Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

2011. év tervei! (módosítva: 2011.04.19.)

 

Szeretettel köszöntünk mindenkit a 2011. évi kerékpáros szezon kezdete kapcsán.

Az idő nem igazán sugallja, hogy három hét múlva területi évadnyitó lesz, de higgyétek el, hogy lesz, és az idő is kisimul addig! Bízom benne, hogy a gépeitek már felkészülten várják, hogy nyeregbe pattanjatok, és magunk mögött hagyva a mai világ embert, és lelket megterhelő dolgait, önfeledt bringázásba fogjunk!

Azért, hogy a célok, tervek megfogalmazódhassanak bennetek, szeretnénk egy program tervet elétek vázolni, a teljesség igénye nélkül, amiből mindenki szemezgethet, mire készülne fel, hova szeretne eljutni. Várnám a véleményeteket a hétközi edzések kapcsán, hogy a kedd, csütörtök ritmus jó lesz e a továbbiakban is, vagy inkább váltsunk át a hétfő, szerda, péntek ritmusra.

Az óraállítás után, az idő és a világos időszak realizálódását követően megindulnánk az edzésekkel! Fontos,hogy lehetőleg ne null km-sen gyere! Kezdj el mozogni, ha eddig nem tetted, nagy hasznodra lesz! Valamivel spécibb edzések lesznek, mint korábban, de fontos, hogy Ti is akarjátok. Az eredmény meg fog döbbenteni, ha hűségesen, kitartóan teszed a dolgod! - Nagy II. Zoltán

Lássuk a programokat:

2011. március 20. vasárnap
Hajdú-Bihar megyei területi évadnyitó
2011. április 23-24. sz-v Hajdú-Főnix Kupa
2011. május 1. vasárnap König Trade XVIII. Balmaz Nagydíj

2011. május 15. vasárnap

VI. Tour de Túr (Mezőtúr)
2011. május 7. szombat Intersport Tour de Tisza-tó
2011. május 21-22. (szo-vas) Kolozsvári Túra
2011. május 28. szombat Eger, kritérium
2011. június 4. szombat TÚRA A BIHAR-HEGYSÉGBE (Balogh Zolival)
2011. június 4. szombat Tour de Pelso - Pelso Kupa (Magyar Kupa 4) (AK9)
2011. június 11. szombat Encs Nagydíj (Magyar Kupa 5)
2011. június 12. vasárnap Szikszó Nagydíj - Nyílt kritériumverseny
2011. június 19. vasárnap Erste Tour Tihany (Erste Tour)
2011. június 24. péntek Magyar Köztársaság Időfutam Bajnoksága
2011. június 26. vasárnap Magyar Köztársaság Országúti Bajnoksága
2011. július 2. szombat
Senior OB. (Sz.fehérvár)
2011. július 8-10. (p-vas)
3nap edzőtábor, Szilvásvárad
2011. július 24. vasárnap Budapest Erste Tour (AK11) (Erste Tour)
2011. augusztus 5. péntek GP Szolnok
2011. augusztus 13. szombat Sunshine Kupa - Nyíregyháza
2011. augusztus 13-20.

Határon-Túra, Erdély >>> Magyarország

Székelyudvarhely > Kolozsvár > Nagyvárad >

Békéscsaba > Kecskemét > Budapest

8 nap, 8 megye, 80 település, 800 km-en át

2011. augusztus 27.szombat Jávorkút Kupa
2011. szeptember 3. szombat Mátra Kör (Magyar Kupa 8)
2011. szeptember 10. szombat Magyar Köztársaság Kritérium Bajnoksága
2011. szeptember 11. vasárnap
Magyar Köztársaság Páros Bajnoksága
2011. szeptember 17. szombat Magyar Köztársaság 3-as Csapatbajnoksága
2011. szeptember 18. vasárnap Kovács Károly Emlékverseny (kritérium)
2011. október 2. vasárnap Magyar Köztársaság Hegyi Bajnoksága
2011. október 9. vasárnap Magyar Köztársaság Egyetemi Bajnoksága
2011. október 15. szombat Hajdú-Bihar megyei területi évadzáró
2011. október 30. vasárnap
VI. Kazinczy - Túra
2011. október 23. vasárnap
XVI. Misik László Emlékverseny
2011. december 17. szombat Magyar Köztársaság Terep Bajnoksága


Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen vannak amikről nem tudunk, de ha Nektek van más infótok, akkor hozzászólásban jelezzétek, és feltesszük a listára, akár a most jelölt kérdőjeles időpontokkal kapcsolatban is.

Várjuk észrevételeiteket! A cikket fogjuk még frissíteni, ezért érdemes lesz a későbbiekben is rátekinteni. Mindenkinek jó évet, és tekerést kívánunk!

 

Utolsó módosítás: 2011. 04.14. (PP)

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Hozzászólások 

 
#6 Dr. Balogh Zoltán 2011-03-01 18:43
Stéhereljetek csak...majd szólok az érdeketekbe a traumatológián. Nekem az ősz óta amikor felbuktam abba a fadarabba erröl a műveletröl csak néhány igen cifra káromkodás jut eszembe amit még gyerekkoromba a szódás Svájku bácsitol tanultam.
 
 
#5 Pataki Péter 2011-03-01 12:53
Balogh Zoli! Ha valakitől kölcsönkapok egy montit, szívesen megyek!

De azért amit a Tomi írt, az se lenne rossz :) Egy kis stéherezés! Mondjuk nem olyanra gondoltam, mint amit tavaly a Mátrából hazafelé csináltunk... eléggé rezgett a léc...
 
 
#4 Dr. Balogh Zoltán 2011-02-28 17:48
Koromnál fogva a túrák már jobban lázba hoznak mint a versenyek. Azt a kolozsvári túrát mindenkinek ajállom komolyan venni. Tavaj nagy szívfájdalommal fordultam vissza a királyhágórol és néztem Nagy II-t ahogy egyedül megy tovább(nem azért mert féltettem hogy baja esik) Be lehetne még iktatni egy egynapos(70-80 km) MTB túrát a Bihari hegyekben az én vezetésemmel. A távot 2010-ben is többször megtettem és sose unom meg, csodálatos.
 
 
#3 Pataki Péter 2011-02-28 14:54
A Kazinczy túra időpontját az iménti szakértő javaslattól vezérelve egyelőre kérdőjelesre változtattam a naptárban. Beszéljétek meg, aztán véglegesítjük.
 
 
#2 Kocsár László 2011-02-27 20:25
Viktor!
Javaslom, hogy a Kazinczy-emléktúra időpontját - tekintettel arra, hogy Kazinczy Ferenc, 1759. október 27-én született Érsemjénben - módosítsuk október 30-ra, ha Zoli is egyetért ezzel.
Az október 22-i időpont a szombati román bolondokháza (bevásárlóturizmus) miatt veszélyes a 48-as főúton, vasárnap pedig nemzeti ünnep (23-a) lesz, ezért javaslom a 30-át. Szerintem jobb lesz így.
 
 
#1 Czine Tamás 2011-02-26 11:27
A spécibb edzésekbe bele tartozik a stéherezés is? mert ha igen akkor az zsír lenne!!!!:)
 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat