Old-school téli edzés

Akik munka mellett űzik a kerékpározást, azoknak a téli időszakban szinte csak hétvégén nyílik alkalmuk az országúti tréningre, és gyakran az időjárás is felülírja az edzésterveiket.

A téli bringázás témakörét a kerékpáros magazinok rendszeresen taglalják, az öltözködésre, a megfelelő táplálkozásra, és a kerékpár felkészítésére vonatkozó tanácsokat ezért nem részletezzük. Egy kanadai kerékpáros blog, a Le Grimpeur cikke nyomán készült összeállításban a tradicionálisnak mondható, régimódi edzésfilozófiákról lesz szó, amely az 1950-es évektől a 80-as évekig ívelő időszakot is jellemezte.

A sporttudomány fejlődésével nagyon sok régi módszer elavult, így a cikkben foglaltakat elsősorban érdekességnek szánjuk.

Olasz divat

Az országúti versenyzésről írt könyvükben Bernard Hinault és Claude Genzling megjegyzik: „A téli hónapokban sokkal többet pihentünk, és amikor szokás szerint a Riviérán újra elkezdtük az edzéseket [februárban], a pluszsúly teljesen általánosnak számított.”

Greg LeMond ezt nevezte olasz filozófiának: „Az olaszok két hónapra mindig félreteszik a kerékpárt. Lerakják a pincébe, és hozzá se nyúlnak egész télen.” Megfigyelte például, hogy Francesco Moser mindig felszed egy kis pluszsúlyt a téli időszakban. Amikor az 1984-es szezonra készülve Moser egész télen át edzett, figyelemre méltó különbség mutatkozott az edzettségi szintjében. Moser abban az évben megnyerte a Milánó – Sanremo versenyt, a Giro-t, és megdöntötte az egyórás csúcsot is.

Mindemellett Moser eredményei már 1984-et megelőzően is igen meggyőzőek voltak, hiszen 4 pont-trikót vitt haza a Giro-ról, egymás után háromszor nyerte a Paris-Roubaix versenyt, és világbajnoki győzelmet is szerzett. Kéthónapnyi pihenő nem ártott meg neki! Egyébként is, ki ne szeretné néha szögre akasztani a kerékpárt, különösen az ünnepek alatt, amikor családi és egyéb programok várnak?

Francia szezonkezdet

A holtszezonban a kerékpárosok legfőbb réme a súlygyarapodás. Józan mértékletességgel azért kordában lehet tartani, mint ahogy kiegészítő gyakorlatok is beiktathatók, miközben a kerékpár a pincében pihen. De mit tegyünk, ha mégis felszaladnak a kilók, mielőtt a tavaszi edzéseket elkezdenénk?

Jacques Anquetilről írott könyvében Paul Howard elmondja, hogy katonai szolgálata alatt, 1956-ban Anquetil 10 kilót hízott! Egy teljes hónapra, és 1200 km edzésre volt szüksége ahhoz, hogy újra formába jöjjön. Anquetil kedvenc módszere a magas intenzitáson végzett 2-2.5 órás stéherezés volt, autó vagy motorkerékpár mögött. Ilyen rövid idő alatt ekkora fogyás csodálatra méltó teljesítmény, bár Anquetil kitűnő regenerációs képességét egyébként is jól ismerték.

Belga tavasz

Eddy Merckxtől egy alkalommal megkérdezték, milyen tanácsot adna a feltörekvő bringásoknak. „Kerékpározzanak sokat” – így szólt a híres válasz. A két fő edzésfilozófiai irányzatot (a „kevesebb több” illetőleg a „minél több annál jobb” elveket) ugyanakkor Merckx már sikeresen ötvözte. A Pelissier testvérek a 20-as években kezdték el felhívni a figyelmet a tudatos edzés előnyeire, és a fentebb említett Anquetil is kemény, ám rövid edzéseket tartott, szemben a többség által favorizált hosszú edzésekkel.

Merckx véleményét mások is osztották, kortársainak jó része különlegesen hosszú edzéseket végzett. Roger De Vlaeminck rendszerint Walter Godefrootval közösen járt edzeni, de mielőtt edzőpartnere megérkezett volna, ő gyakran már kora reggel letekert több mint 100 kilométert. Vlaeminck egyszerűen többet edzett mindenki másnál, a Paris-Roubaix-re készülve 400 kilométeres köröket is beiktatott. „Fontos volt, hogy tudjam, mindenkinél többet teljesítek” – mondta.

A belga stílusú tavaszi felkészülés egyik kulcsa tehát az, hogy ne féljünk a hosszú edzésektől. Az edzésprogram másik fontos eleme a versenyzés, ami tökéletesen megfelel az intenzív edzés követelményeinek. Ráadásul sokkal inspirálóbb a mezőny ellen sprintelni, mint a közlekedési táblákra. „Olyan sok versenyen indultam, hogy nem éreztem szükségét a hosszú edzéseknek” – írja könyvében Joe Parkin, utalva a számos kermis versenyre, melyen Belgiumban rajthoz állt. (Ez egy Flandriában különösen népszerű, 5-10 km-es körpályán zajló, 90-140 km-es országúti versenyforma.)

A kőkemény belga Rik Van Steenbergen, háromszoros világbajnok és kétszeres Paris-Roubaix győztes ugyanezt a filozófiát képviselte. Ahogy egy kortársa megjegyezte: „Soha nem edzett, csak versenyzett. Belgiumban mindennap van verseny, neki ez volt az edzés.”

A tavaszi futamok kitűnő alkalmat nyújtanak a formába hozásra. Mire a szezon fő versenyei elérkeznek, az év elején végzett intenzív munka meghozza gyümölcsét. Egy-egy esőben, hidegben letekert verseny a kitartást is erősíti, és motiválóan hathat a versenyzőre.

Forrás: le-grimpeur.net

És Ti hogyan készültök a szezonra?