Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szlovén-horvát túra 2011 - Pataki Péter írása

2011.július 16-24.

A nagyszüleim fotói között van egy kis "speciál fotó-album", amiben gyönyörű képek vannak egy tengerparti városról. "Abbazia" - így szól a felirat, a több mint 70 éve készült képek alatt. A Monarchia egyik legkedveltebb üdülőhelye volt valamikor! "Egyszer el kéne ide menni" - gondoltam néha magamban, már évek óta. Az idei nyáron végre elérkezett ez az "egyszer" :) Következzen hát egy kis élménybeszámoló a szlovén-horvát bringatúráról!

TOVÁBBI KÉPEK FELTÖLTÉSE FOLYAMATBAN!

Állandó jellegű útitársam, Köteles Robi barátom (a továbbiakban R.), akire mindig számíthatok, most is lelkesen fogadta a tervet! Az edzéssel állandó gondjai vannak, de a kitartása átsegíti a legnehezebb hegyeken is, én meg legalább ráérek gyönyörködni a tájban :) Fő, hogy amit elterveztünk, meg is valósítottuk, ez itt a lényeg! :) Az útvonal kitalálása nem volt nehéz (kezdek némi rutinra szert tenni), szállások ügyében is időben egyeztettem, nem volt más hátra, mint felpakolni a gépeket, és elindulni az újabb nagyszerű kirándulásra!

2011.júl.15.péntek.
A szokásos forgatókönyv szerint felvonatozok Pestre, és elgurulok a tesómhoz Gergőhöz, aki Budán lakik egy jó kis helyen, a Batthyány tértől nem messze. Kapok mexikói csirkés vacsorát, megiszunk egy sört, asszimilálódni kell, érted? Asszimilálódni. (Aki nem érti, nézze meg az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. c. filmet :)) Gergő szobája nagyon szuper, nagylelkűen átengedi az ágyát, és a kanapén alszik, mondván, hogy ő nem lóg le róla annyira, mint én. A lakótársával Andrással most nem sokat beszélgetünk, és dartsozni sem tudunk, mert itt vigyázni kell a parkettára, meg amúgy sincs olyan jó hely ahová fel lehetne tenni egy táblát... (az előző albérletben volt.) Sokáig nem kaszinózunk, késő van, és 6 előtt kelünk, villany leó!


 

2011.júl.16.szombat. Nagykanizsa-Maribor, 133 km

Reggel nagyon finom kávét iszunk, Gergő beújított egy french press-t, ami egy klassz dizájn cucc, és főleg nagyon jó kávét lehet vele főzni. Megeszek egy szendvicset, aztán húzás a Délibe, mert a kanizsai gyors 7:06-kor indul. Feltűnik R., női túragépet vonszol felfelé a lépcsőn :) Épp egy kedves lánynak segít a megpakolt bringát felhozni, de itt figyel a szürke Merida is, teljes felszereléssel. Szerényen csomagoltunk, de kajával és vízzel együtt közel 30 kg a kerékpár "felszálló tömege", bő háromszorosa egy jó országúti gépének! Megveszem a jegyeket, és máris indulunk!

Útközben zenés műsort adunk, szájharmonika és kazoo (ez egy "fülsértő eszköz") hangja tölti be a bringaszállító vagont, mindenki nagy-nagy örömére. Legalábbis nem szól senki, hogy hagyjuk abba :) Sokan csak a Balatonig utaznak, úgyhogy lassan kiürül a kocsi, aztán felszáll egy idősebb arc, nagy túrázó, rögtön odaül beszélgetni. Gyorsan telik az idő, végül beérünk Nagykanizsára, beugrunk a restibe, de hamar nyeregbe szállunk, mert 11 óra múlt, és jó volna időben megérkezni Mariborba. Kiskanizsa irányában hagyjuk el a várost, aztán a 7-es úton tekerünk tovább Letenye felé. Becsehelyen megállok egy fagyira, mert R. elmaradt valamelyik dombon, de beér ő is, elverjük a maradék aprópénzt, néhány szót váltok egy helyi szőkeséggel, és gyerünk tovább. Rengeteg gólyát látni a villanypóznák tetején, errefelé annyian vannak, hogy Elzász elbújhat! (Ott a gólya tartományi szimbólum.) A rokonokhoz benézni most nincs idő, Letenyén úgyis megalszunk majd a visszaúton. Murarátkán megállunk egy giccses építménynél, kiderül hogy háborús emlékmű, nemrég épült, de nagyon ízléstelen. Tornyiszentmiklósnál gurulunk át a határon, Lendva felé haladva azonnal szembetűnik, mennyire ügyelnek a szlovénok arra, hogy a táj jólfésült legyen, a házak rendben vannak tartva, és nagyon szép kerteket látni. Kenjük a naptejet, mert az idő kicsit túl jóra fordult, a nap szószerint süt :) A falvakban megfigyelhető egy-két dolog: szinte minden kertben van diófa, a házak tűzfalát pedig érdekes tégla-motívumokkal díszítik errefelé a népek.

Crensovci, Beltinci, Krizevci felé haladunk, és egyre komolyabb dombokon kell felvergődni. R. elmaradozik, de megvárom, az egyik faluban almát is szüretelek egy útmenti fáról. Közben átkeltünk a Murán, vagyis a szlovénok szemszögéből már a "Murán innen" vagyunk, nekik a felénk eső rész Prekomurje, vagyis "Murántúl". Igencsak szürkülni kezd mire beérünk Mariborba, gyors fotó a táblánál, és irány a Prisojna ulica, itt lakik Martina, akinél ma alszunk. Kicsit kóválygunk, aztán odatalálunk, szép kertes házban lakik a család, találkozunk a családfővel, meg az anyukával is, Martina húga meg az uncsitesója kicsit visszahúzódnak, dehát elég ijesztőek vagyunk :) Rém kedvesen fogadnak, kapunk egy szobát, megzuhanyozunk, és vár a vacsora: egy szlovén leves, barack-krém, meg barackos sütemény, nagyon finom. Hozzá házi készítésű meggy-szörp! Martina földrajz szakos egyetemista, és cserkészvezető, előzőleg valami éjszakai túrán volt, nemrég kelt fel. Sziklát is mászik, mondjuk nem kell messzire mennie :) Az anyukája nagyon lelkes, kicsit tud angolul meg németül, beszélgetünk erről-arról, a helyi életről, munkalehetőségekről (a délszláv háború után pl. átmenetileg 25%-ra nőtt a munkanélküliség), ételekről (pl. a prekmurska gibanica azért prekmurska, mert Prekomurje-ban készítik), sőt az is kiderül, hogy szlovénul a muslinca a légyölő galócát jelenti, a muslica az a kicsi légy, szóval nem mindegy. A kertek pedig azért olyan szépek, mert a szlovénok állandó versenyben állnak egymással, hogy kinek csinosabb kertje. Na meg abban is, hogy kinek jobb a kocsija.

Ajándékot ugyan elfelejtettünk hozni, de van nálam egy magyarországi bringatúra-térkép, amit mégiscsak Martinának ajándékozok. Duplán hasznos: rajta van egy csomó túraajánlat, és lehet belőle magyarul tanulni :) Egy csomó utazós sztori is szóba kerül, Martina pl. volt kinn tanulni az USA-ban, ott tanult meg igazán angolul, de Kambodzsában is járt már, meg egy csomó más helyen. R. elmeséli, hogyan dolgozott két napig egy londoni McDonald's-nál: azzal a szöveggel állított oda a felvételire, hogy "tourist-no money-hungry-standing man" :) Vagyis szeretne reklámtáblás ember lenni! Ezt három körben is eljátszotta, fel is vették, de a második nap már eltanácsolták, mert letámasztotta valahova a reklámtáblát, és a szél elfordította, így a tábla már nem a Meki, hanem egy Burger King felé irányította a népeket :) Szóval jól elbeszélgetünk, el is szalad az idő, úgyhogy jó éjszakát kívánunk, és irány aludni. Az ágy csak 1.5 személyes, de nem veszünk össze, R. a fáradtabb, így magamnak megágyazok a pihepuha földön és jócakát!

 


Maribor főtere, és a Városháza

Kilátás a Dráva hídjáról




2011.júl.17.vasárnap. Maribor-Ljubljana, 143 km

Mire összepakolunk, kész is a reggeli, kenyér, sajt, kolbász, meggyszörp, tea, és török kávét is kapunk, ami az egyik kedvencem. Egy közös fotó a ház előtt, és Martinával együtt begurulunk a belvárosba, megnézzük a várkastélyt, a városházát, de a városközpontban van az egyetem, színház, és a katedrális, ami a maribori érsekség fő temploma. Vasárnap lévén nem sokan lézengenek, de Martina szerint egyébként sincs túl nagy élet a városban. Elmegyünk még az Ilich nevű helyre, ami állítólag a környék legjobb fagylaltozója - meg is jutalmazzunk magunkat egy-egy kehellyel :) Később megjelenik Martina egyik barátnője, R. a háta mögött mutogat, nem is sejtve, hogy a szomszéd asztalnál ülnek a csaj barátai :) Nagy sokára végzünk a fagylalttal, a Dráva hídján még egy utolsó fotó, és elbúcsúzunk, irány Ljubljana!

Slovenksa Bistrica, majd Slovenske Konjice felé tekerünk, egy-egy traktor mögé beállok, bár nincs sok értelme küszködni. Találkozunk néhány bringással is, van aki csak a szomszédba teker át, de az országútisok is feltűnnek itt-ott. Ahogy haladunk, kétszer is éles hangon pattan valami, hát két küllő megint elszakadt hátul. Milyen jó, hogy van még 34 :) Tanulság, hogy nem árt tartalék küllőt, meg komolyabb szerszámokat is pakolni, nehogy pórul járjunk. Sajnos a tegnapi pofaszél ma sem enyhült, és Slov.Konjice után különösen visszaesik a tempó, a komoly emelkedők miatt. Stranice mellett megállok egy fogadónál, R. is felér, beülünk egy tányér tésztára, illetve én csak egy cappuccino-t iszok, meg egy Cocktá-t, ami egy helyi kóla, olyan mint Szlovákiában a Kofola. Kajám van még elegendő, mert Mariborban tankoltunk némi banánt és kekszet, kenyeret és sajtot, egyébként is már a prekmurska gibanicára gyúrok, amiért szigorúan a ljubljanai Sokol vendéglőbe fogunk ismét ellátogatni! Sajnos az út hosszú még odáig, a vacak spagettitől R. kicsit magához tér, Celjé-ig viszonylag jól haladunk, utána keserves vánszorgás következik, a megmacskásodott lábak és a kitartó pofaszél szörnyen belassítják a tempót.

Az Ucak hágóra vezető emelkedő az igazi nagyhalál, R. elmarad, én közepes ritmusban hajtok felfelé, aztán Trojane szélén észreveszek egy cseresznyefát, ahol le is állok kicsit szüretelni. Egy kis kápolna mellett áll a fa, ilyeneket tucatjával látni az utak mentén, igazán vallások népek laknak errefelé. Eltelik bő 10 perc, aztán megyek tovább, majd a tetőn megvárom, míg R. felér. Az Ucak hágó népszerű turista-megálló, van itt fagyizó, szuvenír-bolt, vendéglő, egy csomó motoros meg buszos turista. Én kicsit kilógok a sorból :) Sokan bámészkodnak, cigivel a kézben élvezik a friss levegőt. Eszegetek egy kicsit, aztán R. is megjelenik nagy sokára, néz ki a fejéből, alig vesz észre, pedig már az ocsmány fényvisszaverő mellényt is kitettem a pakk hátuljára. Egy kis pihenés, és mehet a lefelé, végre haladunk, de így is ránk sötétedik, ahogy Lukovica és Domzale felé tekerve végül beérünk Ljubljanába. Előzőleg azt mondtam, hogy az fizeti a sört, aki előbb beér, na erre a Ljubljana tábla előtt R. hirtelen beleteker, és elsőként halad át a "célvonalon", miután én a biztos elsőség tudatában már rég elfelejtettem a megállapodásunkat :) Írok egy-két smst Alenkának, ljubljanai ismerősünknek, aki ezúttal nem tud elénk jönni, de megvan a cím, már csak oda kell találni. Nagy nehezen beérünk a belvárosba, a főtéren most is nagy a nyüzsgés, tele vannak a bárok, élőzene szól - erre vártunk! Viszont későre jár, és várnak ránk, szóval nem időzünk sokáig, veszek egy kis csokor virágot ajándékba, és gyerünk. Sajnos az itinerből kihagytam Ljubljanát, mert gondoltam Alenka úgyis elénk jön, és nem is emlékszünk a pontos útvonalra, így beizzítjuk R. telefonját, de a nyavalyás GPS jókora kerülővel vezet el minket a házhoz.

Alenka mit sem változott, bár azért az elmúlt 5 évben történt egy s más. Becuccolunk a garázsba, aztán összeismerkedünk Uros-sal (A. barátja) és Primoz-zsal (A. tesója). Egész jó fejek, mert a nappalit direkt miattunk nem festették még ki, hogy ne kelljen festékszagban aludnunk. És persze rögtön a kezünkbe nyomnak egy-egy sört, ami most nem Lasko pivo, mert az állítólag már nem olyan jó. Mostmár a korábbi ortodox Lasko hívők is egyik nap Lasko-t, a másik nap Union-t isznak..:) Személyes dolgokról nem nagyon beszélgetünk, inkább az útitervekről, rém segítőkészek, mutatják térképen merre kell menni, udvariasan végighallgatom, pedig tudom én is, hogy merre akarunk menni :) Alenka tesójával beszélgetünk sokat, valami egészségügyi jellegű callcenter-ben dolgozik, aztán R. kiböki, hogy a callcenter kissé unalmas, de a csávó ragaszkodik hozzá, hogy neki nem unalmas. Mondjuk kissé tespedt gyerek ez a Primoz, de amúgy rendes arc. Iszonyat köpcös, R. szerint ő a helyi hűtőnyitogató bajnok :) Megzuhanyzunk, aztán kisétálunk a városba, hátha még adódik valami érdekes. Hát csúnyán melléfogunk, vasárnap este van, az elpihent város esti fényein kívül sehol semmi, rajtunk kívül nem is nagyon mocorog senki. Így aztán visszasétálunk, szerencsére kaptunk kulcsot, és Alenka engedélyt adott a hűtő kifosztására, így aztán szerényen megvacsorázunk, és a fél Sacher-tortából is kiosztunk magunknak egy-egy szeletet, mielőtt a hűtőnyitogató bajnok rárabolna. A matrac már ki lett készítve, úgyhogy hálózsák elő, gyors fogmosás, és jóéjszakát.

Jellegzetes szlovéniai útjelző-tábla :)

Komlóültetvény


Ljubljana főtere


A ljubljanai egyetem főépülete




2011.júl.18.hétfő. Ljubljana-Predjama-Opatija, 144 km

Reggel esik az eső, de mire összepakolunk el is áll. Már csak Alenka tesója van otthon, a többiek már elmentek dolgozni. Lejattolunk, és irány a Sokol vendéglő, itt reggelizünk, R. valami spagettit kér, én természetesen gibanicát, ami olyan, mintha a mákos, diós, túrós és almás rétes kombinációja lenne. Ljubljanában is van egy csomó "kitajska restavracija", de mi már csak ide járunk :) Teszünk egy tiszteletkört a belvárosban, és szevasztok! A város széli benzinkútnál megállunk tankolni, néhány stoppos csaj is itt ácsorog, 9 napja indultak Londonból, épp Zágrábba tartanak. Elmulasztottam megkérdezni, hogy a szállást hogy oldják meg, de úgy tűnt, azért nem üres zsebbel indultak el. Vrhnika és Logatec irányába kerekezünk, de a pofaszél kegyetlenül nehezíti az előrehaladást. Megállok egy fagyira, de mikor látom R.-t közeledni, elindulok, nehogy neki is eszébe jusson :) Planina után jön a neheze, szerpentinen tekerünk felfelé, majd egy nagy gurulás után beérünk Postojnába. Beugrunk egy pékségbe, megeszünk pár süteményt, aztán irány a predjamai vár, a környék egyik legszebb látnivalója. Legalább egy óra míg odaérünk, a terep nem egyszerű. R. majdnem balesetet szenved, mikor befékez előtte egy busz, alig tudja kikerülni. A várnál találkozunk, a hely mesébe illő! Lekötjük a bringákat, megváltjuk a belépőt és nézzünk kicsit körül a várban! Egy barlangba építették félig meddig, egy hatalmas sziklafal közepén! Nem annyira az ország védelmét szolgálta, inkább rablóvár volt ez, de a maga nemében páratlan! Be lehet járni az egészet, a barlang is részben látogatható. Mindenkinek érdemes ide elmenni! Egy kis angol nyelvű ismertetőt olvashattok ITT, de magyar nyelvű leírások is fellelhetők a neten.

A bringa számára szeretnék egy matricát, de a szuvenírárus csajnál nincs ilyesmi. Egy kicsit még bámészkodunk, aztán irány visszafelé, de most egy kicsit rövidítünk, Landol, Hrusevje és Prestranek útvonalon rátérünk a 6-os főútra, ami egyenesen a horvát határ felé visz. Az egyik tanyán elkezd üldözni egy kutya, hirtelen megsokszorozódik az erőnk, hihetetlenül felgyorsulunk :) Eszembe is jut a Hegyek pokla c. film jelenete, amikor a tesók kimennek edzeni Eddie-vel :) Szóval Eddie kicsit megkerget, aztán nyugodtan haladunk tovább, Pivka a következő állomás, itt van valami haditechnikai múzeum is, de idő híján kihagyjuk. Ilirska Bistricába már sötétben érünk be, nem egy szívderítő élmény az éjjeli tekerés, dehát nincs mit tenni, ma mindenképp le akarunk érni Opatijába, ami innen már csak egy bő 30-as. A határon semmi gond, személyigazolvány elég, utána kicsit zavarban vagyunk, mert egy darabon csak autópálya van, le is megyünk valami mezőgazdasági útra, aztán rájövünk, hogy arra nem lehet menni. Az autópályán megyünk egy keveset, aztán le a 8-as főútra, ahol ezen a késő órán már igen kicsi a forgalom, este 10 múlt, az út kezd szépen lejteni, ahogy közeledünk a tenger felé, és nem sokkal éjfél előtt végre ott állunk a tengerparton, Opatija központjában! Egy gyorsbüfé előtt tanyázunk le, még van némi mozgás, megeszünk egypár szelet pizzát, mikor feltűnik két másik bringás gyerek. Franciák, Olaszországon keresztül jöttek, olyan dög nehéz gépeken, amihez képest a miénk szinte könnyűnek tűnik. Annyi a különbség, hogy náluk mindenféle kempingezős cuccal van teletömve a pakk, főző, edények, stb, szóval sok plusz kiló. Klassz Ortlieb és Vaude táskákkal nyomják, minden vízálló, természetesen. Elbeszélgetünk, egész jó arcok, aztán valami szálláshely után kéne nézni, mert éjjel fél 2 van, ideje volna pihenni.

A srácoktól elbúcsúzunk, feltekernek valamerre, mi meg sétálva indulunk el, túl messzire nem akarunk menni, hátha akad valami klassz hely, ahol megalhatunk. Opatija nevezetes üdülőhely, de az szóba sem jön, hogy drága szállóba menjünk, nem akarunk egy vagyont költeni. Találunk egy villát, ami szimpatikus, aztán kicsit továbbsétálunk, de nincs értelme sokat kóvályogni, visszamegyünk a villához. A parti sétány mellett épült, igazán szép fekvésű helyen, nincs több kérdés, e mellett döntünk! Latolgatjuk, hol lehet a bejárat, mikor társaságunk érkezik, hát a két francia. Ők is ezt a pecót nézték ki. Kevés a luxus, szolid a kényelem, kicsinység ugyan, de van egy apró szépséghibája a házunknak: még csak félkész állapotban van. Egy kis bringaemelgetés után a kerítésen belül vagyunk, onnan a magasföldszintre vonszoljuk a gépeket, és a teraszon meg is ágyazunk, a bringákat valami kisebb helyiségbe toljuk, ahol nem feltűnőek. A kilátás csodálatos, az öböl túlsó partján Rijeka fényei tűnnek fel, kellemesen langyos éjszaka van, már-már tökéletes :) "Ne dérange pas?" - kérdi az egyik haverunk, hát persze mondom, nem zavarsz, akkora a terasz elférünk mind a négyen. Egyikünk sem horkol, szerencsére :) A srácok alaposan fel vannak szerelve, gyékény, felfújható matrac, és a felfújható kispárna is előkerül, irigykedünk is, mi csak hálózsákot hoztunk, és jobb híján egy pólót hajtok a fejem alá. De szükséghelyzetben ez is megteszi, úgyis csak ezt az egy éjszakát kell kihúznunk valahogy, holnap találkozunk Igorral, aki majd elszállásol minket rijekai rezidenciájában. Kicsit még beszélgetünk, aztán jó éjszakát!

Predjamski grad


Szlovéniai tájkép


Kora reggel a villában

 



2011.júl.19.kedd. Opatija-Omisalj-Rijeka, 80 km

Reggelre kicsit lehűlt az idő, de azért kellemesen aludtunk. Mire felébredünk, a Nap már süt kegyetlenül, gyorsan fel is kelek, csinálok egypár fotót, aztán összepakolunk, a bringás mez alig jön rám, úgy ragadok. Elbúcsúzunk a srácoktól, kiemeljük a gépeket, de csak óvatosan, mert a szomszéd házat őrzi egy fickó, nem akarunk nagy feltűnést kelteni. Egy idős hölgy így is eléggé megbámult az imént, ahogy jött lefelé a ház melletti lépcsőn. Kicsit megmosdunk a tengerben, de a nagy fürdést későbbre tervezzük, ma Krk szigetére akarunk eltekerni, majd ott strandolunk. A sétányon már sokan mozgolódnak, valami 12 km hosszan nyúlik el a tenger mellett, van aki ide jár le futni, például. Végiggurulunk a központig, a szuvenírárusoknál megállnék egy matricáért, de a matrica nem divat, csak a hűtőmágnes. Reggelizni beülünk egy félreeső kis vendéglőbe, R. salátát kér, én palacsintát és kávét. Aztán irány Rijeka, átvágunk a városon, hiszen erre vezet az út a Krk sziget felé. Betévedünk egy alagútba, elsurranunk a párkányon, utána a 8-as főút következik, ami nem egy kimondott kerékpárút! Gyenge idegzetű emberek számára nem ajánlott. A forgalom eszméletlenül nagy, egymás érik a kamionok, teherautók, mindenféle egyéb gépjárművek. Később megtudtuk, hogy a GP KRK, ami értelemszerűen Krk szigetén található, az ország egyik legnagyobb építőipari cége, ezért hát a nagy forgalom, illetve ez az út visz Split felé is. Ezen a szakaszon végigtekerni egyenértékű egy doboz "Lesz*rom" tabletta elfogyasztásával :)

Krk nincs messze, legalábbis légvonalban, de útközben mindenféle kis öblöket kell megkerülni, és alig van vízszintes szakasz, sokat kell felfelé menni, egy kis gurulás, és lehet megint felfelé tekerni. Bakar mellett visz el az út, ami szép kis falu, kár hogy körülötte akkor a forgalom. Dokkok is vannak itt-ott, sok az ipari terület, olajfinomítók, és más egyebek. Kraljevicán áthaladva megelőz 3 országútis srác, aztán a következő benzinkútnál ők is megállnak, én is tankolok. A következő elágnál megvárom R.-t, nehogy elnézze, mert a kiírások teljesen logikátlanok, én is majdnem rosszfelé mentem. Legurulunk a hídhoz, ami autóknak fizetős, nekünk nem. R. előremegy, én udvariasan magam elé engedek egy autóst, de ahogy elindul, a sorompó rácsapódik a szélvédőre! Kikerülöm, és hajtok mint az őrült, pedig nem is én voltam a hibás, R. elment valami szenzor előtt, az zárta a sorompót. Tekerünk, mint az eszelős, de a csávó utolér, és megkínál egy kis citromos ablakmosóval :) A Krk szigeten van a rijekai repülőtér, az út másik oldalán pedig az egyik legszebb település, Omisalj, ahová le is gurulunk, hogy megcsodáljuk a látnivalókat. Kedves kisváros, szűk utcákkal, kicsi terekkel, meredek utcákkal. A partra nincs kedvünk lemenni, mert ahol lemegyünk, ott föl is kell jönni, és ma még Rijekába is vissza kell mennünk, úgyhogy a fürdés ugrik. Nézelődünk még egy kicsit, sajnos a Krk sziget távolabbi részeire több nap kellene, így hát megelégszünk ennyivel. Kezdünk éhesek lenni, mutatom is, hogy nézd csak, ott egy pékség, mire R. nagy lendülettel begurul Frenky bárjába! :) Kicsit eltévesztette az irányt :) A pékségben aztán feltankolunk süteményből, és ott helyben leülünk uzsonnázni. Krk azért is érdekes, mert innen származik a horvát nyelv legrégebbi emléke, ami az ősi glagolita betűkkel írodott. Ez az ábécé a cirill betűs ábécé rokona, néhány helyen már láttunk ilyen feliratokat, de csak találgattunk, miféle betűk ezek. Krk szigetét a rómaiak egyébként Aranyszigetnek hívták.

Visszafelé nagyjából ugyanazon az úton mentünk, Rijekába érve megkerestük a főutcát, aminek itt a neve is Korzó, ez a fő sétáló és bevásárlóutca. Most csak gyorsan végiggurulunk, kicsit beszélgetünk néhány egyenpólós portugál lánnyal, akik ez európai egyetemi kézilabda bajnokságon vesznek részt. Rijekai emberünk, Igor már vár, úgyhogy előveszem az itinert, a legkisebb áttételre váltunk, és irány felfelé! Piszok meredek utcákon kell felvergődni, mire odaérünk a Branamira Markovica utcába. Megérkezünk, bringák a lépcsőházban maradnak, mi meg a konyhában fogunk táborozni. Igor igazán jó arc, fogalkozását tekintve építőmérnök, épp valami spanyol melón dolgozik, ahol egy tengeralatti alagútból kell kiemelnie az alagútfúró gépezetet. Nagyon érdekesnek hangzik, de Igor megnyugtat, hogy annyira azért nem az :) Gyors zuhany, és felajánljuk, hogy mi álljuk a vacsorát, így hát átmegyünk a közeli boltba hozzávalókat venni. Tésztát főzünk valami szósszal, úgyhogy nem bonyolítjuk túlzottan, de azért nagyszerűen megvacsorázunk. Igor földszinti lakásban lakik, a környékbeli macskák szeretnek ide járni, az egyik itt is ül a párkányon, aztán a következő pillanatban már az előszobából néz be a konyhába :) Jól elbeszélgetünk, vicces, hogy az egyik nyelv teljesen ártatlan szavai a másikban miket jelentenek, például a kula (horvát) magyarul torony, de a Pula (város) románul péló, a Pajero spanyolul szintén nem szépet jelent. Elmeséljük az Eddie-féle sztorit, aztán Igornak eszébe jut a tanmese a Nevem senki c. filmből (mindenki nézze meg). Beszélgetünk a hajóépítésről is, Rijekában mindig is komoly hajógyárak voltak, de most a Május 3. hajógyár benne van a szószban, mert óriásit buktak valami üzleten, és az olcsón dolgozó kínai konkurencia is fenyegeti őket. Igor szerint lehetne ide is importálni egy pár konténer kínait, de egyébként feltűnő, hogy mennyire nincsenek errefelé kínai boltok. A horvátok egyelőre ellenállnak az inváziónak. Meséljük, hogy nyaraltunk kicsit a Krk szigeten, erre R. benyögi, hogy a hajlékonyak is szoktak nyaralni menni... csak a járdaszigetre :) Egy-egy sört is megiszunk, a PAN-t mindenhol nagyon reklámozzák, nekem annyira nem ízlik, majd legközelebb nem ilyet veszünk. Igor antialkoholista, R. is, de ő azért a kultúra kedvéért néha szünnapot tart :) Nagyszerűen telik az este, de korán kelünk, úgyhogy megágyazunk a hideg konyhakövön, és jó éjszakát!

Rijeka látképe a kikötőből

Átkelés Krk szigetére

 




2011.júl.20.szerda. Opatija, Rijeka, 0 km

Reggel 7 előtt ébresztő, mert Igor munkába megy, és itt fegyelem van, nem maradhatunk kedvünkre. Nem is baj, legalább kihasználjuk a napot. A lakásból a tengerre látunk, bár egypár ronda bérház is belóg a képbe, de azért nem rossz! A 7-es busz visz a belvárosba, Igor meg is említi, hogy a trafikos csaj már furcsán néz rá, mert annyi vendége van, hogy mindig más arcokkal jelenik meg, és ki tudja, mit gondolnak róla? A kikötőnél búcsút intünk Igornak, ő dolgozik, mi nyaralunk. A kikötőben néhány halászhajó vesztegel, reflektorokkal vannak felszerelne az éjszakai melóhoz. Kisétálunk a hullámtörő gáton, van itt egypár klassz vitorlás, és szép kilátás nyílik a városra is. Elsétálunk a Korzó felé, az egyik házon Baross emléktáblát fedezünk fel, az egykori "vasminiszter" a fiumei (vagyis rijekai) kikötő kiépítésében is nagy szerepet játszott. A Korzón egy pékségben szörnyű túrós bureket veszünk, alig tudjuk megenni, olyan zsíros. Lefotózok egy utcaseprőt - itt valószínűleg másképp hívják, mert egy hatalmas porszívót vonszol maga után, azzal gyűjtögeti a szemetet, éktelen hangon bőgetve a gépet. Egy kis mászkálás után irány a tengerészeti múzeum! Nem sok múzeumot szoktunk megnézni, mert sokkal jobb a városban kószálni, de a tengerészeti múzeum érdekes, ezt nem hagyjuk ki. Az épület előtt régi horgonyok, torpedók, egyebek, nem véletlen, itt Fiumében találta fel a torpedót Giovanni Luppis von Rammer! A von Rammer címet érdemei elismerésééül kapta, "Elsüllyesztő"-t jelent. A múzeum anyaga nem túl komoly, de van egypár szép makett, sok festmény, a hajózási hivatalok korabeli tárgyai, navigációs eszközök, kézifegyver-gyűjtemény, szóval azért érdekes. Milyen jó hogy bejöttünk, éppen esett egy kicsit az eső, ezt szerencsésen kihúzzuk a múzeumban.

Benézünk még egy-két templomba, aztán irány Opatija! A 32-es busszal megyünk, félóra az út, fürdőruhával is készültünk, végre illene egyet strandolni a tengerparton! Csavargunk egy kicsit a lakónegyedben, nagyszerű villák, szép kertek között kóválygunk, a városnak különösebb nevezetessége nincs, de anélkül is klassz hely! Több helyen bambuszt is látunk, a pálmák már nem is érdekelnek. Megnézzük a Marijina Navještenja templomot, kicsit élvezzük a kilátást a tengerre, aztán le is megyünk a sétányra, elnézünk a tegnapelőtti szálláshelyünk felé, de elkezd esni az eső, ezért behúzódunk a sétány melletti szuvenírboltok, kávézók elé, míg csendesedik. Rengeteg giccset lehet itt is vásárolni. Magyarok is mozognak, tehát vigyázni kell a szánkra :) Kicsit nézegetünk a szuvenírboltokban, de matrica nincs, a gyűjteményemet nem tudom gyarapítani :( Eszünk egy pizzát, kedves kis családi vállalkozás ez az étterem, a lányok is be vannak fogva. Ebéd után a yachtkikötő felé sétálunk el, és az Angiolina parkba. Itt állt egy híres tölgyfa, ami 1831 óta tanúja volt Opatija híres üdülőhellyé válásának, de tavaly sajnos ki kellett vágni, annyira tönkretette az időjárás. A tönköt meghagyták, és mellette egy tábla jelzi a fa élete alatt történt fontosabb eseményeket. Fotózkodunk a "Leány sirállyal" nevű emblematikus szoborral - ez turistáknak kötelező :) A yachtklub kikötőjében is üldögélünk kicsit, épp vízre tesznek egy kishajót, amin valami munkákat végeztek. Ahogy továbbmegyünk, itt egy szabadstrand féle, és az idő is megjavult, úgyhogy - most vagy soha - gyorsan átöltözünk, és irány a víz! Kellemesen langyos a víz, csak az íze sz*r :) Kicsit úszkálunk, nincs nagy tolongás, de vannak egy páran, egy unott magyar csaj is itt napozik a csávójával. Azért klassz lehet itt lakni, egyre inkább vonz ez a tengerparti életforma :)

Strandolunk egy szűk órát, aztán sétálunk még egy kicsit, a sétányon egy arc afrikai dobon üti a ritmust, némi aprópénzért. Nem valami nagy szám, de a gyerekek meg vannak veszve érte, úgyhogy a fagyira valót biztos megkeresi a srác :) Lassan sötétedik, úgyhogy megvárjuk a rijekai buszt, és irány "haza". Leszállunk a belvárosban, és irány a Korzó: Rijekában ez az az utca, ahol érdemes este sétálni. Fel-alá mászkálunk, eszünk egy torpedó szendvicset, nézegetünk a kislányok felé, így teszünk meg néhány hosszt a sétálón. Már kezdek attól tartani, hogy felállítjuk a korzózás Guinness-rekordját, mikor elérkezik a nagyszerű pillanat! Nagy Chris (A ravasz, az agy, ...) óta tudhatjuk, hogy "Ha helyzet van, akkor mindig lépni kell. Ha olyan a helyzet." :) Két végtelenül csinos lány tűnik fel a Korzón! (Ide már a "minőségi gáré" enyhe kifejezés.) Szokatlan könnyedséggel leszólítom őket, és perceken belül úton vagyunk Rijeka legjobb jazzbárja, a Tunel felé! Mekkora mázlink van! Magunktól soha nem találtuk volna meg a legklasszabb helyet a városban, na meg örülünk a jó társaságnak is, a leosztás egyértelmű, útközben nagyszerű beszélgetésbe bonyolódunk. R. fogalmam sincs mivel tömi a szőke lány fejét, mi a barnával zenéről, színházról, irodalomról csevegünk (dramaturgia szakra jár), nagyon értelmes csaj, a már említett előnyökön kívül :) Szolid elegancia, stílus, nagyon rendben van, az az érzésem, hogy maga tervezte a ruháját is - és tényleg, jól gondoltam!

Odaérünk a Tunel-be (jazz café), a Kendraka nevű indiai spirituális/világzenei/stb. banda játszik, nagyon elszállós, iszunk egy pohár bort, és bezsebeljük az irigykedő pillantásokat :) A hely főnöke Sonir, a lányok jól ismerik, vele lehet koncertet leszervezni. Ismét klassz napunk volt! A lányok sokáig nem maradnak, sajnos. Jó volna velük máskor is találkozni, de majd ha jövünk muzsikálni (R. szervezkedett), akkor ők tudni fogják és lejönnek a klubba. Hát fogjuk rá, hogy ez egy megnyugtató ígéret..:) Mi is gyorsan lelépünk, mert ha nem muszáj, nem akarunk gyalogolni Igorhoz. A barátunk már írt is egy sms-t, hogy hol vagyunk, nagy bölcsen az alábbi lehetőségeket feltételezve: 1, nagyon megtetszett Opatija; 2, találkoztunk pár lánnyal, és el vagyunk varázsolva; 3, teljesen eltévedtünk. Válaszoltam neki: igen, igen, nem :) Elérjük az utolsó buszt, és fél 12 tájban végre megérkezünk, semmi gond. Igornak beszámolunk az élményeinkről, de elég későre jár, úgyhogy sokáig már nem tudunk beszélgetni, de Igor mutat egy elég új Google alkalmazást, ami egy képről felismeri, hogy mi látható rajta, feltéve, hogy híres építményről vagy helyről van szó. A zenefelismerő alkalmazás meg roppant hasznos, ha nem tudod mit hallgatsz :) A konyhakövön csakhamar elalszunk.



2011.júl.21.csütörtök. Rijeka, Zagreb, 3x km

Reggel korán kelünk, Igor dolgozni megy, de vele mindenképp tartani fogjuk a kapcsolatot, nagyon jó arc! Nagy bölcsen úgy döntöttünk, hogy a mai napon csalunk egy kicsit (nem is kicsit), és vonattal utazunk Zágrábba. A távolság, a sok hegy, és a nagy meleg a vonat javára billenti a helyzetet. Délután 1:40-ig még van időnk nézelődni, kicsit kóválygunk Rijeka domboldali részein, közben nagyszerűen megreggelizünk egy kis parkban, még zenét is hallgatunk R. telefonjáról. Rijeka nem szép, de amilyen jó társaságunk volt, mégiscsak vonzó hely. Végigjárjuk a belvárost, aztán elgurulunk a kikötőbe, ott bámészkodunk egy sort. Nagyszerű ötletünk támad: papírhajókat hajtogatunk, és szépen vízrebocsátjuk őket :) A hajtogatásban segít két csaj, akik épp a hajójukra várnak, ami Pag szigetre megy. Kicsit kezdünk unatkozni, az állomás előtt is ücsörgünk egy kicsit, aztán megveszem a jegyeket, és kiülünk a peronra, a vonat hamarosan indul. Hirtelen két rendőr tűnik fel a nagy semmiből, és egyenesen odajönnek hozzánk! Alaposan ránk hozzák a frászt! Arra kíváncsiak, hogy honnan jövünk, hol aludtunk, elkérik az igazolványokat is. Szerencsére megelégszenek azzal, hogy a rijekai 2 éjszakáról kérdezősködnek, Opatija nem érdekli őket, pedig már megijedtünk, hogy utólag büntit kapunk az illegális kempingezés miatt. Később azt hallottuk, hogy néha kicsit rászállnak a turistákra, mert jópáran vannak, akik eleve úgy jönnek le a tengerre, hogy majd a parton alszanak, és ez itt szabálytalan. De semmi gond, csak rutinellenőrzés volt.

Felszállunk, és irány Zágráb, ami kb. 4-5 óra innen. A kilátásra nem lehet panaszunk, az ablakon kinézve az egész Kvarner-öböl klasszul látszik, a Krk-sziget hídja is, amin 2 napja átgurultunk. Egyre feljebb kanyargunk a partmenti hegyekben, lassan elmarad a tenger, az ég beborul, és nemsokára esni kezd az eső. Később fenyveseken haladunk át, nagyszerű kirándulóhelyek vannak itt a horvát hegyekben, olyasmi, mint az Alacsony-Tátra. Az út jól telik, pár órával később feltűnik a Medvenica-hegység (legmagasabb pontja alig múlja felül a Kékest), és Zágráb, a főváros. Útikönyvek is említik, hogy Zágrábban az ember szinte otthon érzi magát, nem sokban különbözik a magyar városoktól. Mi is ezt érezzük, ahogy a Tomislav tér irányában begurulunk a főtérre. Túlzottan hazafias érzelműek megvető pillantásokkal illethetik Jellasics szobrát, akiről a teret is elnevezték. Amúgy viszonylag átlagos tér, kicsit túl forgalmas. A nyárra felállítottak egy színpadot (épp vmi folk program megy), és egy rakat sátor is sorakozik, ahol mindenféle érdektelenséget árulnak. Gyorsan körbenézünk, aztán irány a Perjavica ulica, ahol 2 éjszakára van helyünk. Ehhez végigmegyünk a város leghosszabb utcáján, az Ilicán, ami kb. 10 km hosszú! Utána még egy negyedóra, mire odaérünk a kertvárosi részen álló házhoz. Itt lakik Iva és három tesója, az édesanyjukkal. Iva enyhén molett, vörös hajú lány, az anyukája kedves szőke néni, aki klasszul beszél angolul! A bringákat betoljuk a fészerbe, aztán gyerünk befelé. A konyhába lépve kicsit feljebb megy a pulzusunk, találkozunk Leával, a legkisebb lánnyal, aki a többiekkel ellentétben nem hűtőnyitogató bajnok, sőt :) A konyha melletti szobában lepakolunk, aztán rövid úton asztalra kerül egy kis hideg vacsora, finom házi sütésű sonkás-sajtos kiflivel!

Leára hagynak minket, a többieknek még valami dolga van, de nem is bánjuk, a legkisebb lány kedves, veszi a poénokat, szóval remek társaság! Később a többiek is bejönnek, Ana a legidősebb lány a legnagyobb hűtőnyitogató bajnok. Fran, a fiútesójuk épp nincs itt, hanem a Krk-szigeten nyaral, van egy kis apartmanjuk az egyik kisvárosban. Legközelebb majd oda megyünk vendégségbe :) Előkerül egy üveg bor, Lea jóvoltából, akit Hamupipőkének nevezünk ki, mert szemlátomást ő csinálja a legtöbb házimunkát, a másik két lány nagyon lustának tűnik. Valamilyen grafikus szakra jár egy főiskolára, de nem akarja megmutatni a munkáit, hiába bíztatjuk... Iva építőmérnök szakos (ez itt most nagy divat) és valami ifjúsági szervezetben is ténykedik. Az anyukájuk nagyon jó fej, óvónő, és amikor a zenére terelődik a szó, meg is mutatja két kis hangszerét, egy mandolint, meg egy kisebb húros hangszert, amin csak ciripelni lehet :) Ez utóbbit a férje készítette, aki részt vett a háborúban is, de többet nem tudunk meg róla, és tapintatosan nem is nagyon feszegetjük a kérdést. Zágráb környékén viszonylag nem voltak nagy harcok, de jópárszor a szomszéd pincéjében töltötték az időt még annak idején. Mi is előadunk egy csomó sztorit, R. maszlaggal eteti a lányokat, jó szokása szerint :) Szépen el is megy az este, kapunk néhány itinert a látnivalókról, kicsit beszélgetünk a másnapi tervekről, aztán zuhany, és eltesszük magunkat holnapra.



2011.júl.22.péntek. Zagreb, 0 km

Nagyszerűen aludtunk, reggel Leát találom a konyhában, megy dolgozni, valami irodai melót kapott a nyárra. A többiek persze lustálkodnak. R. is felkel, kapunk reggelit, és irány a város! Elsétálunk a buszmegállóig, mostmár rutinosan fűzöm a szavakat, ami nyelvtanilag tök helytelen, mégis azt jelentik, hogy "kérünk két jegyet". A legtöbb helyen tudnak angolul, de azért szép dolog a minimális nyelvtudást összeszedni, szerintem. Leszállunk az Ilica belvárosi szakaszán, első utunk a főtérre vezet, majd a szép gótikus katedrális felé vesszük az irányt, kis kerülővel, a Ribnjak nevű parkon keresztül. A templom gyönyörű, 108 méteres magasságával az egész ország legmagasabb épülete. Még a 11.században kezdték építeni, később a tatárok lerombolták, 1880-ban pedig földrengés rongálta meg, de most szépen rendben van, a külső renováláson dolgoznak. A belső tér hatalmas, nagyon szépek a faragványok, és a mennyezet világoskék, arany csillag-mintájával az egyik kedvencem! Körbesétálunk, ahogy illik, a szentélyben a boldoggá avatott Aloysius Stepinac, hajdani bíboros érsek, és a kommunisták által meghurcolt mártír főpap üvegszarkofágja látható. A templom előtt szép Mária-szobor áll.

Ezután alaposan bejárjuk a belvárost, végigsétálunk a Tkalcica és Radica utcákon, a főtéren benézünk az idegenforgalmi irodába, az aktuális programok felől tájékozódni, kapunk is egy pár tippet estére. Egy ortodox templomba is beugrunk, a maga nemében ez is nagyon szép, bár teljesen más, mint egy katolikus templom. Stepinac személyét illetően egyébként vannak negatív vélemények, egyesek szerint az ortodox egyház és a más vallásúak sok rosszat köszönhetnek neki. Na de ne bolygassuk ennyira a múltat, sétáljunk fel inkább a várba, vagyis helyesebben a felsővárosba. Itt áll egy régi őrtorony a Kula Lotrscak, épp elhaladunk mellette, mikor irtóztató dörrenés hallatszik! Hát persze, hogy minden délben elsütnek egy ágyút ebben a toronyban :) A következő megálló a Szent Márk tér, az azonos nevű templommal, és itt van a horvát parlament is. Nyomába sem ér a mi parlamentünknek :) Egy Mária-kegyhely mellett sétálunk el, ahogy lesétálunk a főtér felé, és más érdekes szobrokat is látni, pl. a "horvát Dózsa György" faragott arcmását. Lenn az alsóvárosban több utcazenész lány fújja a fuvolát, az egyik alig 11-12 éves lehet, de nagyon szépen játszik. A Nemzeti Színház felé sétálunk el, aztán úgy döntünk, hogy felkeressük a Tehnicki Muzej-t, a Technikai Múzeumot. Útközben megeszünk egy gofrit, a város egyetlen (?) art nouveau stílusban épült házában. A múzeum roppant izgalmas, de kimerítő, viszont nagyon érdekesek a horvátok egyik legnagyobb hírű tudósának, Nikola Teslának a dolgai, az ő találmányaiból külön interaktív bemutató is van, villámot szóró Tesla-generátorral, egyebekkel. Hihetetlen sokat köszönhet neki a tudomány! Érdemes utánaolvasni, mennyi minden fűződik a nevéhez!

Elunjuk magunkat, vissza is sétálunk a belvárosba, és a "várban" folk-fesztiválba csöppenünk: mindenféle nemzetek tánc- és zenekarai lépnek fel, épp a próbák zajlanak, de egy kis időre leülünk, maorik énekelnek, iráni táncosok próbálnak, nagyon érdekes. Két eszméletlen hülye csajjal beszélgetünk közben, aztán benézünk a közeli gimnáziumba, ahol tánctanítás folyik, éppen tangóra okítja a népeket egy argentin ürge. Az este még felkeressük a Stari Fijaker éttermet is, ahol reményeink szerint valami klassz horvát vacsorát kaphatunk. De hiába, gibanica nincs, úgyhogy eszünk egy levest, meg palacsintát, utóbb elsétálunk a Lady Sram ( :) ) étterem felé, de nagyon puccosnak tűnik, és nem akarunk költeni, így a horvát gibanicát kihagyjuk. A Strossmayer sétányra megyünk, valami blues koncert kezdődik hamarosan, R. leáll beszélgetni az egyik roaddal, kikérdezi a koncertlehetőségekről, aztán Tommy-val, a herflis/frontemberrel is összeismerkedik, a srác már játszott Pesten a Pribojszki Matyival, szóval megvan a közös pont, ledumálják, hogy R. a végén beszáll egy-két szám erejéig. Elkezdődik a koncert, sokan kijöttek, nagy a nyomor, de ahogy Tommy-ék elkezdik nyomni, remek hangulatú este kerekedik! Ez a csávó nem túl kiemelkedő herflis, de nagyon jó frontember! A banda, a Little Pigeon's ForHill Blues szépen hozza a témákat, amire Tomislav énekel és fújja és szívja!

A szünetben összeismerkedek valami zsonglőrködő lányokkal, és a dizájner-ikrekkel, akik textiltervezők és ruhakészítők, az egyikük szőkített rövidhajú (és "más"), a másik fekete hosszúhajú, görkorin gurul ide-oda, iszonyat vékony, csontvázszerű arcával olyan mint egy szellem :) De egyébkét szimpatikusak Josipa és Marijana, klassz dolgokat csinálnak, itt megnézhető, miket: www.bronic.biz. Az egyik zsonglőr csaj, Tijana hoz nekem egy sört, igazán jó fej, közben Tommy-ék folytatják a műsort, R. is beszáll az utolsó két számra, hozza a formáját! Bicikliznie kéne ilyen jól :) Épp beszélgetünk a lányokkal, mikor odajön, hogy két rajongót szedett össze, máris indulnak valami bárba, de szólok a többieknek, és jönnek ők is. Az egyik sétálóra megyünk le, ami ilyenkor este megtelik élettel, nagyon rendben van. Itt a Cica nevű bár, de ez náluk nem macskát jelent :) Kiülünk valahova, kikérjük a söröket, Tijana valami snapszot is megkóstoltat velünk, de ez a gyenge valami inkább csak likőr, feketeribizli, vagy áfonya, vagy mi. Mindenféléről dumálunk, annyira jól telik az este, hogy éjfél elmúlt rég! Iva és Lea persze kaptak tőlünk üzenetet, hogy koncert van, jöjjenek be, de nem jöttek, Iva lusta volt, Lea meg futott (maratonra készül) este fél 11-ig... R. két rajongója nem nyeri el a tetszésemet, dehát semmi sem lehet tökéletes, Tijana és a dizájner ikrek jó fejek, sokáig elvagyunk, végül elbúcsúzunk, és az éjszakai busszal indulunk "hazafelé", de még egy félórát gyalogolunk is, mire éjjel 3-kor beesünk az ajtón!



2011.júl.23.szombat. Zagreb-Letenye, 142 km

Bőséges reggelit kapunk, sőt még egy-egy szendvicset és csokoládét is csomagolnak nekünk az útra, Zágráb CD-t és kis szuvenír szívecskét is ajándékoznak nekünk a lányok és az édesanyjuk, el vagyunk ájulva, igazán nem érdemeljük meg :) Nagyon kedvesek, a viszontlátás reményében intünk búcsút a családnak. Szerencsére közel a város széle, könnyen kijutunk, és a Medvenica-hegyeket nyugatról kerülve hagyjuk el Zágrábot. Oroslavje, Bedekovcina, Novi Marof felé megyünk, az idő kicsit borult, a dombok nem vészesek, egész jó ütemben haladunk. Megállunk egy boltnál kaját és ajándékokat venni, az egyik faluban elhaladunk a "Franc Music Shop" előtt, de egyébként viszonylag érdektelenül telik az út, viszonylag átlagos tájakon haladunk, és a települések nem különösen szépek. Varasdra nem megyünk be, sietünk a rokonokhoz, akik már várnak Letenyén! Csáktornyán csak megállunk egy kicsit, begurulunk a várba, csinálunk pár fotót, utolsó pénzeimen még egypár ajándékot veszek, mert nem illik üres kézzel érkezni. Egy telefon, hogy nemsokára ottvagyunk, aztán bringázunk még egy bő órát, közben két őzet látok az út mentén, és valahol puskáznak is, vadászidény van, szegény állatoknak nincs most nyugtuk.

És végül elérjük a határt, a táblánál elkészül a kötelező fotó, ismét megcsináltuk! A Letenye táblánál még egy fénykép, és gyerünk Rózsi néniékhez. A kapu nyitva, csak be kell gurulni, és jön Gyuri bácsi, akinek akkora hangja van, hogy kiskoromban mindig elbújtam, úgy féltem tőle! :) Beparkolunk a garázsba, és menjünk befelé, gyárekek! Rózsi néni a szokott kedvességgel fogad, Gyuri bácsi sok káromkodással fűszerezi a mondandóját, dehát őt így szeretjük :) Zuhany, és vacsorához ülünk, finom paprikás csirkét kapunk, galuskával, salátával, hozzá fröccs, utána tiramisu, és sütemény, Gyuri bácsi ránkszól, hogy ne szerénykedjünk: "Ne piszkáljad, egyél!" :) R.-nak is odaszól: "Egyél, mert visszavisz a gólya." :) Közben megbeszéljük az elmúlt idők dolgait, később megérkezik az unokatesóm, "Kisgyuri" (közel 190, és nem vékony) és Móni, a felesége is, velük még régebben találkoztam, gratulálok is Gyurinak, akit nem is olyan régóta a dél-zalai erdőgazdaság igazgatója. A gyerekeik már egész nagyok, de ők most nyaralnak erre-arra, egyikük focizik, a másik önkéntes tűzoltó versenyen van, de azért mesélnek róluk egy csomót a szüleik. Még a Tour is szóba kerül, nekem is pont tegnap jutott eszembe, hogy a nagy nyaralásban elfelejtettem követni a bringás híreket :)

Klasszul telik az este, csak a tesómat hiányolják Gyuri bácsiék, őt igen régen látták, de megígérem, hogy majd legközelebb eljövünk együtt. Lassan kezd késő lenni, "Kisgyuriék"-tól el is búcsúzunk, Rózsi néni már el is készítette nekünk a kisszobát, úgyhogy rövid úton begyűrjük a kispárnát, és jó éjt!



2011.júl.24.vasárnap. Letenye-Nagykanizsa, 24 km

Alaposan bereggelizünk, kapunk egy kis útravalót is, aztán bringákat felszerel, egy-két utolsó fénykép, és búcsút intünk kedves rokonaimnak, igazán jól éreztük magunkat! Kicsit hűvös van, és az eső is csöpög, de szerencsére nem ázunk el, egy bő órát bringázunk Nagykanizsára, ahol egyenesen az állomásra sietünk, a vonatunk pár perc múlva indul, pont elérjük. Az állomás előtt szép állapotú 424-es gőzmozdony áll, dehát Kanizsán ugye így illik :) Beugrunk még a restibe, aztán felszállunk, és máris indulunk Budapestre. A Balatonnál annyian szállnak fel, hogy a bringaszállító vagon (pedig extra méretű) teljesen megtelik. Két szőkített lány száll be a fülkébe, Siófokon buliztak, nem túl értelmesek, szóval egy idő után abbamarad a társalgás, kicsit bepunnyadunk. Végül befutunk a Délibe, ahonnan átgurulunk a Nyugati pályaudvarra, R. is elkísér, de ő még marad egy kicsit Pesten. A WestEnd előtt várakozunk, közben megesszük az útravalóként kapott barackot, és barátságtalan pillantásokat vetünk az "egyik szemem sír, a másik haj" gyerekekre, akik már kora délután egy üveg borral felszerelve csöveznek az állomáson. Kiderül, hogy a debreceni IC-n lehet bringát vinni, úgyhogy váltok egy olcsó pótjegyet, és szevasztok! R. meg én úgyis csinálunk még valami jó kis programot az idén, ebben megállapodtunk, tervek is vannak, természetesen :) A vonaton remek ismerősöket találok, Peti és Anita (Viktor barátai) is Debrecenbe jönnek, útközben egy csomót beszélgetünk, iszonyú jófejek :) Persze Anita bringáját ismertem fel a bringaszállítóban, onnan tudtam, hogy itt vannak :) Így aztán repül az idő, és este 7 óra tájban megérkezünk Debrecenbe!

Ismét megcsináltuk! :) Már régóta visszavágytam a tengerpartra, és ez a kis kirándulás most egy kis időre enyhítette a tenger-igényemet. Szép helyeken jártunk, és egy jót bicikliztünk, de legalább ugyanakkora élmény, hogy új embereket ismertünk meg: bízom benne, hogy nem csak egyszeri alkalmak voltak ezek, és találkozunk még Igorral, a zágrábi családdal, na meg mindenki mással, akivel szeretnénk :)

VÉGE

 

Hozzászólások 

 
#1 Nagy ll. Zoltán 2011-08-05 15:12
Csodaszép helyen jártatok!
 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat