Idetekerj.eu - Debrecen

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Máramarosi túra - Beszámoló



2014. június 27-július 1.

A barátnőmmel adtunk egyet a túrázásnak, és egy hosszított hétvégét
Romániában töltöttünk, hogy megtekintsük az ország egyik félreeső részének,
Máramarosnak a látnivalóit. Kb. 350 km-t tettünk meg ezalatt a pár nap alatt,
többnyire szerencsénk volt az idővel is, a vendéglátás pedig elsőosztályú volt.

Remek kiránduláson vagyunk túl! (PP)

 

 

 

1.nap (Mátészalka-Szatmárnémeti, kb. 55 km)

A túrát szinte teljes egészében a barátnőm, Réka tervezte meg. Szállást mindenhol előre foglaltunk, általában nem drágák a vendégházak, néhány ezer Ft, a színvonallal is mindenhol meg voltunk elégedve. Péntek délután egy délutáni vonattal Mátészalkáig utaztunk, innen pedig a 49-es úton kerekeztünk a határ felé. Réka biciklije ("Klárika") egy olcsó city-bike, én pedig a téli/városi országútimmal mentem. A hátizsákba némi tiszta ruha, szerelőkészlet, meg kaja került, a cicanadrág otthon is maradt (ez tőlem részben lojalitás is, Réka főleg a boltba, meg cukrászdába kerékpározik, nincs bringásruhája). Nem görcsöltük túl a dolgot, nem kell űrtechnika egy kis biciklizgetéshez. Bukót, napszemüveget azért feltettük, biztos ami biztos.


A útvonal


A gép és egy kis üzemanyag


Szatmárnémeti felé a tranzit forgalom elég nagy, de legalább az út minősége is hitvány. A nyomvályúk miatt a széle sok helyen le van marva, iszonyú rázós. A falvakban a kerékpáros gyalogútra van terelve a biciklis forgalom, de ezt ne is részletezzük. A határig így aztán nem volt nagy élmény eljutni, csak az utolsó pár kilométeren van egy normális bringaút. A román oldalon mindjárt jobban éreztük magunkat, a széles főúton nyugodtan lehet haladni, elfér aki akar. Kb. 3/4 8 körül értünk Szatmárnémetibe, ahol a "Cazare Trazit" nevű helyen foglaltunk szobát. A városba bevezető úton van, rém egyszerű, de ízlésesen berendezett kis szálló, a gondnok srác tud magyarul, és még ping-pong is van. Egy zuhany, és bebicikliztünk a belvárosba. Réka előzőleg nézett valami kis helyi éttermet, de kiderült, hogy az már megszűnt. Tettünk egy kört a főtéren, szép, csak a legszebb épület van a legrosszabb állapotban. Betértünk egy Crenguta nevű hagyományos román étterembe, ettünk egy valamit, de nagyon kelletlen volt a kiszolgálás. Igaz, kicsit későre járt, időközben jutott eszünkbe, hogy itt már egy órával később van. Találtunk egy klassz fagyizót, de úgy döntöttünk, hogy majd a visszafele úton fagyizunk, majd ha már megérdemeljük :-)


2.nap (Szatmárnémeti-Szaplonca, kb. 90 km)

Reggel ittunk egy teát, a szálló konyhája elég jól felszerelt, van tea, kávé, vízforraló, miegyéb. Utána az első boltnál megálltunk, egypár csoki és keksz kedvéért. A remek "Eugenia" uzsonnakeksz visszarepít a szocialista idők világába. Kissé ipari, de kár kihagyni, igazi helyi fűrészpor, nem a globalizált szemét amit mindenhol kapni. Szatmárnémeti valamikor szép lehetett, de a szocialista városrendezés (vagy annak hiánya), és a "neoromán" stílus rajta hagyták a lenyomatukat. Ez persze minden román városra érvényes. A vasúti felüljáróról körülbelül olyan a látvány, mintha az "Élet az emberek után" című dokumentumfilm sorozatot néznéd. A 19-es főút egyenesen arra visz, amerre mennünk kell, ezen haladtunk tovább Máramaros megye irányába. Elfér rajta a biciklis, a lovasszekér, meg mindenki más is. Sok a gólyafészek az út mentén, feketecsőrű gólyákat is látni, amik vagy fiatalok, vagy lehet hogy tényleg azok, van ilyen alfaj.

Az út menti falvakban megfigyelhetők a neoromán stílusba vegyülő új trendek: az éktelen piros és kék tetőcserepek, a rozsdamentes kerítés, és erkélykorlát. Mindenhol túlvállalós, többemeletes lakóházak épülnek, ritka ami már teljesen kész. Néhol a putri-kategóriás házak előtt is puccos autók parkolnak, de azért a szétesés határán levőkből is van. Szóval a vagyoni különbségek igen érdekesek, meg az is, hogy ki mennyire ad a látszatra. A csillogós fém tetejű ortodox templomok mindenhol ott vannak, ezek azt hiszem Románia-szerte jellegzetesek.

Negresti Oas nevű kisvárosban bevásároltunk (Fagaras csokoládé a másik nagy retro édesség), és megnéztük a skanzent. Itt láttuk az első fatemplomot, amit valami kis faluból szállítottak át ide. Ezeket a régi fatemplomokat szinte 100%-ig fából építették, a gerendák illesztése is hagyományos módon történt. A skanzenben van vízimalom, fazekasműhely, pálinkafőzde, meg ilyesmi, és mindegyik használható is, valószínűleg tartanak néha bemutatót, meg gyerekeknek alkotótábort. Az árnyékban meguzsonnáztunk, egy lejmolós kutya társaságában. Negresti után az útminőség kezd romlani, de még mindig elfogadható. A gyerekek sok helyen jófejek, kiszaladnak az útszélére, és le kell velük pacsizni. Valamelyik faluban olyan palotát láttunk, ami minden képzeletet felülmúl. Neobarokk borzalom :-)

Certeze után kezd emelkedni az út, a Huta-hágó felé haladva. Ez kb. a Király-hágóhoz hasonló magasságú. Réka elég embertelen áttétellel ment fölfelé, mintha erőfejlesztő edzésként fogná fel. A következő napokon már rátalált a megfelelő áttételekre :-) Én a 42x21-et választottam, a 23-mas fogra téve valami furcsa zizegés volt, inkább nem erőltettem.

A hágón átérve Máramaros megyébe érkeztünk, a táj itt nagyon szép. Egész az ukrán határig visz le az út, a Tisza mellett haladtunk, de a folyó sajnos a közútról nem látható. Hamarosan elértük Szaploncát (Sapanta), ami a "Vidám Temető" révén lett híres.

Az "Ileana" vendégház pont a híres temetővel szemben található, itt foglaltunk szobát. A házinéni nagyon kedves, a hely otthonos, a berendezés jellegzetes máramarosi hagyományokat követ. Van egy külön szobájuk ünnepi alkalmakra. A tányérokat, virágmintás fazekakat dekorációként használják, szentképek, szőttesek társaságában.

Klassz kis szobát kapunk, a néni ellátott a faluról szóló könyvekkel, megmutatta a szövőszékét, a fonal gombolyítását, gyönyörű szőnyegeket, tarisznyákat, amiket ő maga készít. Egy zuhany, és irány a temető, ami arról híres, hogy szépen faragott, színes kereszteken egyedi versek és dombormű-szerű faragások vannak, az elhunytak jellemző foglalkozásáról, és életéről. Nagyon egyedi, közel 80 éve találta ki egy helyi szobrász és festő, aztán hagyomány lett belőle. Utána valami vacsora után néztünk, de a faluban járva nem találtunk vendéglőt. A házinénink viszont olyan vacsorát tálalt fel, hogy pukkadásig ettük magunkat!

Klassz kis filagória van a kertben, több nagy asztallal, már egy csapat vendég itt kajált éppen. Egy kancsó pálinka máris az asztalra került, ez itt alap. Utána előállt a finom húsgombóc leves, egy nagy tállal, duplán ettünk, sok tejföllel, friss kenyérrel. Ezután kolbász és a töltött káposztához hasonló "sarmale" [ejtsd: szarmále] következett, puliszkával. Emberes adagokat kaptunk, ráadásképpen pedig még szép adag palacsintát is. Közben sűrűn ittuk a pálinkát, hogy megbírkózzunk a vacsorával. Utána nagyjából ahhoz volt erőnk, hogy bevánszorogjunk a szobába, és alvás.


3.nap (Szaplonca-Desesti, kb. 75 km)

Reggel terülj-terülj asztalkám várt bennünket a kedves néni jóvoltából (a kedvéért még azt is megtanultam románul, hogy köszönöm: multumesc). Műzli, tej, méz, lekvár, vaj, túró, sajt, körözött, olajbogyó, paradicsom, tojás, tea, kávé, keksz és egy kosár kenyér került az asztalra. Az előző esti kaják után nem voltunk túl éhesek! (Réka: "-Hogy is hívták azt a kis töltikét? Szarjárá?" :-)) Egész napra elegendő kalóriát ettünk, az előző nap vásárolt túlélő kajákra nem volt szükség.

Annyit ettünk, hogy csak nagyon lassan biciklizve indultunk tovább. Vasárnap reggeli istentisztelet volt szemben a templomban, és ezt a kültéri hangszórókon is közvetítették. A falu melletti Manastirea Sapanta-Peri nevű kolostort kerestük fel, ami felújítás alatt áll, és arról híres, hogy a legmagasabb fatemplom itt van a világon.

Kicsit nézelődtünk, a hely gyönyörű. Ezután Máramarossziget felé vettük az irányt, de csak piánóba, mert a reggeli nem ért még le. A városban megpihentünk kicsit. A kommunista időszakban hírhedt volt a helyi börtön, ahol a rendszer ellenségeivel számoltak le. Most emlékmúzeum működik benne. A városban született a híres Nobel-díjas író, Elie Wiesel, akinek háza ma emlékház. A város régen a sóbányászat központja is volt. Innen Barsana falu felé vettük az irányt. A táj viszonylag rendezett, dombos-hegyes, a házak előtt faragott kapuk állnak, olyami mint a székely kapu, csak más motívumokkal.

Az  emberek szívesen ücsörögnek a házuk előtti kispadon. (Réka: "-Tulajdonképpen valóságshow-znak a nénik." :-)) Szép napos időben gurultunk aznapi fő célpontunk Barsana felé, kenni kellett a naptejet. Barsana-ban is szép fatemplom áll, érdekes módon egy magánház udvarából indul a dombra vezető lépcső.

UNESCO világörökség része, mint sok más fatemplom. De az igazi attrakció a falun túl várt, egy kolostoregyüttes, a Manastirea Barsana, nagyon szép fekvésű helyen, egy hatalmas, virágokkal beültetett parkban található. Szép templom és közösségi házak, illetve szabadtéri istentiszteletekhez tervezett szentélyek alkotják a kolostort. Igazi helyi stílusú a fatemplom, és a tornyocskás házak a környék legszebb látnivalói. Apácák élnek itt, szőnek, festenek, az idegenforgalom jelentős, de a belépés például ingyenes.

Körbesétáltunk, megnéztük amit lehetett, majd visszafelé indultunk, aznapi célunk Desesti felé. Nem számoltunk vele, de itt is húzós dombokra kellett felmenni, a jónevű Aknasugatag felé. Így azért a laza napnak is volt egy kis sport értéke :-)

Desestiben a "Pensiunea Mara" nevű helyen szálltunk meg, ami a falu szélén található. A színvonal itt is elképesztő, olyan vendégházat felhúztak itt a világ végén, hogy le a kalappal. Egy kedves hölgy fogadott bennünket, a vacsorát máris jeleztük, hogy előkészítheti, egy zuhany után irány az étkező. A háziúr tud kicsit magyarul, és kiderült, hogy megint jó helyre keveredtünk, az előétel egy nagy tál sajt, sonka, kolbász és szalonna, mind saját termékük!

Házi kenyér egészíti ki a kínálatot, szilva és körte pálinka, áfonyalikőr, és szamócaszörp! Le vagyunk nyűgözve! A csirkehúsleves sok tésztával, majd kedvencünk a sarmale következett ezután, még finomabb mint az előző napi. Desszertnek diós-szilvalekváros kalács, a repetát udvariasan visszautasítottuk. Vicces volt a háziasszony, vacsora után még az emésztést segítő tablettákat is felajánlotta :-) Úgy tűnik nem mindenki bírja a jó román konyhát, de mi nagyon is! Ilyen jókat rég ettünk! Utóbb még tettünk egy sétát a faluban, egy félrészeg figurával beszélgettünk kézzel-lábbal. A másnapi útvonalat latolgattuk, ami a túra legnagyobb kihívásának ígérkezett!


4.nap (Desesti-Szatmárnémeti, kb. 105 km)

Reggel franciasaláta, lekvár és tepertőkrém fogadott a reggelinél, majd pedig egy erős szalonnás rántotta! Nem ettük túl magunkat, mert szűk 20 km hegymenet várt ránk, a Gutin-hágóra (987 m). A háziaktól elbúcsúztunk (reggel mesélte még a házigazda, hogy a Staffordshire terriere román bajnok), felsétáltunk a főútra, és megtekintettük a falu két fatemplomát. A fatemplomok nagyrésze egyébként görög katolikus templom, és eléggé hasonló stílusban épültek, de mind elég szép. Elindultunk a hegyre, a szomszéd falu szélén klassz vízesés és pisztrángtelep mellett haladtunk el.

Kezdetét vette a hegy, szépen araszoltunk felfelé, minden gond nélkül. Jó kis szerpentin visz a hágóra, télen itt szoktak árokba borulni a teherautók. Simán mentünk, Réka megtalálta a megfelelő fokozatot, és a saját tempójában megállás nélkül rakta felfelé, én közben fotózgattam, előrementem, lemaradtam, míg fel nem értünk. Simábban ment mint gondoltam! Ahhoz képest, hogy 1.5 éve még alig tudott biciklizni, Réka megtervezte ezt a túrát, és minden gond nélkül megcsináltuk! Nem semmi!

Mondjuk cumi lett volna, ha rossz időnk van, arra nem voltunk igazán felkészülve, de szerencsénk volt. Fent a hágón megittunk egy kólát a helyi vendéglőben, aztán gurultunk Nagybánya felé. Az út nem 100%-os, de azért lehet ereszteni. Nem izgágáskodtam, egyrészt, mert a rövidített tengelytáv miatt nem olyan stabil a gépem (még nem lett javítva a váz), másrészt Réka igen óvatosan jött lefelé, ami nem baj, a hősködés nem vezet jóra. A stabil lejtő mindenesetre kellemes haladást tett lehetővé. Felsőbányára érve (Baia Sprie) megálltunk, hogy megnézzük az Alabástrom-tavat. Piszok meredek ösvényen gyalogoltunk fel az erdőbe, ahol a gyönyörű kék vizű tónak kellett volna lennie. Ott is volt, de mi úgy eltévedtünk, hogy végül nem találtuk meg az átkozott tavat. Kiderült, hogy a jelzés, amit követtünk, kétfelé ágazott, és pont a rosszat választottuk, onnan meg már csak bóklásztunk. Legalább kicsit átmozgattuk magunkat :-) Nagybányáig lejtett az út, itt a főtéren megfagyiztunk. Sokat bámészkodni nem akartunk, mert kissé messze volt még Szatmárnémeti. Sok magyar szót is hallani, egyébként csúnya iparváros, de a főtér szép.

A városszélén elhagyott épületek előtt haladtunk el, ami a helyi k*rvák fő működési területe egyben, ocsmány egy rész. Innentől a főúton haladtunk jó darabig, egy benzinkúton vizet és csokit tankoltunk, majd egy Apa nevű faluban letértünk a 192-es mellékútra, ami egyenesen, kerülő nélkül vezetett Satu Mare felé. Kicsit tartottam tőle, hogy rázató lesz, de megint kellemesen csalódtam a román útépítésben. Minősége mint a Hungaroring. A főúton még hátszelet kaptunk, itt már inkább szembe fújt, mire nagy soká elvergődtünk Szatmárnémetibe. Kicsit cseperegni is kezdett. A "Bianco Milano" nevű puccos fagyizóba mentünk rögtön, ami a főtéren van, nagyon színvonalas hely. Rengeteg adagot megettünk, vacsora helyett :-)

Utána még bevásároltunk pár dolgot egy boltban, aztán tettünk egy sétát. A Szamos partra akartunk kimenni. A városháza felé bolyongtunk, ami egy szocialista förmedvény. A folyópart semmi szépséget nem tartogat, vannak városok ahol pihenőhelyet, parkot telepítenek, itt csak nemhivatalos pisilőhelyként funkcionál. Kedvünk támadt egy jó sörre is (azt már beszereztük a boltban), leültünk mint a csövesek meginni a főtéren. Úgy elkezdett zuhogni, csak a virágpiacon találtunk menedéket, majd a zuhogó esőben esernyő alatt sétálva (hogy ne csapjuk nagyon össze magunkat) szépen elsétáltunk a Cazare Tranzit-ba. A gondnok srácnak elmeséltük a túrát, ő meg mutatott egy bringát amit most vett, országúti jellegű Göricke városi/túra bicaj, az eredeti Shimano Positron váltóval, zsír állapotban. Gombokért vette egy formától... A másnapi időjárást megnézte nekünk a neten, aztán reménykedve visszavonultunk a szobánkba, hogy másnap nem ázunk nagyon szét. Egy jó tea, aztán lassan nyugovóra tértünk.

5.nap (Szatmárnémeti-Csenger, kb. 25 km)

Reggel épp nem esett, de mire megreggeliztünk, megpingpongoztunk, elkezdődött a szitálás. Nem sok kedvünk volt Mátészalkáig ázni, ezért úgy gondoltuk, elég ha az első vonatozási lehetőségig eljutunk. Csendesen áztunk a határig, utána elállt, de nem erőltettük a menést, Csengeren megvártuk a vonatot, majdnem elaludtunk a padon. Mátészalkáig egy gyors kerékpáros sebességével közlekedett a Bzmot, ott átszálltunk és onnantól már hazáig vitt a vonat. Nagyon klassz kis túra volt, kár, hogy Máramaros távolabbi részeibe nem jutottunk el, még nagyobb hegyek közé, de majd talán erre is sor kerül előbb-utóbb. Ajánlom a környéket mindenkinek, szép élményekkel térhet haza bárki aki arra jár!

VÉGE

 

Partnereink

Chili Sport Debrecen


Systematica Kft. - Hörmann


Vozzy Kerékpár és Snowboard


FitZone Spinning


Bike Polo Debrecen


Finish Line Sportiroda


Györgyi Gábor bringás oldalai


gabitrial.hu Extrém Sport Csapat