Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Tour de Strasbourg - Harmadik rész - Pataki Péter írása

A kis túrabeszámolóm befejező részében átszeljük Ausztriát, megdöntjük a
magassági, távolsági és sebességi rekordjainkat, viszontlátjuk kedves ismerőseinket,
és rengeteg élménnyel feltöltődve végül hazatérünk! Jó olvasgatást!

A beszámoló előző részei elérhetők az alábbi linkeken:  - 1. rész - 2. rész -

 

2010.júl.29.csütörtök. St.Gallen-Bludenz, 90 km

A túra 10. napja van ma, szép napos időre ébredünk. Lea jóvoltából kényelmesen aludtunk, most finom reggeli kerül az asztalra - mindenféle műzli, gyümölcslé, dzsem, meg hasonlók. Közösen reggelizünk, aztán Lea el is búcsúzik, köszönjük a vendéglátást, de mi még kicsit pakolászunk. Örülünk, hogy nem kell kapkodni, Lenny Kravitz-et hallgatjuk, míg összeszedjük a pakkot, a nedves cipők is hellyel-közzel megszáradtak, milyen jó, hogy előző este teletömtük újságpapírral. Kulcs a postaládába, kapucni fel, mert az eső kicsit csepereg - és irány a belváros. Felületes szemlélődéssel töltünk egy félórát - több időnk nincs, dehát a kötött útitervnek ez az átka, ahogy egyre többet pihenünk, egyre kevesebb idő marad nézegetni. Szép város St.Gallen, megcsodáljuk az apátságot, és egy kicsit lődörgünk a városközpontban - figyelmünket a szép házak mellett a design-ülőkéket árusító fürdőszoba-bolt kirakata ragadja meg :) (R: "-Nézd, azon célkereszt is van!" P: "-Igen, ez a svájci zászló.") Az eső egyre jobban esik, behúzódunk egy eresz alá - itt találkozunk egy futár sráccal, aki ott volt a pesti Futár EB-n. Én csak akartam menni, dehát pont a Giro-n voltunk azon a hétvégén. Kicsit beszélgetünk, aztán ahogy csendesedik, indulunk tovább.

A Bodensee partján fekvő Rorschach felé megyünk, ez a logikus, nem nagy kerülő, és jobban haladunk, mert sík az út. Bevásárolunk, matricát is ragasztok, és az egyik ház kertjében újabb izgalmas dolgot fedezünk fel: az önjáró fűnyírógépet :) Mekkora jó! Érzékeli ha betonpadkához ér, vagy ha nekimegy valaminek, így összevissza kóvályog, de a gyepen marad. Mire hazaérsz R2 lenyírja a füvet! Úgy nézünk, mint két barlanglakó, dehát iszonyú vicces ahogy a kis gép összevissza mászkál :) Gurulunk tovább, és jön az újabb meglepetés: egy Hundertwasser-ház! A staad-i piaccsarnok, aranykupolás, kerámia-díszes, hamisítatlan Hundertwasser-féle kinézetű épület. A mester mindkettőnk kedvence, már a bécsi Hw. házat is nagy izgalommal kerestük fel annak idején. Gyerünk tovább, az idő lassan javul, használtautó kereskedések mellett hajtunk el, itt ott régi amerikai autókat és replikákat is látni, egy roncstelepen meg óriási roncsautó-fa áll, nagyon impozáns. Oberriet-nél átlépjük az osztrák határt, Feldkirchben kicsit megállunk fényképezni, gyönyörű a vár, és egy nagyon szép villát is lefotózok. Eredetileg Liechtenstein felé szerettem volna menni, de kerülő lett volna, és úgysem tudtunk volna rá elég időt szánni. A mai célunk bizonytalan, nincs szállásunk, de másnapra Innsbruck a cél, szóval érdemes minél nagyobb távot letudni. A 190-es úton nyomjuk tovább, de ahol lehet bringaúton megyünk. Gyönyörű erdei utakon haladunk, az ösvény kis horgásztavak mellett visz el, és a hegyek is egyre komolyabbak - az Ill völgyében tekerünk felfelé.

Bludenzbe érve úgy döntünk, itt fogunk aludni - továbbmenni semmi értelme, az Arlberg előtt már komolyabb település nincs, és nem lenne jó, ha a hegyen ránk sötétedne. Bludenz amúgy is ellenállhatatlan! Itt van ugyanis a Milka gyár, olyan mogyorós tejcsokoládé illat van a környékén, hogy hihetetlen :) Ekkora városban (na jó, csak 14ezres hely) feltétlen lennie kell olcsó szállásnak, elég hamar meg is találjuk a táblát, és feltekerünk a hegyoldalban fekvő kempingbe. Sátrunk ugyan nincs, de a tulajdonos nőcivel hamar megalkuszunk: a szokásos tarifa fejében miénk a háza alatti közösségi helység! Nincs még késő, az idő is elég szép, így hát kiülünk a szomszédos pizzeria teraszára vacsorázni, igazán megérdemeljük :) Na meg a következő két napra elég komoly túra van kilátásban, ránk fér a jó kaja meg a pihenés. Lassan besötétedik, gyerünk hát a szállásra! A ház egyik részében kialakított fürdő, konyha és mosóhonyha alatti alagsori terem kb. 50-60 m2, bringák a fedett kocsiszínben parkolnak. Lenn az alagsorban van két üres kanapé, asztal, ruhaszárító, pingpong - és csocsóasztal! Ingyenes végtelenített rendszerű! :) Mi kell még? :) Végtelen sokáig játszunk, csokoládét majszolunk, és közben röhögünk a markunkba - az eső megint rákezdett, az ajtónk előtt sátrazó orosz motorosok most irigykedhetnek! Ma éjjel is csúcs helyen alszunk!


A Bodensee


Festői táj az Ill völgyében


Lakosztályunk a bludenzi kempingben!





2010.júl.30.péntek. Bludenz-Innsbruck, 160 km

Párás reggelre ébredünk, de hamar előbújik a Nap. A kemping melletti kis kávézó/pékboltban reggelizünk, és Robi sárvédője is kap egy high-tech kiegészítőt - az Almdudleres palackból készült "lappantyút", hogy ne csapja fel a vizet. Kis forgalmú mellékutakon nyomulunk felfelé a völgyben - az autóút bonyolítja a forgalom nagy részét. A hegyek gyönyörűek, 2000 m körül lehetnek, itt-ott vízesést is látni, a látványra nem lehet panasz. Itt van Dalaas falu, természetesen lefényképezkedünk a táblánál :) Egy kaktuszgyűjtemény is található a faluvégi üvegházban. Elhalad mellettünk egy család - bringatúrán vannak ők is, barátságosan intenek, de aztán fogok egy jó traktort, és visszaelőzöm őket, nagy hujjogással :) Innentől már kezd komolyan emelkedni az út, Bludenz 600 méteres magasságából ma az 1800 m-es Arlbergpassra fogunk feltekerni. Valahol rátérünk egy erdészeti ösvényre, ez itt afféle montizós rész, egyre feljebb kanyarog a köves út, nagyon élvezzük, aztán egyszer csak volt út, nincs út: kőomláson kell keresztülcipelni a bringákat. Az arra járó bakancsos turisták érdeklődve nézik, mit keresünk itt csomaggal - hát találomra erre jöttünk, ilyen apró részleteket az Aral Európa-atlasza nem közöl. De igazából élvezzük is ezt a kis montizást, megtöri az országút "egyhangúságát", ha ugyan lehet ilyet mondani ezen a csodaszép hegyi úton. Stubenbe már aszfalton érkezünk meg, és innen látszik, milyen brutális, sziklába vájt út visz Lech felé, amit én mint alternatívát forgattam a fejemben szállás ügyben! A falu fölött komoly kanyarokat ír le az Arlbergstrasse, a kilátás bámulatos, a sebességünk már kevésbé.

Nem mérem az időt, de súlyos órákba telik, míg felérünk a Vorarlberg és Tirol között emelkedő Arlbergre, ahol a buszos kirándulók finnyásan válogatnak a szuvenírárusok kínálatából - mi pedig rém büszkén, ám hűvös tartózkodással fogadjuk az álmélkodó turisták részéről az elismerő pillantásokat. De miről is beszélek, ez itt alap, a nyugdíjasok meg kutyába se veszik a bringást, úgyhogy gratulálunk egymásnak, csinálunk egypár fotót - és főleg gyorsan átöltözünk, mielőtt ránk fagynak az átizzadt cuccok! Az Arlbergpass népszerű kirándulóhely, elsősorban az utazó elé táruló panoráma révén, mivel nagyszerű kilátás nyílik Ausztria két nagy nyugati tartományára és a hegyekre. Télen a síelők paradicsoma, természetesen. A legkomolyabb hegy, amihez a túra soránk szerencsénk van! Az Arlberg tiszteletére egy-egy matricát kapnak a bringák, megiszunk egy teát - aztán gyerünk lefelé! Enyhén szólva más léptékűek a lejtők, mint itthon :) Ha az Arlberg volt a kávé, a száguldás a hab! Nem megyünk ész nélkül, de az út olyan minőségű, hogy nyugodt lélekkel gurulunk bele bőven a 70-be! St.Anton 500 méterrel, Landeck 1000 méterrel alacsonyabban fekszik, 33 km-re a hágótól. Az átlagsebességünk erősen feljavul, miközben újabb élményben van részünk: a völgyben csodaszép szivárványt látunk. A főút mélyen alattunk kanyarog, a 70-es évek óta a hegybe vájt alagúton át közlekedik aki nagyon siet. Landeck előtt utolér minket egy országútis boly, ha már itt vannak, kicsit lógok rajtuk, aztán inkább megvárom Robit. A 171-es úton hajtunk Imst-ig, Königskapelle-nél átmegyünk az Inn folyón (raftingosok megtekintése kötelező jelleggel), és mindenféle kis falvakon átvezető utakon kerekezünk tovább. Sok a bringaút, és bringabarát út, ezeket követjük. Már nagyon ideje lenne Innsbruckba érnünk, látni is véljük a távolban, mikor utolérünk egy bringás csajt, aki kicsit lehűti a lelkesedésünket: az még csak Telfs, Innsbruck onnan még egy 30-as...

Elcsigázva pedálozunk tovább, a bringaút összevissza kanyarog, ami növeli a távot. Pedig kellemes erdei szakaszokon, itt-ott falvakon át haladunk, néhol már gyümölcsöskertek is feltűnnek, de kezd elegünk lenni. A bringautakon egyébként mindenhol "Lovagolni tilos!" táblákat helyeztek ki, de a figyelmetlen kerékpáros ettől függetlenül könnyen aknára hajthat! Ránk sötétedik, de nincs megállás, Innsbruckban vár minket Maria, itteni titkos emberünk :) És végre meglátjuk Tirol fővárosát, de innen még menni kell, majd megőrülünk, mire elérjük a városközpontot. Megvan a cím, de térkép híján GPS segítségét kérjük, miután a kérdezésködéssel sajnos nem megyünk semmire. A GPS is meghülyül, vagy egy órát kínlódunk, mire odatalálunk. Elnézést kérünk a késői érkezésért, de Maria és a barátnője Xenia örömmel fogadnak, bringák mennek a kertbe, mi meg a zuhany alá. Egy sajtos galuskaféleséget (Kasspatzle) vacsorázunk, hozzá Hollersaft-ot iszunk, ami bodzaszörp, Ausztriában nagyon megy! Németül kimondva, és magyarul értelmezve a Hollersaft azt jelenti, "merre van a gyümölcslé?", ezen aztán elkezdünk röhögni, egyébként is annyi sztorink van, hogy egész este vicces történetekkel traktáljuk a lányokat. Megisszuk a maradék rózsaszirupomat, Xenia nem is nagyon akar hazamenni, de aztán a jólneveltség - ugye - felülkeredik, és viszlát! Maria péntek lévén valami ivászatra megy, de mi kimentjük magunkat, fáradtak vagyunk és kész. Nagyon jó kis estét töltöttünk a lányokkal, de ideje pihenni.


Reggeli látkép (Bludenz)


"Montizás", úton az Arlbergre


Rőzse viszi anyókát?


Stuben, Arlbergstrasse


Visszanézve gyönyörű kilátás nyílik az Ill völgyére





2010.júl.31.szombat. Innsbruck-Salzburg, 180 km

Úgy ahogy kialusszuk magunkat, Robit úgy kell kirugdosni az ágyból, egy sejtje sem kívánja az indulást. Maria viszont kemény, reggel 7-re ért haza. Gyors reggeli után megköszönjük az élményt, és begurulunk az óvárosba egy körre. Egyre gyatrább a felkészültségünk, leginkább csak lámulunk, és a kötelező Goldenes Dachl (Aranytető, egy középkori eredetű látványos erkély-páholy) megtekintése után sokáig nem is maradunk. Váltunk még pár szót egy utcazenész gyerekkel: valami nagyon ismerős dallamot játszik, biztos hogy magyar! Odaállítunk, jó hangosan beszélünk, meg is áll a keze, persze hogy magyar, Szegedről jött, itt pengeti a gitárt néhány euróért, tőlem csak egy 20 Ft-os szerencsepénzt kap :) Lassan indulunk tovább, először a 171-es úton, de gyorsan letérünk a kerékpárútra, erre vezet a jó Innradweg, Kufsteinig el se lehet téveszteni. Piszok meleg napunk van, és a bringaút sok helyen "kitett", csak ritkán számíthatunk az erdők, gyümölcsösök árnyékára. Szombat van, rengetegen tekernek, és az Innradweg olyan széles, hogy az országútisok is nyugodtan tudnak edzeni, nem kell attól tartani, hogy felrakják őket a túrázók. Itt-ott beállok a vonat végére, bár ha Robi nem áll be, sok értelme nincs, úgyis megvárom. Wattensben megvilágosul előttünk, honnan erednek a Swarowski kristályok! Hát innen :) Érdekes dolog, hogy a széles Inn-völgyben rendszerint a hegyoldalakba épültek fel a templomok. Vajon miért? Áradás esetén nincsenek veszélyben, leginkább erre tudunk gondolni.

Az Innradweg kis falvakon keresztül kanyarog, szorgalmasan kenjük magunkat napolajjal, olyan jó az idő. Nagy sokára érjük el Kufstein-t, a híres vár a folyóparton áll, lefényképezzük, de a mai napba nem férnek kitérők: Salzburg a cél, ami számításaim szerint 160 km Innsbrucktól, dehát az ilyen számítások mindig meglepetést hoznak :) Ebbs-nél megállunk egy boltnál, épp jókor, mert zárnak. Bekapok egy Radlert, ez az osztrák kerékpáros legfontosabb itala, hideg, sör és üdítő egyben. A kerékpárutak melletti bárok "Radler-Tankstelle" táblával hirdetik magukat. Walchsee és Kössen felé haladunk, és már lemenőfélben van a Nap, mire Reit im Winkl előtt elérjük a német határt. Ezt csak a magas hegyek miatt érezzük így, egy darabig azért még világosban tekerünk. De miért megyünk Németországba, mikor Salzburg a célpont? Ausztria testébe itt nyúlik be a Deutsches Eck, Bajorország csücske, és a legrövidebb út ezen a szakaszon vezet. A Weitsee mellett haladunk el, gyönyörű kis tavak rejtőznek itt a hegyek között, és "szedd magad" virágmezőket is telepítettek. Az út menti fogadókban már hangosan vigadnak a bajorok, kapjuk a bíztatást, ami jólesik. Felvesszük a fénymellényeket, mert teljesen ránk sötétedik, bekapcsoljuk a villogókat, Robi világít, én egyelőre nem kotorászok az elemek után, majd ráér az még. Aztán ahogy gurulunk le az egyik hegyről, hirtelen valami átszalad előttünk, Úristen mi volt ez?! Róka szaladt át előttünk, Robi előtt alig biciklihossznyira! A forgalom közepes, az autók világítanak, egyébként meresztjük a szemünket, mást nem tehetünk. Ez itt a Berchtesgadener Land alpesi régió, bár mi csak a közepes hegyek között tekerünk, szerencsére. Berchtesgaden neve Hitler Sasfészke révén vésődött be a köztudatba, a kétes hírű Kehlsteinhaus komoly idegenforgalmi tényező, de a környék természeti értékeiről is híres, itt emelkedik a Watzmann, Németország egyik legkomolyabb alpesi csúcsa.

Nem a kedvencem az éjszakai biciklizés, de kellemes meglepetéssel is szolgál az este, ahogy gurulunk lefele az egyik hegyről, iszonyatos dörrenés rázza meg az éjszakai égboltot! Mi jöhet még?! Pár másodperc múltán szó szerint fény derül a rejtélyre: tűzijáték! :) Mekkora már! Eszelős hujjogással rombolunk lefelé, ilyen nincs, még tűzijátékot is szerveztek nekünk!!! Lenn a völgyben áll a kocsisor, elsurranunk, de megállít pár tűzoltó: amíg tart a lövöldözés, nincs áthaladás. Végignézzük a műsort, ez most nagyon jókedvre derít! Van időm átpakolni az elemeket a lámpába, hogy mégse vakon közlekedjek. Hamarosan indulunk tovább, Bad Reichenhall üdülőhely a következő állomás, innen lőtték fel a tüzijátékot a nyáresti komolyzenei koncert záróakkordjaként. Az esti fényekben sokat nem látunk, de elegáns üdülőhely ez itt a hegyek lábánál, az 1800-as évektől fürdőhelyként vált ismertté. Mint utólag olvastam, itt lakott késői éveiben Günther Rall, a hadtörténelem 3. legsikeresebb légi ásza! Na majd legközelebb több figyelmet szentelünk a helynek, most megkérdezzük, merre van az előre, és irány gyorsan Salzburg. Félünk, hogy rátévedünk az autópályára, aztán valahol tényleg el is nézzük, szalagkorláton átemelős helyes irányba továbbtekerős manőver után végre sínen vagyunk, de az autósok nem szeretnek, joggal néznek hülyének, miért kell nekünk itt biciklizni. Nagy sokára kivergődünk az erdőből, és 180 km után megérkezünk a célba. Illetve addig még kóválygunk egy kicsit, Andrea, az itteni titkos összeköttetésünk értékes tanácsai alapján. Valami Isten háta mögötti részen lakik, itt van a "koli", ami rém ronda, kétszobás lakásokat tömörítő betonház. Ég a pofánk, este 11 múlt, de Andrea nem csinál problémát a késői érkezésünkből, viszont büntiként fogjuk fel, hogy nincs vacsora... A tea mellé a saját magunkkal cipelt kekszet esszük, kicsit beszélgetünk, kedves lány, de ennyi. Rokker a csaj, utóbb felfigyelünk a basszusgitárjára is, de nem kerül sor a muzsikálásra. A lakótársa nincs itt, úgyhogy egy szobában alszunk mindhárman, R. a földön, én a plusz ágyon. Nagyot mentünk ma, vasárnapra pihenőt terveztem eredetileg, de Robi a meló miatti para miatt mihamarabb szeretne hazaérni, úgyhogy másnap is tekerés lesz, így hát gyorsan begyűrjük a kispárnát.


Innsbruck belvárosa


Kufstein vára





2010.aug.1.vasárnap. Salzburg-Linz, 140 km

Andrea kora reggel megy a melóba (szegény diák vasárnap dolgozik), mi még lustulunk, Robit felverni szinte képtelenség. Lassan rajtam is erőt vesz a fáradtság, az elmúlt napok kicsit megviseltek, a pihenőnap jól esett volna, de Salzburgban már voltam pár éve, szóval nem izgatom magam. Addig lomolunk, míg jól elmegy az idő, a bringák felmálházásakor kiszúrom, hogy eltört egy küllőm. Na sebaj, hazáig már kibírja. A láncok olaj után sírnak, de mindig akkor jut eszünkbe olaj után kapni, amikor épp nincs kéznél. Végre elindulunk, az ajtót kilincsre zárjuk, zárt udvarban vagyunk, és nincs para, hogy széttúrják a pecót, dehát mi nem ehhez szoktunk, mindig furcsálljuk az ilyesmit. Begurulunk a belvárosba, teszünk egy rövid sétát a szép Mirabellgartenben, sokszáz turista bámészkodik, nagy kelletlenül kerülgetve a bringákat. Átsétálunk a Salzach túlpartjára, a Dóm téren egy profi utcazenész gitározik, CD-ket is árul, őt hallgatom, míg R. megcsodálja a templomot. Mozart szülőházát is le kell fényképezni, aztán lassan becélozzuk a Linzbe vezető országutat, mert már benne járunk a délutánban, és még tekerünk kell egypár kilométert. Térkép híján nagyon nehezen találjuk meg a helyes irányt, gyengén van táblázva. Egy benzinkútnál érdeklődünk, a srác flegmán mondja, hogy vegyük meg a térképet. Egyezményes jelet mutatunk, és gyerünk tovább. Végre rálelünk a Linzer Bundesstrasse-ra, a város szélen nagy tábla hirdeti, hogy szeptember 5-én rendezik meg itt az Eddy Merckx Classic országúti maratont.

Újabb meleg napnak nézünk elébe, árnyék nélkül. Az 1-es főút környéke végig mezőgazdasági terület, úgyhogy maximum a 2 km-es alagútban van árnyék, máshol nincs. Az alagutakat nem szeretjük, a padkán merünk csak menni, de a kiállóknál hirtelen véget ér a padka, figyelni kell, hogy ne zöttyenjen nagyot a kerék, amúgy is 1 küllő mínuszom van. A táj nem igazán érdekes, fásultan tekerünk, aztán Vöcklabruck városban megállunk ebédelni. Finom pizzát eszünk, bekapunk egy Radlert, ez ilyenkor javítja a morált :) Gyerünk tovább, hamarosan rátérünk a Traunradwegre, ami a Traun folyó völgyében halad. Eseménytelenül telik az út Linzig, ahová már szürkületben érkezünk meg. Csúnya ipari negyeden vágunk keresztül, ezzel Linz eddig ismeretlen arca tárul fel előttünk, de nem tetszik. Egyenesen Verához sietünk, majd két hete jártunk nála, most is kedvesen fogad, a járást ismerjük, gyors zuhany, egy pohár Hollersaft (nagyon rákaptunk), és vacsorázzunk valamit. Vera tud valami helyet, ahol nagyon jó burgert lehet enni, mi is valami gyros-ra vagy ilyesmire gondolunk, de hát Vera tudja, akkor legyen burger. Besétálunk hát a kedvenc utcánkon a Herrenstrassén a főtérre, itt találkozunk Vera barátaival egy teraszon. A két csávó nagyon jófej, az egyikük nagy túrázó, gyalog járt nemrég az Inn völgyében, nagyon jól elbeszélgetünk, végre valaki igazán tudja értékelni a beszámolóinkat. A srácok épp a Balti államokba készülnek valami ócska autóval, amit az út végeztével ott kívánnak hagyni. Közben bekapunk egy burgert, finom, de elég puccos a hely, úgyhogy fájó szívvel fizetjük ki a sok eurókat. Sokáig beszélgetünk, aztán búcsút veszünk a társaságtól, és hazasétálunk, gyors fogmosás, és irány a féreglyuk-szoba, ahol hamar elalszunk.


Salzburgi utcazenészek


A Salzach folyó


Búcsú a hegyektől


Linz, az egyik kedvenc városunk!





2010.aug.2.hétfő. Linz-St.Pölten, 140 km

Reggel felfedezem, hogy szamóca nő a bejárat mellett :) Vera korán lelépett, miénk a lakás, ami elsősorban azt jelenti, hogy jó sok Hollersaft-ot iszok, és kismértékben megdézsmálom a műzli-készletet. Nem vagyunk genyák, szerényen reggelizünk, aztán egy tiszteletkör, és rákanyarodunk a jó öreg Donauradweg-re, amin két hete a városba érkeztünk. Szép idő van, vidáman tekerünk, bár korántsem olyan energiával, mint 2 hete, azért a kilométerek kezdenek meglátszani. A bringán is meglátszik a túra, a hátsó féket kiakasztom, olyan nyolcasom van a küllőhiány miatt. A fékpofák különben is be vannak égve, cserére érettek. Ha befejezzük ezt a túrát, komoly karbantartásokat kell végeznem a bicajon, kb. 5ezer km lesz benne, ami ilyen igénybevétel mellett (csomagok, komoly fékhasználat, figyelmetlen kenés) nem kevés. De jó kis bringa ez, nagyon elégedett vagyok vele, amióta megvan.

Az abwindeni erőműnél átgurulunk a jobbpartra, ami menetirány szerint is a jobbpart, kissé eltávolodunk a folyótól, az itteni mocsaras részek miatt távolabb fut a bringaút. Valaki sugárhajtású modellgépet reptet a közelben, eszünkbe is jut Franzi, a regensburgi barátnőnk nótája. Na meg ő amúgy is gyakran eszünkbe jutott :) Mauthausennél megszívjuk, a bringaútnak vége, át lehet kompolni, vagy visszamenni Enns felé. Ez utóbbit választjuk, és ha már itt vagyunk, felkeresünk egy boltot, majd piknikezünk egy csendes környéken. Gyerünk megint a Duna-menti útra, fásultan tekerünk, a táj szép, de melegünk van, és kezdünk az ilyesmire kényesek lenni. Nemsokára beérünk az árnyasabb szakaszra, és beállunk egy nagydarab bringás mögé, végre haladunk, aztán az emberünk hátraszól valamit, megállunk, és felajánlja, hogy megkeni a láncokat, mert már nagyon idegesíti, hogy mögötte nyikorgunk :) Kellemesen csalódunk benne, azt hittük veszekedni fog :) De nem, utána együtt folytatjuk az utat, az új ismerősünk (valami Dietmar) is Magyarországra tart, a Balatonhoz! Ravensburgból indult, a felesége magyar, ő maga is dolgozott nálunk, most a Bosch-nál van, nagyon jófej, elbeszélgetünk menet közben. Váltott vezetéssel haladunk, R. hátul marad, néha megúszik, de amúgy jól haladunk. A barátunknak speckó rásegítős bicaja van, 25-26 km-es sebességig működik a rendszer, afölött saját zsíron megy a fahrer. Nagyon belelendülök, 27-28-cal húzom elöl, aztán megállunk tankolni, D. meghív egy-egy Radler-re, rendes tag. Szerinte nagy lehetőségek vannak a rásegítős bicajokban, és a technológia elvileg már sokkal komolyabb hatásfokú rendszerekhez is készen áll, csak még nem vezették be. Az ő gépén a hátsóagyban rejlik a motor, és a csomagtartó rács alatt helyezkedik el az akkumulátor. Csak a küllőkkel van neki is gondja, az elmúlt napokban eltört vagy négyet, persze van nála tartalék.

Ahogy így haladunk, szinte repül az idő, és hamarosan elérjük Melk városát a gyönyörű apátsággal. Kiülünk egy teraszra, viszonozzuk a meghívást, nagy nehezen összevakarunk pár eurót a Radlerekre. Enni, köszönjük nem kérünk, a barátunk kér valami salátát, addig is beadja az egyik akkumulátorát tölteni, mi nagy óvatosan isszuk a sörünket, mostmár lassan nem marad kopejkánk. Itt elbúcsúzunk, D. még akkumulátort tölt, amúgy is csak Loosdorf-ig jött volna, onnan délre kanyarodva megy majd tovább. Mi St.Pöltenbe tartunk, rég nem látott barátnőnk Michaela kedvesen fogad, nála szállunk meg, természetesen, miután ezt sms-ben egyeztettük. Eredetileg Krems felé szerettem volna menni, de az egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb útvonal nyer, így hát bő két hét után megint itt vagyunk és megkerül az elveszettnek hitt tusfürdőm is :) Michaela valami borzasztó finom zöldséges kaját készít, kicsit segítünk, és végre nagyszerűen megvacsorázunk. Kaiserspritzté-t iszunk, ami fehérbor, szóda és Aperol (keserű narancsos likőr) keveréke. Nagy izgatottan elmeséljük az élményeket, Michaela türelmesen hallgatja :) Hiába, ez nála szakmai ártalom :) Nagyszerűen érezzük magunkat, de lassan kezd késő lenni, és itt koránkelés van, úgyhogy irány a "szokásos" helyünk, és jóéjszakát.


Hazafelé tekerünk a jó öreg Duna mentén





2010.aug.3.kedd. St.Pölten-Sopron, 130 km

Korán kelünk, mert Michaela dolgozik, és itt fegyelem van, nem maradhatunk kedvünk szerint. Egy gyors reggeli belefér, aztán két puszi, és viszlát! Ő volt az egyik kedvencünk, nagyon kedves lány, remélem ő is élvezte a mi társaságunkat! Wilhelmsburg felé indulunk, lassan elkezd esni az eső, behúzódunk egy eresz alá, míg egy kicsit csendesedik. Traisen-nél a 18-as útra fordulunk rá, Sopron felé ez a helyes irány, inkább ezt választjuk, mint a Hegyeshalom felé, meredek dombokon keresztül vezető utat. Néhány kisebb emelkedő után enyhén lejtő völgyben gurulunk hazafelé, kis falvakon keresztül, az idő borús, de a komoly vihar elvonult, párás meleg van, a hosszúnadrág sok, a rövid kevés, minduntalan megállok levenni vagy felvenni. Jön egy traktor 50-nel, beállok egy utolsó nagy stéherezésre, már csak az élvezet kedvéért is, bár tudom, hogy az ilyesmi kicsit kockázatos, de az osztrákoknál többnyire tiszták az utak, és attól sem félek, hogy kátyúba hajtok. Itthon csak olyan helyen merek ilyesmit csinálni, ahol ismerem a gödröket! Utunk jórészt erdőben vezet, sok látnivaló nincs, de amúgy sem érdekel már minket semmi, csak hazaérjünk, minél előbb. Valahol megállunk egy szupermarketnél, a maradék pénzen csokoládékat meg söröket veszek, eszünk pár falatot, és gyerünk tovább. Nem sok figyelemre méltatjuk a falvakat, hiszen a dombokon túl már ott a magyar határ! Ismét megcsináltuk! :) A határon még egy közös fotó, két és fél hét élményeivel feltöltve gurulunk be Sopronba, ahol egyenesen az állomásra sietünk, én még ugyan eltöltenék itt egy estét, de Robi sietne hazafelé, így aztán vonatra szállunk és meg sem állunk Pestig! Kelenföldnél leszállok (már bejelentkeztem a tesómhoz), Robi tovább utazik Kazincbarcikára.

Jó érzés újra itthon lenni, de egyben szomorúak is vagyunk, vége a csavargásnak, várnak a hétköznapok. Eltelt két és fél hét, kicsit elfáradtunk, de úgy érezzük, mintha soha nem tudnánk megunni a túrázást! Az "ismeretlen" tájak felfedezésének izgalma, és a távolság legyőzésének sikerélménye feledtette velünk az összes kényelmetlenséget. Ezek azok az értékek, amiket nem szívesen cserélnénk el egy "konzerv" társasutazásra :) Remélem mindenkinek tetszett a kis beszámolóm, köszönöm a figyelmet, szevasztok!


Ismét megcsináltuk :)

 



VÉGE

 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat