a főúton szabálytalankodtam) el is gurultam Robiékhoz. Rendesen
bevacsoráztunk, másnap reggel nem is siettük el nagyon a felkelést, így
aztán 10 óra múlt, mire összeszedtünk mindent, és búcsút intettünk:
irány az út!

Az egyik faluban még beugrottunk egy kólára Robi uncsitesójához, aztán
különösebb esemény nélkül megérkeztünk Aggtelekre. Evés-ivás (mulatunk,
szórakozunk), telefon, miegyéb, és szevasztok! Tavalyról már ismerős
volt az út, Plesivecnél egyenesen északnak tartottunk, hogy a főutat
lehetőleg elkerüljük. Rostár után egy kis hegymászás, itt táboroztunk
tavaly, amilyen lammák voltunk, eltévelyedtünk, és csak idáig futotta.
Most persze nyomtuk tovább, ki a főútra, Gocovo, stb, elég meleg volt,
úgyhogy itt-ott meg is álltunk kicsit pihenni. Robi után kiszaladtak a
purdék, le is köpködik, ha nem hajtja a pedált. Viszketett is a tenyere,
de jobb nem felvenni a kesztyűt, mert úgyis ők vannak többen. Mármint a
brazilok. Ez van, Dobsinán meg sem álltunk, csokink, műzlink volt
elegendő, sőt hatalmas csomag gyümölcsöt is cipeltem, persze igyekeztem
mielőbb elpusztítani, nehogy már keresztülhurcoljam fél Szlovákián.

Dobsina után jön Robi egyik kedvenc hegye, le is maradozott, bár én sem
éreztem magam a legnagyobb formában, azért a rendszeres gurulgatás
megteszi a hatását, hát még majd jövőre :) Van egy kis pihenő-kilátó, a
közelben forrás, na itt el is töltöttünk egy órát, jöttek arra magyarok,
ráadásul debreceniek, beszélgettünk kicsinyt, aztán gyerünk tovább! A
dobsinai emelkedő után kellemes gurulás, de Stratená környékén megint
erőlködni kellett, a "part" a 12%-ot is eléri néhol. Kezdett késő lenni,
nekünk meg Nová Lesnán megbeszélt helyünk volt, nem árt igyekezni, csak
hát túl sokat szöszöltünk. Sajnos be is sötétedett, a dinamóm gyenge,
alig látunk, még jó hogy Robi rendesen világít, meg beraktam a
zseblámpát. Az utolsó hegyet már idegből másztam, aztán egy gyors
telefon, de kisült, hogy nem nagyon számíthatunk a szállásadókra. Nem is
baj, minek vergődjünk odáig, majd Poprádon találunk egy fogadót.
Találtunk is, a Valentina nevű panziót, ahol mi is, meg a bringák is
remek helyet kaptak, potom többszáz koronákért. Dehát idén többet
áldozunk a kényelemre, nem bajlódunk a sátrazással. Megkaptuk a
szobánkat, ettünk még egykét csokit, ezt-azt, egy zuhany, és nemsokára
aludtunk is, mint a bunda!

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 20. hétfő. Megkerüljük a fél Tátrát, este nagy lakomát
csapunk Zakopanéban* (77.26 km)

Remekül aludtunk, reggel úgy tűnt, hogy ködös napunk lesz, de aztán
szépen kisütött a Nap. Bevásároltunk egy Coop boltban, aztán gyerünk a
főtérre reggelizni! Leparkoltunk, nézelődtünk, evés-ivás, aztán
bementünk egy bringaboltba is, vettem villogót. Kicsit ücsörögtünk a
Domenico nevű cukrászda-kávézóban (illetve a kinti kisvonat-szerű
valamiben, ami hozzá tartozik), Robi meg is hívta magát egy sütire.
Matejovce irányában gurultunk Tátralomnicra, hogy a felesleges
szintemelkedést megspóroljuk. Stéger Csabiék egy hét előtt érkeztek a
környékre, és úgy sejtettem, hogy még itt lehetnek, figyeltem is, hátha
felfedezem őket valahol. Az egyik kempingben meg is láttam valakit, aki
ő is lehetett, hajszálra ugyanaz a fej, minden stimmelt, odaszóltam, de
csak egy "Do you speak English?"-t kaptam válaszként, mentünk is tovább,
kissé melléfogtam. A hegyeket felhő borította, itt-ott feltűntek a
csúcsok néhány percre, de nem adta úgy, mintha tiszta időben láthattuk
volna az egész hegyvonulatot. Fényképezgettünk, bámészkodtunk, Robi fel
is fedezett egy hotelt, ahol valamikor régen már járt egyszer.
Begurultunk Lomnicra, az egyik trafikban vettem is egy matricát (a
bringára), aztán gyorsan letudtuk az élelmiszerboltot, és továbbálltunk.
Sok újdonságot nem tartogatott a hely, elég sokszor voltam már itt, a
két kezemen meg sem tudom számolni!

Gurultunk vidáman Tatranská Kotlina felé, amit magyarul csak
"Barlangliget" néven emlegetnek, a hegyoldalban ugyanis szép
cseppkőbarlang rejtőzik. Na ide most nem megyünk, tekertünk is tovább,
ismét hibátlan erdei úton, itt szerencsére nem pusztult ki az erdő. (A
déli oldalon a 2004-es katasztrófa óta elég gyéren maradt meg a fenyves,
a dominó-elv miatt egymást döntötték ki a szélvihartól kicsavart fák.) A
Belianské Tatry mészkőcsúcsai tűntek fel, és megérkeztünk Zdiarba, ami
egész hosszan húzódik a Tátra és a Spisská Magura hegyei közötti
völgyen, amúgy meg festett faházairól híres. Láttunk egy csajt aki
görkorival suhant lefele az úton, jó fej, itt a hegyek között korizni
nem rossz! Itt kezdődik az újabb "gatyarohasztó" emelkedő, a kilátás
gyönyörű, de meg kell küzdeni érte. Egy pihenőnél megálltam, lenn a
réten tehenek heverésztek. Robi is felért, egy-két fotót csináltunk a
tehenekkel, mikor szabadonfutó zümmögése ütötte meg a fülemet:
hátranéztem, és két Kommunás surrant el a lejtőn! Utánuk szólni sem volt
időm, villámgyorsan eltűntek lefelé. Ilyen meglepetést, egri (és
környéki) csapat versenyzőivel találkoztam pont a Tátrában! Nyomtuk
tovább, elég húzós, dehát ezért vagyunk itt, az Alföldön nem kihívás!
Javorinán meglátogattuk az élelmiszerboltot, néhány magyar is feltűnt,
kicsit beszéltünk, de nem volt akkora nagy álmélkodás. Feltűnő, hogy itt
mennyi töményet árulnak, és az emberek jönnek is, mindenki hatalmas üveg
piákkal távozik! Van aki egy kartonnal "visz ki" :) Kajázás, és irány a
határ!

Javorinától már csak pár kilométer Lysa Polana, a szlovák-lengyel
határállomás. Átgurultunk, fényképezkedtünk, és innen már a polákok
földjén kerekezünk! Zakopane nincs messze, sok a lejtő, úgyhogy rendesen
haladtunk. Megálltunk a város szélén, ahonnan remek kilátás nyílik, a
jellegzetes sokemeletes faházakra. Zakopane nagyon jó hely! Legurultunk,
át a belvároson, ahol hatalmas volt a nyüzsgés, a főutca turistáktól
hemzsegett. Siettünk a Stara Polana nevű hostelbe, ahol már előre ágyat
foglaltam. Ez a hostel egy régi faházban van, nagyon hangulatos,
belülről modern, nagyon korrekt! A koliszobában 9 euró a hely, emeletes
ágyak, zárható kisszekrény, csak a fürdőszoba van messze, dehát ez nem
téma. Kicsit beszélgettem a recepcióslánnyal, "...bla-bla, egy ilyen
lány, mint te...", aztán közölte, hogy ő már asszony. Ja, oké. Robi csak
diszkréten röhögött az ügyön, én meg inkább elmentem zuhanyozni.
Siettünk vissza a főutcára, mert ezt a nyüzsgést nem lehet kihagyni!
Mindenhol kávézók, éttermek, boltok, gyorsan sikerült pénzt váltani,
aztán vettünk egy-egy sajtot, amit tízméterenként árulnak kis
fakocsikról. Furcsa hosszúkás fagyit is adnak, több helyen van Góral
Burger (a górál a lengyel hegylakókra utal), szóval elég szórakoztató
itt mászkálni, főleg amikor a "Szarotka" tábla jön szembe :) (Ez is
valamilyen lángos-szerű kaja, azt hiszem). Itt még most kezdődött igazán
az élet! Egy népizenekar ügyködött az utca közepén, a portrérajzolók,
karikaturisták is kinn ültek, mint rendesen. Na meg mi, karikaturisták
is ott voltunk :)

Megérdemeltünk egy rendes vacsorát, úgyis kezdett esni az eső, beültünk
egy helyre, ahol látványkonyha-szerűen sütötték a rablóhúst, és egy
teljes fal csak kolbásszal volt tele! Én ugyan nem sok húst eszek, de
egy ilyet ki kell próbálni. Odabenn már sokan dáridóztak, leültünk egy
asztalhoz, persze a stílushoz illően rönkpadokkal és -asztalokkal volt
berendezve. Itt oda ül az ember, ahol van hely, már ült ott egy csaj,
bár látszott hogy nincs egyedül, Robi váltott vele néhány szót, soha nem
árt az ilyesmi. Később oda is ült egy gengszterforma csávó, de később
kiderült, milyen rendes arcok! Rendeltünk rablóhúst, és Zubr sört, ami a
lengyel bölényrezervátum egyik támogatója (a Zubr bölényt jelent). Nagy
volt a hangulat az étteremben, nagy dáridót csaptak a polákok, és minket
is magával ragadott a nagy ünneplés! Odakinn ömlött az eső, nem is
siettünk, Robi kért is egy málnaszörpös sört, én meg almalevet. Jól
elvoltunk, a pincérek nagyon közvetlenek voltak, nekünk sajnos egy csávó
jutott, na ő is közvetlen volt, bár nekem kissé gyanús volt ez a gyerek.
A meglepetés csak most jött, intettünk érte hogy fizetnénk, erre újabb
sört és almalevet hozott! Kiderült, hogy az asztaltársaink küldték az
italt! Meg is köszöntük, ők persze nem beszéltek emberi nyelven, mi is
csak egy "dzienkuje"-t tudtunk kinyögni lengyelül. Szegény Robi, aki
ritkán szeszel, nem is bírt a sörrel, úgyhogy segítettem, nehogy
szégyenben maradjunk. Szóval remek esténk volt, később elállt az eső, és
visszasétáltunk a hostelbe. Néhányan már aludtak a szobában, úgyhogy nem
volt semmi, kicsit még körbenéztünk a házban, de nem találtunk
társaságot, úgyhogy fogmosás és jóéjszakát.

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 21. kedd. Föld alatti túrára megyünk, és eljutunk egy
krakkói hippitanyára* (118.28 km)

Ez a Stara Polana király egy hostel. Reggelizni az alagsori konyhában
lehet, elő van készítve egy csomó minden, és abból válogatsz, amit
szeretnél. Többféle lekvár, méz, miegyéb, csak a kenyérpirítónál volt
nagy a tolongás. Na meg nem mindenkinél szokás köszönni, diszkréten
anyáztunk is, mert nem volt valami barátságos a társaság. Cuccolás és
irány az út! Térkép híján a viaMichelin-ről nyomtatott papír alapján
mentünk. Egy darabig a főúton nyomtuk, enyhén lejtett úgyhogy jól
haladtunk. Szép vidék, a sajtosok mindenütt hemzsegnek. A Nap sütött
kegyetlenül, le is sült a nyakam, kerítettem rá egy pólót, nehogy szénné
égjek! Nowy Targ után Rabka Zdroj irányába tartottunk, letértünk a
főútról, és lezúdultunk a völgybe egy keskeny kis úton 500-zal. Az a jó
Lengyelországban, hogy ilyen kemény helyeken járhat az ember, mint
"Rabka Zdroj", meg "Mszana Dolna" és hasonlók. Itt ott fényképeztünk,
RZdroj-ban van egy szép Mikulás-szobor, meg templom is, amúgy
dimbes-dombos, erdős környék, na meg sok tehenet tartanak.

Mszana Dolna után elhibáztuk, és visszatévedtünk az autópályára, de
gyorsan letértünk a mellékutakra, amerre a helyes irányt sejtettük.
Hamar megtaláltuk a wieliczkai bányát jelölő táblákat, innentől nem is
volt más dolgunk, mint követni őket, bár elég jó kis emelkedőket kellett
lenyomni. Nagy sokára megérkeztünk a híres Wieliczkába! Szép lejtő visz
be a városba, Robi csinált is egy száguldós videót :) Megkerestük a
bányát, jól kiépített látogatóközpontot húztak fel, minden van itt ami
egy éhes-szomjas-pénzes turistacsoportnak kell. A bringákat a
csomagmegőrzőben tanyázó kedves lányra bíztuk, és befizettünk a lengyel
nyelvű túrára (kissé ideges is volt a pénztáros, de az angol nyelvű
vezetés jóval drágább). Kis várakozás után "megnyíltak a kapuk", és
beléphettünk a világhírű wieliczkai sóbányába! Egy függőleges aknában
lépcsőn kell lemenni valami 63 méter mélységbe, innen indul a túra.
Részben szokványos kinézetű járatokban halad az út, de a hatalmas
termek, sószobrok, és főleg a Kinga-kápolna páratlanok a világon! Az
egyik leglátványosabb rész egy ferdén lefelé ereszkedő szakasz, ahol
falépcső vezet lefelé, és széltében-hosszában belátni a sziklából kivájt
hatalmas barlangszerű járatot. Ide el kell jönni! A bányához fűződő
legenda is nagyon érdekes: amikor IV. Béla lányát, Kingát a lengyel
király feleségül vette, egy erdélyi sóbányát kapott hozományul. A
királylány beleejtette a gyűrűjét, mikor azonban Wieliczkán megindult a
sóbányászat, már az első tömbben megtalálták a királylány gyűrűjét,
vagyis az erdélyi bánya átvándorolt Lengyelországba :) Az első kisebb
teremben egyébként sószobrokban örökítették meg azt a pillanatot, amikor
egy bányász átadja a megtalált gyűrűt a királylánynak. Jó kis sztori,
látszik hogy nem kellett félteni ezeket a középkori fickókat :) A túra
során egészen 133 méter mélységbe juthatunk el, itt van egy étterem is,
ahol lagzikat,..stb. szoktak tartani. És van térerő :) Lifttel vittek
vissza a felszínre, mire kiértünk, már sötét volt. De nagy élmény
megnézni ezt a helyet!

Fel a villogókat, és irány Krakkó, ami már csak 10-envalahány kilométer,
de az épp elég idegesítő a nagy sötétben. A fénymellény persze ilyenkor
már alap. Sötétben nem kockáztathatjuk, hogy valami gyengénlátó őrült
belénk rohanjon. Beértünk a belvárosba, megkérdeztük, merre is van a
vár, aztán gyerünk. Egy pár percre azért megálltunk a Visztula partján,
és elgondolkoztunk egy kicsit: megérkeztünk Krakkóba! Az ilyesmi mindig
jó érzés. Siettünk az Sw.Gertrudy utcába, ahol egy Hospitality Klub-os
csajnál volt szállásunk. Az óváros szélén feltűnt a vár, borzasztó jól
néz ki az esti fényekben! Hamar odataláltunk Bettinához, aki egy régi
bérházban lakik, nagyon jó helyen, pont az óváros szélén, ami nekünk a
legjobb! Felcipeltük a bringákat, az előszobában volt nekik hely. Öten
laknak a hippitanya-szerű lakásban, Bettina (aki amúgy német, szociális
munkás Krakkóban), Hubert (Bettina csávója), Kuba (a kemény gyerek,
aki igazából Jakub, és nyáron idegenvezető), meg még ketten akik nem
voltak ott. A lakás nagyon otthonos, minden tele van feminista
plakátokkal, toleranciát hirdető plakátokkal, régi szocialista képekkel,
a "mi szobánk" meg mandalával, indiai guru-képpel, hippis cuccokkal,
autóstoppos könyvvel! Szóval jó kis helyre kerültönk :) Megkaptuk a
vacsora maradékát, valami currys zöldséges cuccot, meg dumcsiztunk egy
sort. Jó fejek voltak, de látszott hogy nem sokat lógunk majd együtt,
egyrészt mert dolgoznak, meg azért nem voltunk teljesen azonos
hullámhosszon. Gyorsan zuhanyozunk, mert a fürdőbe Kuba szobáján
keresztül kellett járni (és ő szokott hisztizni a HC-s vendégek miatt),
aztán hálózsák ki, és a másfészemélyes ágyon nagyszerűen elaludtunk.

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 22. szerda. Megismerjük a lengyel vasút vendégszeretét, este
remek jazzkoncira megyünk* (NULLA km)

Kaptunk kulcsot is a lakáshoz, úgyhogy senkihez nem voltunk kötve,
nagyon kényelmes volt a hely. Megreggeliztünk Bettináékkal, aztán irány
a város, kaptunk kölcsön térképet is. Rájöttünk, hogy visszafelé 2 nap
alatt letudhatjuk az utat, főleg ha csalunk egy kicsit (vonattal), így
Krakkóra is lesz két napunk. Robi persze mindenáron Auschwitzba akart
menni. Na jól van, ha már ennyire nem bírja ki, akkor nézzük meg. Vettem
jegyet, Robi meg kaját, az ilyen mindig necces, most le is késtük a
vonatot. Na nem baj, megyünk később. Leültünk falni, aztán körbenéztünk
a belvárosban. A főtér tényleg nagyon ott van, a közepén áll a híres
Posztó-csarnok, ami jelenleg ötezer szuvenírárusnak ad otthont (régen is
kereskedelmi gócpont volt), de galéria is van benne, bár azt nem láttuk.
(A váron kívül nem terveztünk múzeumnézést.) Nézegettük a borostyán
ékszereket (Lengyelország mindig is térdig járt borostyánban), aztán
vettem egy szerény matricát a bicaj számára :) Egyénként hatalmas élet
van a városban, sok a kávézó, étterem, és rengeteg jazzbár! A lengyel
jazz fogalom, ki és néztünk estére egy jó kis koncertet a PIECArt
Acoustic Jazz Club-ban. Na persze mit sem ér mindez a mindenhol épségben
megmaradt régi házak nélkül, rengeteg a műemlék, és az óvárost övező
városfalból is megmaradt egy kevés, a Flórián-kapu, és a közelében levő
Barbakán, ami régen fontos védelmi erődítmény volt. Fal helyett ma a
Planty veszi körbe a belvárost, ami nagyon szép parkosított övezet, az
1800-as évek elején alakították ki. Az egyik sarkon egy blues koncert
plakátjára figyeltünk fel: benéztünk, és nagy meglepetésre egy magyar
éttermet találtunk! Le is mentünk (pincében van), kisült hogy magyar a
szakács, sőt a tulaj is. Robi azonnal kitalálta hogy ide lehetne
koncertet szervezni, elő is hívtuk a tulajt, aki kb. 50 év körüli
vaddisznófejű csávó. Pár szóban elmondta, miről is van szó, Robi meg
elővette az arcát, és estére megbeszélt egy találkozót a tulajjal meg
egy helyi banda vezetőjével.

Pár óra mászkálás után végül felültünk a vonatra, és irány Auschwitz,
amit errefelé Oswiecimnek hívnak. A vasútállomás amúgy hemzseg a
turistákra vadászó taxisoktól, akik bárkit elvisznek a hírhedt városba.
Kb. egy óra az út, de annyira nem örülök mikor megérkezünk. Mint
kiderül, nincs messze a tábor, 2 megálló busszal. Ez itt Auschwitz KL-1,
az egyik legelső kísérleti tábor. A belépés ingyenes, a régi
"fogadóépület" a bejárat ma is, mögötte húzódik a több párhuzamos
kerítéssel (villanyos kerítéssel) körbevett láger. A főbejáratnál
csinálok egy fényképet, aztán elteszem a gépet, itt nem játszunk japán
turistát. Az "Arbeit macht frei" felirat a mai napig ott van a kapu
felett, örök szinonímájaként ennek az egész Auschwitz-témának. Nem sok
barakkot járunk be, egyszerűen lehetetlen végignézni, főleg hogy kicsit
későn értünk ide, bár a magam részéről nem is sajnálom. Nem jó hely. Nem
is írok róla többet, ez nem az a fajta látványosság. Pár kilométerre van
Auschwitz II és III, de ide már nem jutottunk el, a táborok bejárása
reggeltől estig tartó program, mi csak egy pár órát töltöttünk itt, ami
elég is volt, meg a vonatunk is indult vissza Krakkóba. Robi szerint ide
egyszer mindenkinek el kell jönnie. Én arra gondoltam, milyen lehet most
az ottlakóknak. Nekem ez már nem normális város. Jól lehangolva mentünk
a vonathoz, persze a jegypénztáros az Istennek nem akart jegyet adni,
csak magyarázta hogy menjünk mert itt a vonat. Na jó, felszálltunk,
persze valami IC féleség volt, meg is kaptuk a büntit. A lengyel vasúti
társaságot rögtön a szívünkbe zártuk, a tanulság az, hogy meg kell
tanulni az alapokat lengyelül, akkor talán nem szívunk.

Ahogy visszaértünk, máris mentünk a Budapest étterembe, ott is volt a
boss, meg egy dobos fickó, a helyi bluesbanda vezetője. Robi magasröptű
megbeszéléseket folytatott, végülis nulla költséggel pár napra kijönni
nem rossz dolog, ha a tulaj fizeti az utat meg a szállást, simán meg
lehet csinálni. Robi bedobott pár húzónevet (Bill, Takáts Tomi, stb.),
megígért pár dolgot, aztán szevasztok. (A következő hét elején tényleg
elküldött valami demót, de azóta is megyünk Krakkóba. A boss nem
válaszolt.) Siettünk a jazzklubba, ahol asztalt is foglaltunk, mire
odaértünk már játszott az Adam Mika Quartet, gitár, bőgő, zongora és dob
felállásban. Gyors ütemű, elég kommersz jazzt nyomtak, elég jól.
Megrendeltük söreinket, és élveztük a zenét! Visszatért a jó
hangulatunk, kicsit nézegettünk a kislányok felé, aztán inkább ittuk a
sörünket mielőtt kihűl. Ez a PIECArt jó hely, két nagyobb helységből
áll, egyik a koncertezős rész, a másikban kajálni is lehet, illetve ott
a pult. Elég kicsi az egész, úgyhogy kissé nyomor van, nem nagyon lehet
mászkálni, nyugton is maradtunk. Adam Mikáék jól kenték, jó kis koncert
volt! Utána még benyomtunk egy kebabot, és lassan visszasétáltunk a
hippitanyára. Csendben besurrantunk, és rövid úton alvás, mivel 1 óra
múlt, a többiek már javában húztak a lóbőrt.

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 23. csütörtök. Wavel, zsidónegyed, miegymás* (NULLA km)

Ezt a napot teljes egészében Krakkóra szántuk. Elsősorban besétáltunk a
főtérre, nagyszerű remek időnk volt, sokan grasszáltak az utcákon. Itt a
főtéren egyébként van egy szoborfej, ami valamikor egy szoborkiállítás
része volt, de amikor vége lett a kiállításnak, a krakkóiak közölték a
szervezőkkel: "a fej marad." :) A pantomimesek is kinn ácsorogtak,
hemzsegtek a turisták, mi meg elindultunk a vár felé. Bementünk a Szent
Péter és Pál templomba, ami előtt kinn áll a 12 apostol szobra. Annak
idején II. János Pál is errefelé lakott, még krakkói érsek korában. A
templom mellett egy kolostor is van, ami egy apácarend székhelye. Mikor
benéztünk a kápolnájukba, éppen valamilyen szertartás folyt, litánia
vagy valami hasonló ájtatosság. De nem sokat időzünk itt, gyerünk fel a
várba! A város büszkesége a Wavel dombon áll, gyönyörű állapotban maradt
meg, de figyelnek is rá, most is felújítás alatt volt az egyik rész. A
háború alatt itt volt a nácik egyik HQ-ja, de csak nagy szerencse
folytán nem repült a levegőbe: meneküléskor ugyanis aláaknázták a
fritzek, csak a "szovjet testvérek" közbelépése mentette meg a
helyzetet. Meredek út visz fel a várba, de megéri a fáradságot. A vár
központi udvara egy hatalmas park, fákkal, bokrokkal, és virágokkal. Nem
is tűnik fel, hogy egy erődítményben vagyunk! Itt vannak Krakkó legjobb
múzeumai, sajnos aznapra már elkelt a legtöbb belépőjegy. De épp volt
egy borostyán kiállítás, amit meg is néztünk, borostyán tonnaszámra,
lámpák, szobrocskák, asztalok, miegyéb, a legnagyobb darab egy
oltár-szerűség volt, majdnem 1 tonna! Egy Myrta nevű művész alkotásai
voltak, aki már vagy 30 éve foglalkozik borostyánfaragással. Nagyon
látványos kiállítás volt, persze apró ajándéktárgyakat is lehetett
venni, jó drágán. Körbesétáltunk a várban, a déli oldalon remek kilátás
nyílik a Visztulára. Itt van egy tűzokádó sárkány is lenn a folyóparton,
na ezt kihagytuk. Bementünk viszont a bazilikába, ami gyönyörű, dehát
melyik nem az. A kriptában nagy lengyel hazafiak nyugszanak, a toronyban
pedig egy híres harang látható.

A vár után a zsidónegyed, Kazimierz felé sétáltunk el, közben ahol
lehetett tankoltunk, mert eszméletlen meleg volt. Kazimierz egy régies
hangulatú, bár kissé sivár városrész, vagy csak egyszerű, de nem
hasonlítható az óvároshoz. Beültünk ebédelni egy jó kis kerthelyiségbe,
azt hiszem "U Stania" volt a hely neve, és állítólag a Schindler listája
c. filmben is szerepelt. Derelyét rendeltem meg sütit, Robi meg rántott
sajtot kért, de jó sokat kellett várnunk. Valószínűleg nem volt jó pont,
hogy fillérre számolgattam a pénzemet... Amúgy hangulatos kerthelyiség
volt, fonott bútorok, kinn a falon szőnyeg, régi tükör, növények,
miegyéb. Kaja után bementünk egy zsidó könyvesboltba, aztán átvágtunk az
ócskapiacon, és elindultunk megkeresni Schindler gyárát. Közben láttunk
egy bárt, ahol az utcai asztalok régi Singer varrógépek asztalai voltak,
rajtuk a varrógéppel! Átmentünk egy hídon, egy külvárosi utcában
megtaláltuk a gyárat, legalábbis az épületet ami még mindig áll. Valami
elektronikai üzem volt benne, most semmi. Körbejártuk, bemenni lehet
hogy lehet, de nem mentünk be. Visszamentünk a belváros felé, közben
találtunk egy hostelt, a Good Bye Lenin hostelt, ami régi szocialista
cuccokkal van tele, meg sok a piros, értenek a marketinghez a srácok.
Amúgy Krakkó tele van hostelekkel, annyi itt a fiatal és turista, hogy
nagyon megéri. A mi hippitanyánk is pont egy hostel mellett volt.

Kezdett esteledni, ahogy visszasétáltunk a főtérre, láttunk egypár
érdekes dolgot, pl. a Kefirek nevű élelmiszerboltot :) És van egy
játékmackó üzlet is, a kirakat csak macikkal van tele! A főtéren ment a
műsor, egy break-csapat akkora show-t csinált, hogy ilyet még nem
láttunk! Volt egy marionettes csávó is, na meg egy gitáros, aki a
városháza tornya mellett telepedett meg, CD-ről mentek az alapok, ő
pedig hozta a szólókat. Egy öreg fickó árulta a gitáros lemezét, aki
művésznevén Steve Allen (a francia lemezpiacon legalábbis), amúgy meg
Robert Pieculewicz, és borzasztó jó gitáros! Meg lehet nézni a honlapját
(pieculewicz.com vagy valami hasonló), le lehet tölteni zenéket, és
lehet ámulni! Elég profi a csávó, talán Szekeres Tamáshoz lehetne
hasonlítani. Egy darabig hallgattuk, aztán körbenéztünk a téren: csomó
érdekes dolgot árultak a sátrakban. Volt pl. egy arc, aki
szalagfűrésszel neveket vágott ki falemezből: megmondtad, milyen nevet
kérsz, milyen méretben, ő fogott egy darab fát, pörgette-forgatta, és a
végén gyönyörű írott betűkkel ott volt a név! Egy kislánynak gyorsan
csinált még egy zsiráfot is :) Egy másik fickó jópofa sapkákat árult,
volt aki lapított italos palackokat, meg kézzel fűzött kis noteszeket,
stb. Jók ezek a vásárok, de mi csak nézelődtünk, ugyanis minden jó
drága. Bementünk egy éjjelnappaliba, vettem csokit (ajándékba) és sört
(magamnak), aztán kis lazítás után benéztünk a Showtime nevű helyre,
ahol egy pop-feldolgozásokat játszó zkr nyomult, jók voltak úgyhogy
maradtunk is egy italra (Robi persze a lányokat stírölte, de nem sok
látnivaló volt), aztán még körbenéztünk egypár jazzbár táján, de
mindenhol súlyos beugrókat kértek volna, így aztán viszonylag időben
haza is mentünk. Kuba, az egyik lakótárs épp egy angol haverjával
iszogatott a konyhában, elkezdtünk beszélgetni a csávóval, odavolt a
bringákért, szóval jót dumáltunk! Másnap viszont egy korai vonatot
néztünk ki, úgyhogy nem sokáig jópofiztunk, inkább összepakoltuk amit
lehetett, és villany leó! Hajnalban borzalmas vihar volt, arra
ébredtünk, hogy csapkodja az ablakot. Nem is gondoltunk bele mi vár ránk
másnap, elég fáradtak voltunk, hamar visszazuhantunk az álomba.

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 24. péntek. Csalunk, de megszívjuk, este megint Poprádon
kötünk ki* (106.45 km)

Reggel koránkelés, angolosan távoztunk Bettináéktól, és tűnés gyorsan az
állomásra! A 7:42-es zakonpanéi vonatot néztük ki, Robi persze leállt
valahol kaját venni, az idegbaj majd rámjött hogy lekéssük az indulást.
Szerencsére most nem hibáztunk, úgyhogy letanyáztunk a bringatároló
vagonban, ami egyben a kallerek főbázisa is volt, szóval velük osztottuk
meg a remek műbőr üléseket. Ahogy kigördültünk a peronról, még egy
utolsó pillantás a folyóra, a várra, és csakhamar búcsút inthettünk a
városnak. Jól megszívtuk, mert képtelenek voltunk bringajegyet venni,
egyszerűen nem értették meg az állomáson, mit akartunk. Újabb bünti, már
meg sem lepődünk. A lengyel vasúttársaságot már eddig is szerettük. Hát
még mikor Chabówkánál a kalauz beszólt: na srácok leszállás! Ez ugyan
még nem Aszód (mint a Hobo dalban), azaz nem Zakopane, de eddig jött a
vonat, az éjjeli vihar miatt lehet. Így is 50-60 km-t spóroltunk, innen
meg még úgy 50 km a határ. Na gyerünk szépen, volt is küzdés, mert a
dombok nem lettek lankásabbak, szóval meg kellett szenvedni. Egy hosszú
lejtőn kilométer hosszan áll a kocsisor, na itt is valami balhé volt, de
minket nem akadályozott a dolog, az útpadkán simán elsurrantunk. Persze
egy fa dőlt az útra, azon dolgoztak a tűzoltók.

Egy dombtetőn megálltunk egy kis fatemplomnál, amit egy gazdag kereskedő
építtetett a legenda szerint, miután csodálatos módon megmenekült egy
csapat útonállótól, aki a "Szent Kereszt, segíts meg!" könyörgés után
kővé váltak! Nyomtuk tovább, betértünk tankolni egy útszéli fogadóba,
aztán irány a határ! Elég húzós emelkedők vannak, de nemsokára feltűnt
Lysá Polana, és a Slovenská Republika tábla, heló! Javorináig nyomtuk,
ott megálltunk a kisboltnál, mckajáltunk, aztán gurultunk tovább.
Zdiarban csináltam pár fotót a kedvenc kis faházamról, hát ráférne már
egy felújítás. Könnyedén hajtottunk, nagyjából lejt az út, úgyhogy jól
álltunk idővel, ki is találtuk, hogy elugrunk Késmárkra. A hegyek is
egész szépen látszottak, csak az ellenfény miatt kicsit gyengén lehetett
fotózni. Késmárkon megnéztük a várat kívülről, hát eléggé le van
rohadva. Aztán leültünk egy sütire a főtéren. Nyugis kis város ez, nem
rossz, de nem is valami jó. A megérdemelt joghurttorta után még egy kis
gurulgatás, és irány Poprad. Úgy terveztük, hogy másnap reggel jó korán
indulunk, addig nézünk vmi szállást. Mivel az estét a belvárosban
akartuk tölteni, a múltkori panziót hagytuk is, helyette kivettünk egy
szobát a Gerlach szállóban, ami egy elég tré hotel, még a szocialista
időket idézi, de éppenséggel nem drága, és megvan benne ami kell.
Becuccoltunk, gyors zuhany, átöltözés, és besétáltunk a városba. Nem
volt nagy élet, mondhatni semmi, pedig péntek este, dehát Poprad nem
igazán egy bulihely, a város egyetlen előnye, hogy itt a Tátra.
Körbenéztünk, aztán be- azaz inkább kiültünk vacsorázni az egyik helyre.
Knédli meg turmix - ez volt a menü, Robi persze nem törődött a
hagyományos kajával, valami emberesebbet kért. Sok lehetőség nem lévén,
megettük a vacsit (közben mögöttünk összesúgtak valami idősebb nőcik,
hogy "madarsky"), aztán visszatértünk a tróger-szállóba, és alvás. A
tévében ment még valami blues-film, Robi persze bealudt, én végignéztem,
aztán jócakát.

------------------------------------------------------------------------
*augusztus 25. szombat. Uccsó nap: rekordokat döntök!* (199.83 km)

Reggel bementünk a Prior áruház kajaosztályára, hogy aznapra
feltankoljunk. Megreggeliztünk, és fél 9-kor elindultunk hazafelé. A
hegyekből ezen a túrán nem sokat látunk, hát most is elég borult volt az
ég, de látszottak a csúcsok. Ilyen időben célszerű a térdnadrág, dehát
ilyesmit nem hoztunk, egyszál kisnadrágban tekerünk, semmi külsőség.
Ezzel szemben Stratená környékén a szembejövő országútisok nemcsak
integettek, hanem le is fényképeztek! Egy nagyobb bringás társaság is
szembejött, egyenmezben tekertek, de inkább túracsapatnak látszottak. Ők
is lelkesen integettek, szóval jól indult a nap. Egy siklót is láttam az
útszélen, találtunk egy csavarkulcsot, és összességében könnyedén
haladtunk. Persze a gombaszedő cigók is elmaradhatatlan részeit képezik
a tájnak, ahogy ott állnak az útszélen, hatalmas nagy gombákat kínálva
az autósoknak.

Egy idősebb házaspár is erre bringázott, oda-vissza előzgettük egymást,
mivel ők egyenletes tempót mentek, mi meg minduntalan megálltunk
valamiért. Vannak itt 10-12%-os részek, Robi megúszott, de amúgy nem
jött rosszul. Nagyon kellemes ez az út, végig fenyőerdő, sziklák, a
forgalom sem volt vészes. Jól lehet haladni, mert összességében lejt a
táj, na meg bele is jöttünk a tekerésbe. Azért figyelni kell, mert az
autósok hajlamosak átnézni a bringáson: megyek lefelé 60-nal a dobsinai
lejtőn, erre a szembesorban teljes lelkinyugalommal előzni kezd
valamelyik köcsög. Mutatom is neki, hogy figyelj már köcsög, ez így
nincs rendben, dehát mit lehet tenni? Na persze elférünk, úgyis
lehúzódok, tudja is ez a paraszt. Megyünk mint a gép, aztán Betléren
megállunk, a gyönyörű kastélyt érdemes megnézni. Körbesétáltunk a
parkban, és ittunk egy Kofolát, amit nagyon csipázunk, szinte minden nap
ittunk egy-kettőt. A büfés néni beszélt magyarul, persze errefelé ez már
gyakori. A kastély meg az egyik legszebb, az előtte levő szökőkútról nem
is beszélve! Fotózkodtunk, aztán irány haza. Rozsnyón begurultunk a
főtérre, aztán elvétettük az irányt, de kb. 1 kilométer után rájöttünk,
hogy rosszfelé tartunk, úgyhogy visszakeveredtünk a főútra, és nyomtuk
tovább. Kicsit lejt az út, ami nagyon jólesett, 30 fölött lehet tépni.
És van hely az út szélén, mintha direkt nekünk találták volna ki! Az út
széle csík mellett még egy fél méter aszfalt, és nincsen para, mi is jól
járunk, az autósok is.

Plesivecnél letértünk balra, és meg is álltunk tankolni. Innentől megint
jönnek a dombok, az idő is megjavult, káprázott a szemünk, olyan meleg
volt. Viszont ahol emelkedő van, ott lejtő is: az egyik hosszú szakaszon
69-es sebességet értem el, ami nálam rekord! Persze országútival kéne
ilyen helyre tévedni, azzal tényleg ijesztő gyorsasággal lehet itt
lezúdulni. A határ előtti utolsó kocsmánál még ittunk egy Kofolát, és
hamarosan feltűnt az aggteleki határátkelő! Ismét megcsináltuk! :)
Fotózkodtunk, aztán gyerünk be a barlanghoz, egy kis pihenésre. Pont
aznap volt a 34. Aggtelek Kupa sziklamászó verseny, nézelődtünk is egy
órát legalább. A falon megadott utat kellett megmászni, és elérni egy
pirossal jelölt pontot. Sokan bámulták a mászókat, szép délután volt,
nekünk is jólesett egy kis pihenés. Meg amúgy is izgalmas az ilyen
sziklamászó verseny, már akit érdekel az ilyesmi. A szpíker jó fej volt,
megkérte a jelenlevőket, hogy ha van náluk vmilyen zene cédé, akkor
nyugodtan vigyék oda, mert "Van Halen, de más nincs" :) Szóval jó buli
volt, de minket még vártak a kilométerek, úgyhogy otthagytuk a műsort és
irány haza! Innentől már tulajdonképpen eseménytelen tekerés várt, de
még jó időbe telt, míg végül beértünk Barcikára. Nagyszerű remek érzés
volt, hogy visszaértünk, innen indultunk majd egy hete, és most sokszáz
kilométer után megint Robiéknál faltuk a tésztát! Felajánlották, hogy
maradjak éjszakára, vagy haza is vittek volna, de úgy a dicsőség, ha
bringával megyek haza Egerbe!

Megkaptam az első lámpát, fel a fénymellényt, köszi a túrát, Robi
anyukájának meg a kajákat, és gyerünk! Tardona után van az első húzós
emelkedő, utána már nem sok a szint, de kezd sötétedni, én meg kezdek
fáradni. Nem is izomláz vagy ilyesmi, hanem az ízületek kezdik érezni a
kilométert, a térdem már zsibbad. Jött szembe néhány robogós srác,
hangosan biztattak, aztán lassan teljes sötétség borult a tájra.
Bélapátfalván beszóltak valakik, el is pályáztam gyorsan. Mónosbélben
kértem vizet, telefonáltam haza hogy jövök, és húzzunk bele. Töksötét
erdőben vezet az út, jó hogy van ez a lámpa, de azért így sem olyan
megnyugtató az esti tekerés. Toltam is ahogy csak tudtam, úgyhogy még
ezen az uccsó 50 km-en az átlagomat is felfelé húztam. Felnémeten már
Fülig Jimmy-n is túltettem, annyira örültem, hogy mindjárt otthon
vagyok! Begurultam a Dobó-térre, egy telefon Annácskának, aztán
tényleg mentem haza. Ismét megcsináltam! 200 km! Ez nálam rekord!
Valamikor szeretnék elmenni egy Audax-túrára, persze nem 500 kiló
csomaggal! De a legjobb túrák úgyis azok amiket én magam tervezek :)
Azért ez a nap elég volt, fürdés, vacsora, és nem kellett álomba ringatni!

Nagyon megérte ez a krakkói túra, új tájakkal és városokkal
ismerkedtünk meg, világhírű helyekre jutottunk el, nagyon jó kis hét
volt! 5 nap (+2 pihenőnap) alatt több mint 600 km-t bringáztunk, bár én
még szívesen túráztam volna plusz 1-2 hetet, dehát most ennyi fért bele.
A turnét sikeresen lenyomtuk, óriási élmény volt bringával eljutni a
Tátrába, Zakopanéba, és Krakkóba, sokkal jobb, mint felülni a vonatra,
és passzívan utazni. Nincs megállás! :)

Köszi mindenkinek, aki valamilyen formában segítette az út létrejöttét.
Külön kösz Bringás Gergőnek és Stéger Csabinak, akik bringafüggőség
ügyben felelőssé tehetők. (Tuluz-Budapest túra: nincs lógás! :)) Na meg
Robinak, akinek nem kell kétszer szólni, ha valami kalandos út van
kilátásban.


VÉGE

 

A túra képei a képek menüpontban találhatóak!

 

Hozzászólások 

 
#1 Pataki Péter 2010-08-24 09:55
Ez 2007-ben volt, csak valahol lemaradt a dátum.
 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat