Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Tour de Strasbourg - Második rész - Pataki Péter írása

Az előző rész folytatása következik, amiben végre eljutunk a Fekete-erdőbe, szó esik továbbá strasbourg-i élményekről, a Duna-forrás felkereséséről, egyéb látnivalókról, finom vacsorákról, sörökről, és mindazokról akikkel az út során találkoztunk. Jó olvasgatást!

2010.júl.24.szombat. Augsburg-Ulm-Gönningen, 90 km

Nem siettük el a felkelést, de a buliból hazatámolygott srácok még javában aludtak, mikor leléptünk Steffiéktől (ő ugyan felkelt, és kissé kényszeredett mosollyal elbúcsúztunk, dehát nem igazán találtunk egymásra). Nagyjából a főtéren/főutcán (Maximilianstr.) keresztül igyekeztünk az állomásra, de felületesen szemlélve nem igazán ragadta meg a képzeletünket a hely (pl. a főtéren is átmegy a forgalom), na meg az előző esti társaság kicsit a várostól is elvette a kedvünket. Még az eső is szemerkélt. Egyébként is, nem volt vesztegetni való időnk, várt ránk az ulmi katedrális, az út egyik nevezetes látványosságának megtekintése! Szóval tankoltunk kaját, és irány az állomás. Úgy okoskodtam, hogy elég lesz az Ulm-Gönningen szakaszt bringán megtenni, mert a vidék itt már enyhén szólva hepehupás, nem is beszélve a következő napi etapról, ami főleg Robi szempontjából nem mindegy. Így nagyjából bebiztosítjuk magunkat, és vasárnap mindenképpen odaérhetünk Strasbourgba.

Szóval a kerékpárszállító vagonban piknikeztünk, és 11 óra tájban meg is érkeztünk Ulmba. Ulm kb. Debrecen nagyságú város, és két fő nevezetességét emelném ki: az ulmi székesegyház 161,53 m magasságával a világ legmagasabb keresztény temploma, és nem mellékesen itt született a relatíve elméleti fizikusként ismert Egykő úr, vagyis Albert Einstein :) Siettünk is, hogy megtekintsük a híres Münster-t, ezt a remekbe készült evangélikus templomot. A tér túlsó feléről sem fér a fókuszba, de azért lefényképeztük :) A belső tér is impozáns, a sok faragott kőszobron kívül nagyon érdekesek a régi címerek, és a kiállított tervrajzok is. A templom csak 1890-re készült el teljesen, ahhoz képest, hogy az alapkövét 1377-ben helyezték el! Hihetetlen, mi munka van benne. A toronyba fel lehet menni, dehát a várost látjuk lentről is, úgyhogy erre most nem áldoztunk.
Eléggé kinézelődtük magunkat, úgyhogy bringára fel, gyerünk tovább! A 28-as úton Schelklingenig gurultunk, onnan Münsingen irányába kanyarodtunk, és bevetettük magunkat a dombok közé. Az idő borús volt, de egyáltalán nem hideg, viszont 10-12%-os emelkedőkkel kellett megbirkózni. Justingennél Robi leszáll, én tekerek, aztán kicsit tolom a bringát, pihentetőbb, és ugyanúgy haladok. A szuper esődzseki ilyenkor fordítva sül el, az ujjából ömlik az izzadság! A következő falu Ingstetten, a Somogy megyei Mike testvérfaluja. (Mike Kaposvártól 20 km, rögtön Rinyakovácsi mellett :)) A temetőnél megállok, mert Robi lemaradt (valamelyik falut feltúrták, és az elágnál nem volt egyértelmű, hogy merre kell továbbjönni), meg amúgy is, fel kell vennem egy száraz felsőt, mert csurom víz vagyok. A idő kicsit javult, süt a nap, eszem a kekszet, és nézelődök a temetőben, míg Robi befut. Gyönyörű kis Mária-szobrokat látni a sírokon.

A nap további része hasonlóképp telt, volt egy kis pofaszél, és már erős szürkületben érkeztünk meg Gönningenbe, ahol egy bringás srácnál, Paulnál volt aznap estére szállásunk, az Auf der Ay utcában. Piszok meredek utca :) Paul meg a barátnője Jenny egy mediterrán hangulatú házban laknak, és a kert is tele van trópusi jellegű örökzöldekkel. Ez a Paul kicsit be van lassulva, de mekkora arc! A mi kis túránknál 2-3x hosszabb utakon is volt már. Leparkolunk a kocsiszínben, Paul gépei is itt állnak, különösen a méretre készült, egyedi acélvázas túrabringán akad meg a szemem. Egy szokatlan megoldás az alsóvilla és a támvilla között, a hátsóagytól kb. fél arasznyira beépített kis toldalék. Sokat nem bámészkodunk, felcihelődünk a tetőtéri lakásba, ahol iszonyú szag terjeng! Két rákendroll sztár, Elvis és Johnny felelősek ezért a bűzért :) Paulék két kandúr macskája, akiknek ugyan van egy külön szobája, de bejárásuk van mindenhova. A macskák szobájában kipakoljuk a nedves göncöket, miután a srácok megnyugtatnak, hogy a cicák nem fogják piszkálni. Összeismerkedünk Jennyvel, elég szerény és kissé sápadt csaj, de kedves, rögtön nekiáll vega vacsorát főzni, míg mi lezuhanyzunk. Robi meg is jegyzi, hogy "kissé alultápláltnak tűnik a csaj... a srác alulról táplálja..:)" A nagyszobában ülünk össze vacsorázni, finom párolt zöldségek, krumpli, sajt a menü, hozzá helyi sör! Felér a regensburgi színvonallal :)

Nagyszerű este ez, végre van valaki, akivel a bringázás minden csínját-bínját meg lehet beszélni, mert Paul nemcsak egyszerű bringabuzi, hanem komoly sportember/túrázó, ráadásul bringaboltban dolgozik. Na meg Rostockból jöttek, ami nemcsak Jan Ullrich szülőhelye, de oda való André Greipel is, szóval rögtön a profi sportra terelődik a szó, kitárgyaljuk a Tour aktuális híreit, a kedvenceket, stb. Paul egyik cimbije a Milramban is tekert, sajnos a nevét nem jegyeztem meg, mindenesetre nagy hatással volt rám a beszélgetés, a srác nagyon érzi a témát. Jenny kicsit háttérbe szorult, nem túl bőbeszédű csaj, kicsit meg van kókadva. Paullal jól megvannak, csak arra panaszkodott, hogy a kisvárosban nem igazán van élet, nincs hova járni, habár Reutlingen nincs messze, de kicsit elzártnak érzi ezt a kisvárosi létet. Meg tudom érteni, szép a környék, de én is szeretem a városi nyüzsgést, persze csak mértékkel. Vacsi után még sokáig beszélgetünk, nézegetjük a térképet, meséljük az élményeket, Paul is beszámol a túráiról - Rostockból a Balkánra is tekert már, meg ki tudja, milyen helyeken járt. Jó arc! Késő estig beszélgetünk, aztán gyerünk aludni: megkapjuk a nagyszobát, Robié a kanapé, enyém a matrac, csak a macskákat kell kirugdosni, és jó éjszakát.


Münster Ulm


Reggeli készülődés (Paul és Robi)





2010.júl.25.vasárnap. Gönningen-Strasbourg, 160 km

Vidáman ébredünk a hetedik napon: ma végre átkelünk a Fekete-erdőn, és elérjük az út végső célpontját! Robi persze megint pórul járt az éjszaka: a kanapé miatt büdös macskaszagú lett a hálózsákja..:) Jenny jóvoltából nagyszerűen megreggelizünk, mindenféle sajt, dzsem, kenyérféle van, próbálunk nem pofátlanok lenni, de azért szépen végigesszük a dolgokat. Felpakolunk a bringákra, a bringaszakértő úr befújja a láncokat valami szilikonos spray-vel, mert már kezdünk nyikorogni, olajat meg nem hoztunk. Vasárnap lévén nem kell melóba mennie, az idő gyönyörű, és hát Paul ritka jófej, tehát egy darabon velünk jön! Nélküle el is lennénk veszve! A környéket úgy ismeri, mint a tenyerét, mindenféle "titkos" bringautakon visz minket, amikre mi térkép híján nem is mennénk, nehogy eltévedjünk. Elhaladunk két nagy kézigránát-szerű tartály mellett, kérdezem is, hogy ez mi ez, hát egy biogáz fejlesztő telep. Paul szépen pörgeti a pedált, egy óra alatt le is megy 25-26 km, szóval haladunk, nem kell térképet nézegetni. Kb. 1 órát megyünk együtt, a felvezető emberünk idáig jön, megmutatja a helyes irányt, és jó utat kíván, mi megköszönjük neki a tegnap estét meg a kalauzolást, és megígérjük, hogy ha erre járunk, majd beugrunk :)

Nem is indulhatott volna jobban a nap, Horb városka irányába tekerünk tovább, aztán jönnek a húzók, és egypár 13%-os rész után megérkezünk Freudenstadtba. A főtéren leülünk kajálni, kicsit hűvös van, de a gyerekek azért a szökőkútnál pancsolnak. Sokan hemzsegnek, valami fesztivál van, vagy csak a szokásos vasárnapi kolbászevős-kiülős népünnepély, ki tudja? Nem rossz hely. Bő félóra pihenő után jónevű hegyi úton folytatjuk a tekerést, ez itt a Schwarzwaldhochstrasse, ami Freudenstadttól egészen Baden-Badenig, a neves fürdőhelyig tart. Az út, mint ahogy neve is mutatja, nem éppen sík :) Szerencsére már egy csomót jöttünk fölfelé, így csak párszáz méter szintet kell legyűrni, és nemsokára fenn állunk az Alexanderschanze ezerméteres magasságában, ahonnan szép kilátás nyílik a hágót körülvevő fenyvesekre. Szóval ez itt a Fekete-erdő. Az elnevezés a rómaiaktól származik, akik a sűrű erdők mélyén uralkodó sötétségről keresztelték el így. Pár fotó után letérünk a Schwarzwald-útról, Bad Peterstal felé kanyarodunk, és itt jön a nap következő fénypontja! 6 km-en keresztül stabil 12%-os lejtő! :) 60-70 között gurulgatunk, de csak okosan, mert nehezen fogunk továbbmenni, ha odaverjük magunkat! Bad Griesbachban megállunk, hogy visszanézzünk a hegyekre, és örülünk, hogy nem felfelé kell itt menni! Gyönyörű környék. Az út Oberkirch felé haladva továbbra is lejt, úgyhogy nagyszerűen haladunk. Egyre követik egymást a "Kurhotel" feliratú szállodák, először csak nevetünk, aztán megfejtjük a rejtvényt, hát persze, hogy Bad Peterstal környéke a friss levegő miatt gyógyüdülőhely, szóval ez kb. gyógyszállót jelent. Épp megállunk valamiért, mikor Robi bejelenti, hogy ő nem jön át Strasbourgba. Tudtam én, hogy pár tíz km-rel délebbre a német-francia határ mellett van egy kisváros, ahol a mi Roberto barátunknak érdekeltségei voltak, de ahogy értesültem, csak voltak. Kisült, hogy a sok SMS-küldés nem volt véletlen, és hát nincs is szebb, mint felfrissíteni a régi barátságokat... na ennyit az utazási célpont rutinos kiválasztásáról :) (A dolog utóéletéről nem szólnék, de végeredményben mindketten nagyszerűen töltöttük a hétfői pihenőnapot.)

Szóval Oberkirchig együtt gurultunk, onnan Robi Offenburgig biciklizett, és vonatozott egypár megállót dél felé, én meg Kehl határátkelő felé vettem az irányt. Persze rájöttem, hogy egy darabon még én is ugyanarra megyek, úgyhogy szépen beértem, és betegre röhögtem magam mikor hátranézett, és nem értette, mi a répát keresek én itt :) Úgy egyeztünk meg, hogy kedden 11 órakor találkozunk Offenburgban. Ennyiben maradtunk, és ki-ki ment dolgára. Kicsit elkezdett szemerkélni az eső, és kóvályogtam, mert a 28-as út itt átvált gyorsforgalmiba, ahol nem nagyon jó biciklizni. Az egyik biciklis ösvényen összefutottam két bringással, és megkérdeztem őket, hátha tudják, merre van az előre. Nem tudták, de egyfelé tartottunk, így hát összeismerkedtem Annával és Vukival, akik Lipcséből jöttek Appenweierig vonaton, és a festői Franciaországban kívántak kerékpártúrát tenni. Valahogy kiokoskodtam, merre kell menni, és fogtam a szelet a srácoknak, de kevésbé voltak rutinosak, minduntalan elmaradoztak. Anna egy tuti Bergamont Lite (német) túrabringával jött, jónevű Ortlieb táskákkal, Vuki meg valami női vázas városi bicajt hajtott - mezítláb! Rajta már elsőre látszott, hogy elég laza gyerek: foltokból varrt nadrág, többszínű haj, piercingek, tetkók, stb. A barátnője konszolidáltabbnak és tehetősebbnek nézett ki, mindenesetre jó fejek voltak. Montpellierbe készültek, de kötetlen útitervvel indultak, úgyis ott verik fel a sátrat, ahol épp kedvük tartja. Nagy sokára befutottunk Kehl-be, és a Rajna-parti bringaúton gurulva végül elértük a Passerelle des Deux Rives (vagy Passerelle Mimram) hidat, amin átsétálva máris Franciaországba jut az ember. A hídon megálltunk fotózni, aztán guruljunk, a túloldalon a Jardin des 2 rives parkon keresztülhajtva érünk be Strasbourgba. A külváros kissé ocsmány, és hiába látjuk a katedrális tornyát, nem is olyan könnyű átvergődni a várost körülvevő elkerülő, autópálya-bevezető, és egyéb utakon. Hoppá, itt van valami kis motel, na kérdezzük meg, merre van a belváros, de ki kérdezze meg?

Rém büszke voltam magamra, hogy itt vagyok én, a K-európai csávó két némettel, és csak én tudok franciául :) Már amennyire. Megkaptuk az útbaigazítást, és egy sor kóválygás után végre ott álltunk Strasbourg főterén! A helyi illetőségű Notre-Dame katedrális több mint 200 évig, 1874-ig a világ legmagasabb épülete volt! Nyaktörő mutatvány fölnézni a toronyra :) Na de kezd sötétedni, itt az ideje búcsút vennem a srácoktól, másnapra úgyis megbeszéltünk egy találkozót délben ugyanitt. Nézzük csak, hol lakik a Christina, akinél ma alszom. Tudom, hogy a Rue des Lentilles, vagyis a Lencse utca a helyes irány, de mire megtalálom, rengeteg idő elmegy, pedig megkérdeztem egy idős strasbourgi hölgyet is, hogy merre menjek. Szóval bénáskodtam egy sort, aztán végre megtaláltam, nagyon kicsi sikátor ez, a Grand'Rue egyik mellékutcája. Csengetek, sehol senki. Írok sms-t, semmi válasz. Türelem rózsát terem, veszek egy sört, és elkezdek mászkálni, bár sok kedvem nincs hozzá, az idő nem túl fényes, este van, nálam a megpakolt bringa, dehát nem ácsoroghatok egyhelyben. Rögtön rámszállnak a kéregetők, először nem akarok érteni a nyelvükön, aztán türelmesen magyarázom, hogy én diák vagyok kéremszépen, nincs lóvé. Megkapom a szentleckéket, aztán megyek tovább, de túl messzire úgysincs értelme elkóvályogni, úgyhogy többnyire a Grand'Rue-n sétálgatok fel-alá. Nagy sokára jön az üzenet, hogy mehetek már! Christina természetesen a tetőtérben lakik, 4.szint! Nagyon örülnek nekem, itt van egy barátnője is, Nadja, aki valami 46 éves, de piszok jól tartja magát. A bringát a lépcső alatt hagyom, a cuccokat felcipelem a pálcikaembereknek tervezett lépcsőházban, nem lennék itt bútorszállító!

C. meg a barátnője táncolni voltak, azért értek haza ilyen későn, de sebaj, már neki is láttak vacsorát készíteni, nagyon érdeklődnek az élményeim felől, de azért gyorsan lezuhanyzok, mert büdösen nem illik asztalhoz ülni :) Különben is, napok óta hanyagoltam a mosást, a bringás cuccaim nem igazán szalonképesek. A vacsora állati: kis sajtos falatkák, rizses sonkás valami, meg kukoricás saláta, mellé finom rózsavizes ital, csillagos ötös! Kellemesen elbeszélgetünk, angolul/franciául, az angol jobban megy. Nadja viszi a szót, nagyon fel van pörögve, nagyon kedves és érdeklődő, amellett elég karakán nőci. Szóba kerülnek az élmények, de beszélgetünk még a virágokról is, a kajákról, nyelvekről, ki mit csinál (C. élettant tanul, N. meg énekel, stb), közben elegánsan csipegetjük a vacsorát. Társalgás ez a javából, bár C. kicsit háttérbe szorul, de nagyon érdeklődve figyel, mosolyog, kedves lány. A másnapi tervekről is szó esik, Nadja a lelkemre köti, hogy mindenképp kóstoljam meg a helyi (illetve elzászi) specialitást, a tarte flambée-t, sőt meg is beszélünk egy igazi "rendez-vous"-t 5 órára, hogy elvigyen a legjobb tarte flambée evő helyre :) Bár azt mondta, siet, mégis nagyon sokáig marad, olyan jól telik az este. Végül aztán ketten maradunk, segítek kicsit összerámolni, aztán valami ócska műanyag növényt segítek felfüggeszteni a fürdőszobában. Aztán elő a "pizsit", matrac a földre, de még sokáig fennmaradunk fényképeket nézegetni, meg beszélgetni. Az elalvás sehogy se megy, de egy apró módosítás a helyválasztáson és nemsokára nyugovóra térek első strasbourgi estémen.


Ez már a Fekete-erdő!


Kilátás a Schwarzwald-útról


Passerelle Mimram a Rajnán, háttérben a strasbourgi katedrális!





2010.júl.26.hétfő. Strasbourg, NULLA km

Reggel korán keltünk, hétfő reggel lévén, C. az egyetemre igyekezett, nekem pedig sürgős sétálnivalóm volt a városban. Na azért egy kis lustálkodás még belefért, aztán C. a gondjaimra bízta a lakást, kaptam kulcsot, a hűtőt pedig legálisan rabolhattam ki :) Ettem pár falat műzlit meg dinnyét, felvettem a legjobb "kimenő" ruhámat, és irány a főtér. Első dolgom volt, hogy kérjek egy térképet az idegenforgalmi irodában, ami az impozáns Maison Kammerzell szomszédságában található. Ez a gyönyörű favázas házak között a legpatinásabb, igazi dísze a főtérnek. Méregdrága szálló és étterem működik benne. Illően megcsodáltam, de az ilyen puccos helyeket inkább hanyagoljuk, gyerünk megnézni a katedrálist. A város egyik jelképe az elzászi síkon messzire látszó torony, de a templom belseje sem kevésbé feltűnő. Finom gótikus alkotások, kellő mennyiségű arannyal vegyítve, persze a város varázsa miatt is az egyik kedvencem! A katedrális ritka kincse az asztronómiai óra, ami az idő mellett egy sor csillagászati információt is mutat. (Bővebben, angolul: Wikipédia)

Sok időt el lehet itt tölteni, dehát annyi látnivaló van még, kijöttem, és találomra a Palais Rohan felé vettem az irányt. Ez egy barokk palota, eredetileg a strasbourgi püspök rezindenciájaként épült, ma régészeti és szépművészeti múzeum, a várost behálózó csatornák egyikének (River III) partján áll. Ezek a csatornák körülfogják a városközpontot, vagyis a Grand Ile-t, sétahajókázni is lehet rajta, ha valakinek erre van igénye. Elsétáltam a Ponts Couverts híd felé, aztán a Petite France városrészben lődörögtem - na ez a "tipikus" Strasbourg, minden japán turista itt kattogtatja a fényképezőgépét. Ez régen afféle vöröslámpás negyed volt, a nevét pedig az egykori német lakók adták, akik a szifiliszt "francia betegség" néven ismerték... Valószínűleg a lámuló turisták erről mit sem tudva gyönyörködnek a favázas mese-házakban. Én sem tudtam, utólag olvastam csak róla. Közben hazaugrottam, mert az idő valószínűtlenül jóra fordult, felesleges volt az esődzsekit magammal vonszolni. Aztán irány megint a főtér (ami a Place de la Cathédrale, nekem legalábbis), mert 12-re találkozót beszéltem meg a németekkel. Már vártak rám Anna és Vuki, akik valami Rajna-parti helyen táboroztak az éjjel. Na mi legyen a program? Hát az a program, hogy Annával megyünk várost nézni, mert Vuki "dolgozik". Munka alatt itt a kéregetést kell érteni. Igaza volt az előző esti koldusnak, nem csak abból áll a világ, hogy csavargunk ide-oda, ha tanulsz, nem kell folyton alamizsnát kunyerálnod másoktól. Bár az ingyenélés is művészet :) Én mindenesetre elégedettebb vagyok a mi formánkkal, ingyen utazás, ingyen szállás, itt-ott vacsora, de ha kell kajára és más ilyen-olyan kiadásokra van pénzünk. Na meg a szállásadó barátaink is kapnak viszonzást - az élményt, hogy vendégül láthatnak :)

Vuki tehát célba vette a legjobb kéregető-utcákat, Annával meg városnéző sétára indultunk. (Ő nem üres tárcával vágott neki Franciaországnak.) A Grand Ile egész napra való látnivalót nyújt, a gyönyörű házakkal, futónövényekkel, hangulatos teraszokkal, néhol a házfalakon függő cserépbe ültetett virág-labdákkal, és egyebekkel. A favázas házak némelyike csodás faragványaival, szép falfestéssel kápráztat el; egy régi kút kovácsoltvas díszítése rózsabokorral befuttatva; a téren ülő portréfestők ügyes kézzel rajzolt alkotásaikkal, szóval nem unatkozunk. Mivel én már tettem egy kört, na meg térképem is van, szinte idegenvezetőként viszem körbe Annát a szebbnél szebb helyeken. Egy utcasarkon ritka art nouveau stílusú ház áll, rögtön lefotózom, nagyon szeretem az ilyesmit. Később kisétálunk a "nagy szigetről", a Köztársaság tér felé, majd át az egyetem irányába. Errefelé a hitleri időkből származó paloták állnak, ezt Annától tudom meg. A botanikus kertbe igyekszünk, szerencsére nyitva van, és ami jó, hogy ingyenes :) Van itt kis tavacska vízinövényekkel, "bambuszerdő", érdekes trópusi fák léggyökerekkel, stb. Nagyon korrekt kis kert, igazán elnyerte a tetszésemet. Visszasétálunk a városközpont felé, közben megállunk egy palacsintára, ez szinte kötelező :) A francia palacsinta igen vékony, óriási nagy, de főleg finom, különösen, ha gesztenyekrémmel van töltve. Ez a kedvencem :) Ja és persze mindig frissen készül. Visszamegyünk a főtérre, Vuki letudta az első műszakot, de nem termelt annyi aprót mint kellett volna. Már a felkészültebb utcai népek is kinn vannak: arany és ezüst lepelben, mozdulatlanul várják a dobozba hulló pénzeket. Meg is jegyzem, hogy srácok, nektek is kéne valami hasonló műsor, mert csak úgy simán kéregetni nem az igazi. Vuki egy sör után el is megy újra kéregetni, mi ketten meg tovább nézelődünk. Egy darabig figyeljük a portrérajzolókat, aztán a Grand'Rue felé sétálunk, fel is ugrunk "hozzám" egy kétbetűs kitérőra. Milyen szerencse, hogy C. azt mondta, akár felvihetek lányokat is :) Már nem sokáig sétálunk, mert 5-kor találkozóm van Nadja-val a katedrális előtt. Jön is pont időben, Annát is invitálja tarte flambée-ra, de ő inkább marad, amit tulajdonképpen nem bánok, eleget mászkáltunk. Email címet cserélünk, befut Vuki is, nagy ölelkezéssel elbúcsúzunk, és gyerünk Nadja-val uzsonnázni. Útközben megkérdezi, hogy ők régi barátaim voltak? Hát persze, mondom, tegnap találkoztam velük :)

Ez a Nadja jó fej, másnap utazik le a Riviérára 2 hétre, még össze sem pakolt, de azért szakít rá időt, hogy elvigyen egy remek sörözőbe, ahol a helyi sörökön kívül nagyszerű tarte flambéet is adnak. Kérek is egy barna sört, aztán kihozzák a finom tarte-ot, fatányéron. Olyasmi mint egy pizza, vagy kenyérlángos, tejföl, hagyma és szalonna van az alap változaton, meg egy kis sajt. Igazi elzászi étel, hétvégenként állítólag mindenki ezt eszi, a speckó tarte flambée-evő helyeken. Közben remekül elbeszélgetünk. Nadja tulajdonképpen párizsi, de nagyon szereti Strasbourgot, azért jött át ide. Az énekesi karrierjéről nem sokat beszél, igazából nem kerget nagy álmokat (úgy értem, nem akar valami nagy világszerte ismert sztár lenni), elégedett az életével, sikeresnek érzi magát. Nagyon pozitív nőci :) A barátjával is jól megvan, aztán meg ha netalán valami történne a kapcsolatukkal, az sem olyan nagy tragédia, teszi hozzá cinkos kacsintással. Hát az ilyen apró megjegyzések miatt lehet szeretni a francia nőket :) Befut a barátjának a húga is, csinos lány, de olyan vállas, hogy kicsit rá kell feszítenem, mert még véznának tűnök mellette :) C. is szóba kerül, Nadja kérdezi, hogy éreztem magam nála, aztán megbeszéljük, milyen vacsorát csináljak, ezzel akarom ugyanis meglepni, mire hazaér. Kuszkuszra gondolok, Nadja is állítja, hogy "she is a cous-cous girl", na ez jó lesz. Lassan eltelik az idő, még egy közös fotó, megköszönöm a nagyszerű beszélgetést, aztán nagy barátságban búcsúzunk el egymástól. Nagyon klassz napom volt, de lassan este lesz, veszek egy kis kuszkuszt, meg zöldségeket, és megyek haza, hogy összedobjak egy kis vacsorát. Végre C. is megérkezik, kiderül, hogy ő ugyan nem kuszkusz-görl, de azért ízlik neki a kaja, meg aztán ott van még a tegnapi saláta, azt is pusztítjuk, szóval jól megvacsorázunk. Természetesen rózsavizes itallal koccintunk, van valami szesz is, de annyira rápörögtem a rózsavíz szirupra, hogy csak azt iszom, C. nekem is ajándékozza a megkezdett üveget. Utána még hosszasan lazítunk, beszélgetünk, remek nápolyi mandolin-zenét hallgatunk, egy forró fürdő, és jó éjszakát!


Maison Kammerzell, a leggyönyörűbb középkori ház


Cathédrale Notre-Dame-de-Strasbourg


A belvárost csatornák ölelik körbe


Pont Couvert


Palais Rohan


Echte Straßburger csávó a botanikus kertben :)





2010.júl.27.kedd. Strasbourg-Donaueschingen, 130 km

Reggel elvileg időben kéne indulnom, de annyira fáradt vagyok, hogy csak nagy nehezen készülök el. Christina megint siet az egyetemre, így hát búcsút veszek tőle, és kiengedem az ajtón :) Megígértem neki, hogy felpumpálom a biciklije kerekét (egy béna kis kempingje van), úgyhogy nagy nehezen kiszedem a többi shitbike közül, ahová az én Kelly's-em is be van suvasztva. Felfújom az összes kereket, felmálházom a bicajt, addig lomolok, csaknem 11 órára jár az idő, mire elindulok. Terv szerint már Offenburgban kéne lennem, írok is egy smst Robinak, hogy ne siessen, 12-re leszek csak ott. Bele is tekerek, szerencsére már nem tévedek el, boldogan hajtom a pedált, hiszen kitűnően sikerült a strasbourgi másfél napom, feltöltődtem élményekkel. A gyönyörű offenburgi városháza elől sürgönyileg írok egy üzenetet, hogy itt várok, de R. vonattal jön, így végül a vasútállomás előtt futunk össze újra. Nagy vigyorogva jön, kitűnő napja volt tegnap, csakúgy mint nekem, de reggel némi gondja akadt: elhagyta a biciklilakat kulcsát. Fűrészlapot nem tudott szerezni, így egy zsebkéssel addig nyiszálta a sodronyt, míg az engedett. Végül elszabadult, kapott némi aprót vonatra, pont annyit késett, mint én, szóval minden jól alakult. Röviden megbeszéltük az élményeket, úgyhogy én is elmondtam a "Megy a nyuszika az erdőben, nyakában hifi-torony lóg" kezdetű viccet, aztán gyorsan kerestünk egy élelmiszerboltot, a nélkülözhetetlen csokis kekszek beszerzésére. Kicsit gondban voltunk, hogy utána merre induljunk, de aztán megtaláltuk a helyes irányt.

A 33-mas úton gurultunk délnek, Haslach-Hausach-Hornberg irányába, egyszerű, ha H-betűs, akkor jó fele megyünk :) A Fekete-erdő hegyei között, de nem túl meredek, jól bringázható utakon haladtunk, nagyszerű időnk volt, és hát a látvány szempontjából is hálás ez az útvonal: fenyőerdő balról illetve jobbról :) Ismét befogtam egy traktort, de a fickót valamiért nagyon idegesítettem, mérgesen kiabált hátrafelé, úgyhogy inkább hagytam, hadd menjen. Ez a környék a kakukkos órairól híres, mi is pont egy ilyen műhely előtt álltunk meg uzsonnázni. Schonachbachban futólag megnéztük az Uhren-Parkot, és a világ (állítólag) legnagyobb kakukkos óráját (nem tűnt olyan nagynak). Mondjuk engem annyira nem vonz az ilyesmi, az órák igen, de kakukk nélkül :) A közelben van a híres Triberg-vízesés is, de amilyen bénák vagyunk, ezt elmulasztottuk meglátogatni, pedig nem lett volna olyan nagy kitérő. Villingenben letértünk a főútról, a falvakkal sűrűn teleszórt dombvidéken nyomultunk előre, ahol a népek nagy buzgón taszigálták a fűnyíró gépeket, mintha osztrák elvbarátaikat próbálták volna lekörözni. Már előre röhögtünk ("Íme, egy hobbista...") mikor megláttunk valakit füvet nyírni :) Tisztesség ne essék szólván, nagyon sok "Tiszta udvar, rendes ház" táblát lehetne itt kiosztani, persze, itt ez az alap, ezért ilyen táblákra nincs szükség.

Végre feltűnik előttünk Donaueschingen, itt ered (névleg) a Duna, a mi folyónk, a schöne blaue Donau! Na persze a legtöbb helyen nem kék, de kicsinyesség lenne ezt felróni neki. Begurulunk a főtérre, a Városháza igazán kék, remekszép épület, de a nagy szenzáció nem is ez, hanem a Musikerbrunnen nevű kis szoborcsoport! 5 kis bronz zenész-figura (csellós, zongorista, fuvolista, hegedűs, kürtös), amik az ízületeknél mozgathatók, és a kívánt pozitúrába beállíthatók! Persze a két értelmiségi diplomás komoly felnőtt biciklis (azaz mi) rögtön elkezd játszani, veszett jók ezek a kis figurák, elszórakozunk, közben írok Ahmadnak, az itteni emberünknek, hogy jöjjön elénk. Ahmad megadja a TP-t, irány a Duna hídja, itt ácsorgunk, míg nagy sokára odaér. Elsétálunk a város széli kertvárosban álló házhoz, itt lakik pakisztáni barátunk, egy egyszobás lakásban. Bringák le a pincébe, Ahmad vadiúj városi bicaja is itt áll, nemrég kezdett megint kerékpározni, mondhatni újrakezdő, a nyereg még leeresztve, hogy ne legyen para. Képben van a bringák terén, mert bármit vásárol, előtte hosszasan mérlegel, olvassa a kritikákat, szörföl, igazi (ön)tudatos vásárló. Felmegyünk a lakásba, a kaja már majdnem kész! Mire megzuhanyzunk, Ahmad feltálalja az eddigi legcsúcsabb vacsorát! Olyan finom rizst főzött titkos pakisztáni fűszerekkel, hogy megáll a kezünkben a villa. Hozzá egy kis fűszeres hal, én meg egy kis meglepetés jelleggel rózsavizes italt keverek a Strasbourg-ból hozott sziruppal, és nagyszerűen megvacsorázunk. Ahmadnál fontos szabály, hogy az ember jóllakott legyen, meg aztán amúgy is egy akkora fazék rizsünk van, amivel egy éhes napközis csoport sem tudna megbírkózni. Közben elbeszélgetünk mindenféléről, én főleg az európai és pakisztáni élet közötti különbségekre vagyok kíváncsi. Mármost Ahmad diplomás, tanult ember (mondjuk valami unalmas irodai melója van, mint sokaknak), tehát nem a nyomortelepek világából származik. Szóval ilyesfajta különbségekről nem is tud igazán beszámolni (amúgyis korábban már Svédországban is élt), inkább a dimenziók mások arrafelé. Kérdem, hogy bírja az itteni időjárást? Egész jól :) Náluk nyáron 40-50 fokok vannak! Ja, és szerinte Magyarország üres. Lahore lakossága önmagában 10 millió fő! Ahmad egyébként muszlim, Korán idézet is van kitéve, ahogy kell, de erről nem sokat beszélünk. Nem is ez a lényeg, annyira jókedélyű arc, ilyen vidám emberrel öröm beszélgetni. Lassan kezd késő lenni, másnap melója lesz, úgyhogy hálózsák elő, és jó éjszakát.


A kakukkos órák birodalmában járunk


Na itt valaki elhagyta a vízmértéket...


A Kék Városháza Donaueschingenben





2010.júl.28. Donaueschingen-St.Gallen, 120 km

Ahmad bőkezűen osztja a reggelit is, ezt a vendégszeretetet tanítani kellene. "Kontinentális" a menü, nincs ámuldozás, de finomat eszünk, aztán cuccot összepakol, kikísérjük egymást a parkolóhelyig, aztán mi bringára szállunk, Ahmad autóba ül - egy integetés, és szevasztok! Első dolgunk a mai napra a Duna forráskútjának felkeresése. Egy kis bámészkodás után meg is találjuk: egy kastély kertjében van (volt, most a kettő el van választva), a 19.század végén építették ki, egy nagy körmedencébe csobog a víz, körülötte díszes korlát, a folyó adataival, és persze gyönyörű szoborcsoportot is állítottak a Duna tiszteletére. Egy darabig sétálgatunk, nézegetünk, bedobjuk az aprópénzeket, aztán indulunk tovább, egy szuvenír boltban még matricát nézek, és irány a Bodensee! Addig azért még bőven van hátra, egy idős házaspártól kérdezzük az utat, ők is bringáznak, van Duna-térképük, jó utat kívánunk, és karikázunk tovább. Elered az eső, de az ilyesmi kicsinység, már hozzászoktunk az efféle apró kényelmetlenséghez. Nagyon jól jelzett kerékpárutakon gurulunk, bár a dombvidék sok izgalmasat látszólag nem tartogat, úgyhogy most kicsit a bringázás kedvéért is tekerünk, és nemcsak mi vagyunk így ezzel: egy idősebb arc hajt el mellettünk álomszép Gios országútin. Csomag nélkül van, úgyhogy hiába erőlködünk, hamar otthagy minket. Az utak mentén rengeteg alma/körte ültetvény fekszik, ideális terep ingyenélőknek, de ezekben az országokban azért még szorult némi kultúra az emberekbe.

Radolfzellben megállunk egy kávére/sütire, az idő is kezd javulni, kimegyünk a Zeller See partjára is, kissé tengerparti hangulata van, de azért most nem mártóznánk meg :) A tóparti úton haladunk, már amennyire tóparti. És feltűnik Konstanz, a német-svájci határváros, a híres Zeppelin gróf szülőhelye. Átgurulunk a Rajna-hídon, kicsit nézelődünk, ami nekem nagyon feltűnt, mennyire gyakoriak itt a régi házakon a zárt erkélyek. Szépek. Aztán irány a határállomás, a svájci oldalon már Kreuzlingenben találjuk magunkat. A határ természetesen tárva nyitva, de éjszakára lezárják. A festői Bodensee partján kívánjuk utunkat folytatni, de az út sajnos messze a domboldalban halad, csak itt-ott látjuk a híres tavat. Mit nem adnék érte, ha Zeppelinek repkednének felettünk! A svájci szakasz nekem kicsit csalódás, ostoba módon azt hittem, itt is franciául cseveghetek majd, ehelyett a környék full EU-s, németül beszélnek, euróval fizetünk. Feltűnő itt is a sok gyümölcsös, és az oldtimer autók. Fogok egy traktort, szépen beállok mögé, mert St.Gallen még messze, és jó lenne időben ott lenni. Robinak ez a trükk sajnos még nem megy, tehát megvárom, és együtt nyomulunk tovább. Megállunk pár oldtimer autókkal kereskedő telepnél, sőt egy helyen lámákat is látunk egy kertben. Lassan kezd sötétedni, Roggwil felé rövidítünk, de hiába haladunk toronyiránt, a neheze most jön, iszonyú meredek emelkedőket kell legyűrni. Az esődzsekimből ismét literszám ömlik az izzadság! Nagyon szép környék, eldugott kastélyokkal, karcsú templomtornyokkal, míg az ember liheg, ezeket meg lehet szemlélni.

Végre feltűnik St.Gallen, ezért most megküzdöttünk! Erősen sötétedik, a térképvázlatom alapján próbálunk tájékozódni, némi kóválygás után odatalálunk az Innerer Sonnenweg-re, ahol Cinzia és Lea vendégszeretetét fogjuk próbára tenni :) Leával már hosszas sms-ezést folytattam a Bodensee óta, mert nehéz az egyéb teendőket és az érkezésünk időpontját összeegyeztetni. Felcsöngetünk, Lea van otthon, Cinzia még dolgozik, az arbon-i "kertmoziban". Bringa a pincébe, zuhany, vacsi (tésztát eszünk), és Lea annyira ragaszkodik hozzá, hogy az előre elkészített pihe-puha ágyban aludjunk, hogy kénytelenek vagyunk elcsomagolni a hálózsákokat :) Lea különben nem cukorkából van: első lett egy németországi savate-bajnokságon (francia box), úgyhogy nem szemtelenkedünk :) A lakás borzasztó kényelmes, 3 szoba, nagy nappali, luxus körülmények. Sok az ötletes dekoráció, nagyon "tüchtig", de ezt lakásra nem mondják. A rózsavizemmel itt bizony melléfogok, Lea nem szereti. Na de mi legyen a program? Robi nincs nagy formában, amúgy is feltétlenül számítógépeznie kell, így nem jön velünk Arbonba. Leával autókázunk egyet, hogy beugorjunk Cinziához (c=cs, z=c), pont vége a Buena Vista Social Club filmnek, mire odaérünk. Kapunk egy-egy Schützengarten Klosterbrau sört, ami itt készül St.Gallen-ben, Svájc legrégebbi sörfőzdéjében. Kiülünk a Bodensee partjára beszélgetni, hát Cinziának alaposan felvágták a nyelvét, Leával ketten majdnem olyanok, mint Kiss Eszti és Vékony Dóri, csak kevesebb eleganciával :) Cinzia "munkatársa" hoz egy kis sült halat meg majonézt, és sokáig elcsevegünk még a sörök mellett. Terítékre kerülnek az elmúlt napok eseményei, ők is mesélnek ezt-azt, épp Mexikóba készülnek együtt, a két gringó. A tó ilyenkor éjjel különösen szép: a túlsó part fényei táncolnak a vízen. Végül ez a nap is véget ér, Cinziától elköszönök, mert vele már nem fogunk találkozni, Leával meg hazakocsikázunk, és a pihepuha ágyban csakhamar elalszom.


Donauquelle (Kép: Wikipédia)


Konstanz, balra a Rheintorturm


St.Gallen belvárosa



FOLYT.KÖV.

 

Hozzászólások 

 
#3 Nagy ll. Zoltán 2011-01-04 07:41
Petike! Igazi kedvcsinálók a beszámolóid ahhoz, hogy az ember hagyjon csapot- papot, és elmenjen tekeregni.
Gratulálok a túrához is, meg a beszámolóidhoz is! Így tovább!
 
 
#2 Pataki Péter 2011-01-03 22:25
Köszi, igyekeztünk :) A befejező részt is közzé fogom tenni, amint elkészül. Az is tartogat még izgalmas részeket!
 
 
#1 Verdes Ferenc 2011-01-03 20:47
Ez a rész is tetszett, jó kis túra volt ez földlakó!
 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat