Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

IV. KOLOZSVÁRI TÚRA. 2013. MÁJUS 24-26.

k

Sikeresen véget ért a IV. Kolozsvári Túra, bár az időjárásnak is volt egy-két szava ehhez, de kilométerben így sem szenvedtünk hiányt. A résztvevők: Hegedűs Gyula, Zsugyó Árpád, Kocsár László, Nagy Zoli, Vogronics Máté, Nagy Norbert, Tóthfalussy Tivadar, Pataki Péter. (8 fő)

A kis csapat pénteken 15.30-kor megérkezett épségben Magyarlónára. Szombaton Szilágysomlyóra kerekeztünk, a vasárnapi napra maradt a hazatérés.

Darts képei a debreceni indulásról ITT. Kocsár Laci fotói a túráról ITT! Máté fotói ITT!

További fotók ITT! (Nagy2, PP, stb.)

Beszámoló lent!

Kocsár Laci beszámolója a túráról:

Üdvözlet itthon!

Most végre sikerült elmennem a csapattal, de hogy ne legyen könnyű nekem, a főnököm Bihar és Kolozs megye határán még fölhívott, h lehet be kell rendeljen… :eek:
Mindezt hátszeles 40 km/h közben. Szerencsére nem kellett visszafordulnom pénteken délután.

Első nap: Létavértesig a szokásos összerázódás, stéherezés is volt, majd a bihardiószegi rázatós utat is „túléltük” nem hisztizett senki. Azután a 19-es teljesen hibátlan volt, a csapatbusz mögött elstéherezünk itt-ott. A nagyváradi átvezető szakasz hosszú, de egy 350 ezres várostól mit várjon az ember. Élesd után jöttek a szolid emelkedők, a Királyhágóra Vogrovics Máté nyert, a második Gyula bá, a harmadik Petya lett. Nekem nem volt áttételem, h velük menjek, a 42-19 ide kevés. Királyhágón megálltunk kutyát etetni, Gyula az egész tartalék szendvicsét egy sánta kóbor kutyának adta, nem is értem, miért nem az ilyen emberekből lesz miniszterelnök?
Stéherezés volt még 1-2x, de nem sok értelme volt, mert É-NY-i szél fújt. A 220 km-re 7:12-őt mentünk, 32-es átlag. Magyarlónán kifogástalan vendéglátás, áfonyapálinka, sör és hatalmas adag vacsora csorba levessel és sült húsokkal. Vacsora után elmentünk a kocsmába (az én ötletem volt) és útközben elmagyaráztuk a fiatalabbaknak, h az állat ami a legelőről most bejön, az nem (csak) tehén hanem szarvasmarha, aminek a nőnemű egyede a tehén, a hímnemű egyede pedig a bika. Ugyanígy a kecskére és a juhra is tartottunk oktatást. A kocsmában nem tudtak magyarul, mi meg nem tudtunk mócul, ezért felhörpintettük sörünket és hazamentünk aludni. Azért még némi áfonyaszörp befigyelt altatónak.

Második nap: bőséges reggeli (talán túl sok is) a pálinka-kínálást nem fogadtuk el, begurultunk Kolozsvárra, fotók a Mátyás szobornál, itt Tivadar széthajtott egy wattmérős szobakerékpárt. :lol: Majd irány Zilah. Az út kifogástalan volt, közben kétszer esett is egy kis „harmat’ de mire eláztunk volna meg is száradtunk. Zilah előtt a meszesi 650m-es magasság tetszett, itt készült az a kép ami a finishline.hu oldalon van. Nem gyenge panoráma. Szilágysomlyóra érkezve (125 km) még mindig 30 fölötti átlag volt a mászásokkal együtt. Nem volt a csapatban gyenge ember, akire folyton várni kellett volna. Ez így volt jó.

Szilágysomlyón szépen felújított szálloda, finom ebéd, majd városnézés Jánossal (földrajz szakos tanár) félelmetes lexikális tudással, ez az ember ha álmából felkeltik akkor is mondja az évszámokat és neveket, egy ilyen embernek az ELTE-n lenne a helye. A helyi református lelkész meghívta a társaságot pálinka és borkóstolásra, senki ne gondoljon aljas leittasodásra, gyűszűnyi pohárkákkal fogyasztottunk, egyre emelkedett hangulatban , de ez még belefért. Ilyenkor jut eszembe amit a nagybátyám mondott, h csak a rossz minőségű italtól lesz másnapos ember.

Harmadik nap: mivel Zoltán meghívott bennünket a reggeli Istentiszteletre, helyet foglaltunk a karzaton , köszöntött bennünket és nagyon szép prédikácót mondott.
Már lógott az eső lába, amikor elindultunk és mivel a helyiek engem megerősítettek abban, h a Nagyfalun át Margittára vezető út sokkal rosszabb, mint amilyennek én tavaly láttam, errefelé portyázva, a városból kifelé hirtelen Tasnád felé vettem a z irányt és reménykedtem, h ezt senki se vegye észre, mert ez + 30 km kitérő, de legalább valamivel jobb úton. Arról nem is beszélve, h az eső hamarabb utolért volna minket, hiszen D-K-ről jött. Lett volna a harmadik nap 150 km, sajnálom, h nem jött össze.
Az 1F –re érve kb. 40 km-nél el kezdett zúgolódni vki, h biztos jó felé jövünk??? De aki velem jön hosszút edzeni, azt se higgye el, amit kérdezek… Ekkor én bevallottam, h kerülő úton megyünk, mert semmi értelme szétveretni a kerekeket. ha ott megyünk, az biztos baleset. Mindenki megnyugodott. Egészen addig, amikor Tasnádra érkezve nagyon combos felhők érkeztek és itt úgy döntöttünk, nincs tovább! Tasnádon 50 km-nél becuccoltunk a mikrobuszba és hazajöttünk. Levezetésnek legalább jó volt az 50 km is. Szabó Petit és Balázs Pistát sajnálom, h hiába jöttek elénk, de én annak örülök, h ennyi kis esővel megúsztuk ezt a három napot, lehetett volna rosszabb is.

Köszönet Zolinak a szervezésért. Máténak, h sokat ment elől, mindenkinek aki fotózott és vezette a mikrobuszt. Gyulának és Árpinak a sörökért, valamint a vendéglátóinknak is.

 

 

KIÍRÁS:

Ebben az évben is megrendezésre kerül a túra, csak kicsit másképp, mint korábban. Tervezett programok az alábbiakban olvashatók!

  • május 24. péntek, 07.00 óra gyülekező a Kossuth szobornál. Indulás 07.20 órakor. Útvonal tervezet: Db.-Pocsaj-Ártánd-Élesd-Királyhágó-Bánffyhunyad-Gyalu-Magyarlóna (215km)
  • május 25. szombat. Reggeli után Irány Kolozsvár főtere. Innen Zilahon keresztül érjük el Szilágysomlyót. (130km) Itt a szállás elfoglalása és étkezés után megtekintjük este fele a település nevezetességeit.
  • május 26. vasárnap. Margittán és Érmihályfalván keresztül megközelítjük Debrecent (120km)
A csomagok kísérő kocsiban utaznak.
A költségek remélhetőleg hasonlóak lesznek az előző évihez. Pontos összeget a szállás és étkezés megléte esetén tudunk majd (11000 Ft.)

SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYT MINDENKI HOZZON!

Szállás: http://www.pensiune-julia-panzio.ro/. A másik még szervezés alatt.

Öltözet: Hörmann cuccba, akinek nincs másba!

Felszerelés: Minden időjáráshoz megfelelő öltözet legyen. Ne ess túlzásokba.

Étkezés: Mind két nap bőséges estebéd, bőséges reggeli. Frissítőnek hozz ami neked bevált.
Jelentkezni itt hozzászólásban, vagy nálam kell!!!!

Kérdéseitekkel keressetek. Élményekben gazdag túrát!
 

Hozzászólások 

 
#26 Nagy ll. Zoltán 2013-05-29 06:59
Köszönöm minden résztvevőnek a felejthetetlen közös élményeket! Úgy gondolom, Szilágysomlyó felkeresése jó döntés volt, már csak a történelmi és egyéb hagyományok miatt is. Köszönet a kísérő kocsiért a Systematica Kft- nek!

Jövőre újra...
 
 
#25 Kocsár László 2013-05-27 16:25
További képek a finishline.hu - n. Templomos, vacsorázós, borkóstolós. :lol:
 
 
#24 Vogronics Máté 2013-05-27 05:51
Sziasztok!

Csatolva küldöm a tracket:

1. nap: Nagyvárad-Magyarlóna (sajnos előtte elszállt az alkalmazás)
http://www.endomondo.com/workouts/194061210/1770886

2. nap: Magyarlóna-Kolozsvár-Szilágysomlyó
http://www.endomondo.com/workouts/194393874/1770886

3. nap: Szilágysomlyó-Tasnád
http://www.endomondo.com/workouts/194805760/1770886

+ pár mobillal készített fotó: https://picasaweb.google.com/110645228926186292450/KolozsvariTura2013?authkey=Gv1sRgCMvExPbvkKusiAE#
 
 
#23 Pataki Péter 2013-05-26 20:49
Ebben minden benne volt!
A hegyi trikót az idei Giro del Kolozsvárról Matteo Vogronics vihette haza, aki a legtöbb pontot gyűjtötte a hegyeken, de emeljük ki Gyulabá teljesítményét is aki nemcsak a hegyeken, de a borospohát kiűrítésében is élen járt, annyit kínálgatta a derék tiszteletes :D
Amúgy meg köszi mindenkinek, jó kis túra volt ez.
Ja és ez a gyerek velünk volt:
http://www.youtube.com/watch?v=LdQ-Qpf6ltU
Ez a Koca, ahogy ő mondaná, na ez nagyon stabil :lol:
Szóval, volt a résztvevők közül néhány, aki tud ezt-azt a kerékpározásról :)
Szevasztok!
 
 
#22 Kocsár László 2013-05-26 19:28
Üdvözlet itthon!

Most végre sikerült elmennem a csapattal, de hogy ne legyen könnyű nekem, a főnököm Bihar és Kolozs megye határán még fölhívott, h lehet be kell rendeljen… :eek:
Mindezt hátszeles 40 km/h közben. Szerencsére nem kellett visszafordulnom pénteken délután.

Első nap: Létavértesig a szokásos összerázódás, stéherezés is volt, majd a bihardiószegi rázatós utat is „túléltük” nem hisztizett senki. Azután a 19-es teljesen hibátlan volt, a csapatbusz mögött elstéherezünk itt-ott. A nagyváradi átvezető szakasz hosszú, de egy 350 ezres várostól mit várjon az ember. Élesd után jöttek a szolid emelkedők, a Királyhágóra Vogrovics Máté nyert, a második Gyula bá, a harmadik Petya lett. Nekem nem volt áttételem, h velük menjek, a 42-19 ide kevés. Királyhágón megálltunk kutyát etetni, Gyula az egész tartalék szendvicsét egy sánta kóbor kutyának adta, nem is értem, miért nem az ilyen emberekből lesz miniszterelnök?
Stéherezés volt még 1-2x, de nem sok értelme volt, mert É-NY-i szél fújt. A 220 km-re 7:12-őt mentünk, 32-es átlag. Magyarlónán kifogástalan vendéglátás, áfonyapálinka, sör és hatalmas adag vacsora csorba levessel és sült húsokkal. Vacsora után elmentünk a kocsmába (az én ötletem volt) és útközben elmagyaráztuk a fiatalabbaknak, h az állat ami a legelőről most bejön, az nem (csak) tehén hanem szarvasmarha, aminek a nőnemű egyede a tehén, a hímnemű egyede pedig a bika. Ugyanígy a kecskére és a juhra is tartottunk oktatást. A kocsmában nem tudtak magyarul, mi meg nem tudtunk mócul, ezért felhörpintettük sörünket és hazamentünk aludni. Azért még némi áfonyaszörp befigyelt altatónak.

Második nap: bőséges reggeli (talán túl sok is) a pálinka-kínálást nem fogadtuk el, begurultunk Kolozsvárra, fotók a Mátyás szobornál, itt Tivadar széthajtott egy wattmérős szobakerékpárt. :lol: Majd irány Zilah. Az út kifogástalan volt, közben kétszer esett is egy kis „harmat’ de mire eláztunk volna meg is száradtunk. Zilah előtt a meszesi 650m-es magasság tetszett, itt készült az a kép ami a finishline.hu oldalon van. Nem gyenge panoráma. Szilágysomlyóra érkezve (125 km) még mindig 30 fölötti átlag volt a mászásokkal együtt. Nem volt a csapatban gyenge ember, akire folyton várni kellett volna. Ez így volt jó.

Szilágysomlyón szépen felújított szálloda, finom ebéd, majd városnézés Jánossal (földrajz szakos tanár) félelmetes lexikális tudással, ez az ember ha álmából felkeltik akkor is mondja az évszámokat és neveket, egy ilyen embernek az ELTE-n lenne a helye. A helyi református lelkész meghívta a társaságot pálinka és borkóstolásra, senki ne gondoljon aljas leittasodásra, gyűszűnyi pohárkákkal fogyasztottunk, egyre emelkedett hangulatban , de ez még belefért. Ilyenkor jut eszembe amit a nagybátyám mondott, h csak a rossz minőségű italtól lesz másnapos ember.

Harmadik nap: mivel Zoltán meghívott bennünket a reggeli Istentiszteletre, helyet foglaltunk a karzaton , köszöntött bennünket és nagyon szép prédikácót mondott.
Már lógott az eső lába, amikor elindultunk és mivel a helyiek engem megerősítettek abban, h a Nagyfalun át Margittára vezető út sokkal rosszabb, mint amilyennek én tavaly láttam, errefelé portyázva, a városból kifelé hirtelen Tasnád felé vettem a z irányt és reménykedtem, h ezt senki se vegye észre, mert ez + 30 km kitérő, de legalább valamivel jobb úton. Arról nem is beszélve, h az eső hamarabb utolért volna minket, hiszen D-K-ről jött. Lett volna a harmadik nap 150 km, sajnálom, h nem jött össze.
Az 1F –re érve kb. 40 km-nél el kezdett zúgolódni vki, h biztos jó felé jövünk??? De aki velem jön hosszút edzeni, azt se higgye el, amit kérdezek… Ekkor én bevallottam, h kerülő úton megyünk, mert semmi értelme szétveretni a kerekeket. ha ott megyünk, az biztos baleset. Mindenki megnyugodott. Egészen addig, amikor Tasnádra érkezve nagyon combos felhők érkeztek és itt úgy döntöttünk, nincs tovább! Tasnádon 50 km-nél becuccoltunk a mikrobuszba és hazajöttünk. Levezetésnek legalább jó volt az 50 km is. Szabó Petit és Balázs Pistát sajnálom, h hiába jöttek elénk, de én annak örülök, h ennyi kis esővel megúsztuk ezt a három napot, lehetett volna rosszabb is.

Köszönet Zolinak a szervezésért. Máténak, h sokat ment elől, mindenkinek aki fotózott és vezette a mikrobuszt. Gyulának és Árpinak a sörökért, valamint a vendéglátóinknak is.

A többi képet is szerkesztem és felteszem:

www.finishline.hu/
 
 
#21 Zsugyó Árpád 2013-05-23 17:15
Idézet - Kocsár László:
Idézet - Zsugyó Árpád:
Idézet - Kocsár László:
Idézet - Nagy ll. Zoltán:
ok.


7:00-kor találkozó, 7:20-kor indulás. Nem várunk senkire.

Diószeg felé megyünk, ha nem lesz jó, engem kell utálni! :lol:

A Hörmannos banda Hörmannban jön!

A pénzváltást ugyan nem beszéltük meg, de én nem bánnám ha nem útközben kerülne erre sor. Mindenki váltson itthon Lejt, amennyi kell sörre. :lol:

Verdes Feri írjon fel egy elérhetőséget (telefon), vagy ide vagy a Bikemagon nekem privátba!


Laci! Én azért megyek a túrára, hogy jól érezzem magam a csapattal. Ha ebből most az lesz, hogy nem várunk senkit rohanunk de hova, akkor nem megyek. Nem azt mondom, hogy töketlenkedjünk de ha várni kell 5-10 percet v.miatt akkor az szerintem bele kell, hogy férjen. Sört amúgy rendeltünk Lónára a múlt évi gyakorlatnak megfelelően.


Félreértetted. Nem azt mondtam, h rohanjunk mint az őrült, de ne ismétlődjön már meg a tavalyi tasnádi eset (110 km 8 óra alatt) mert az bohóckodás. 5-10 perc vagy 2-3 megállás belefér. Jól fogod érezni magad! :lol:


A Tasnád az gasztrobiciklizés volt csajokkal tandemmel vastag kerékkel, itt most mindenki ou-val lesz.
 
 
#20 Kocsár László 2013-05-23 16:07
Idézet - Zsugyó Árpád:
Idézet - Kocsár László:
Idézet - Nagy ll. Zoltán:
ok.


7:00-kor találkozó, 7:20-kor indulás. Nem várunk senkire.

Diószeg felé megyünk, ha nem lesz jó, engem kell utálni! :lol:

A Hörmannos banda Hörmannban jön!

A pénzváltást ugyan nem beszéltük meg, de én nem bánnám ha nem útközben kerülne erre sor. Mindenki váltson itthon Lejt, amennyi kell sörre. :lol:

Verdes Feri írjon fel egy elérhetőséget (telefon), vagy ide vagy a Bikemagon nekem privátba!


Laci! Én azért megyek a túrára, hogy jól érezzem magam a csapattal. Ha ebből most az lesz, hogy nem várunk senkit rohanunk de hova, akkor nem megyek. Nem azt mondom, hogy töketlenkedjünk de ha várni kell 5-10 percet v.miatt akkor az szerintem bele kell, hogy férjen. Sört amúgy rendeltünk Lónára a múlt évi gyakorlatnak megfelelően.


Félreértetted. Nem azt mondtam, h rohanjunk mint az őrült, de ne ismétlődjön már meg a tavalyi tasnádi eset (110 km 8 óra alatt) mert az bohóckodás. 5-10 perc vagy 2-3 megállás belefér. Jól fogod érezni magad! :lol:
 
 
#19 Zsugyó Árpád 2013-05-23 07:29
Idézet - Kocsár László:
Idézet - Nagy ll. Zoltán:
ok.


7:00-kor találkozó, 7:20-kor indulás. Nem várunk senkire.

Diószeg felé megyünk, ha nem lesz jó, engem kell utálni! :lol:

A Hörmannos banda Hörmannban jön!

A pénzváltást ugyan nem beszéltük meg, de én nem bánnám ha nem útközben kerülne erre sor. Mindenki váltson itthon Lejt, amennyi kell sörre. :lol:

Verdes Feri írjon fel egy elérhetőséget (telefon), vagy ide vagy a Bikemagon nekem privátba!


Laci! Én azért megyek a túrára, hogy jól érezzem magam a csapattal. Ha ebből most az lesz, hogy nem várunk senkit rohanunk de hova, akkor nem megyek. Nem azt mondom, hogy töketlenkedjünk de ha várni kell 5-10 percet v.miatt akkor az szerintem bele kell, hogy férjen. Sört amúgy rendeltünk Lónára a múlt évi gyakorlatnak megfelelően.
 
 
#18 Kocsár László 2013-05-22 20:00
www.welcometoromania.ro/DN1h/DN1h_Pericei_Strand_Termal_m.htm

Egy fürdőgatyát mindenki hozzon el, ha a többség úgy akarja, belefér egy fürcsi.
 
 
#17 Kocsár László 2013-05-22 18:53
Idézet - Nagy ll. Zoltán:
ok.


7:00-kor találkozó, 7:20-kor indulás. Nem várunk senkire.

Diószeg felé megyünk, ha nem lesz jó, engem kell utálni! :lol:

A Hörmannos banda Hörmannban jön!

A pénzváltást ugyan nem beszéltük meg, de én nem bánnám ha nem útközben kerülne erre sor. Mindenki váltson itthon Lejt, amennyi kell sörre. :lol:

Verdes Feri írjon fel egy elérhetőséget (telefon), vagy ide vagy a Bikemagon nekem privátba!
 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat