Single Blog Title

This is a single blog caption

Még mindig a dobogó legfelső fokán

Az idei Hajdú-Főnixen fotósként voltam jelen és bár inkább élek a képek világában, mint a szavakéban, mégis megosztanék egy élményt veletek. A tömegben egy ismerős arcra figyeltem fel. Tudtam, hogy láttam már, de azt elsőre nem, hogy honnan ismerős. Annyit szűrtem le gyorsan, hogy edző lehet, aztán valaki mintha megszólította volna, távolról csíptem el egy foszlányt: “Somogyi Miki”… Somogyi Miki?! Ebben a pillanatban “világosodtam meg”, hogy Somogyi Miklóst, az olimpiai bajnokot látom, aki gyerekkoromban sportágunkban történelmet írt. Olyan sikert ért el, amit magyar ember előtte még nem. A nap folyamán még sokszor láttam, néhány jó képet is készítettem róla :) Míg tekertem haza a verseny színhelyéről a csípős északi szélben, született a gondolat, hogy sokan talán nem is tudják – főleg a fiatalok, akik jóformán még meg sem születtek az ő idejében -, hogy ez a hétköznapinak látszó ember korántsem az.
A korabeli Képes Sport a következőket írta győzelméről:
„Somogyi Miklós kilő, vagy ahogyan régen mondták: taplót tesz a nyereg alá, és elvágtat. 20, 30, 40 méterrel, egy fél körrel. A többiek csodálkoznak és legyintenek, menj csak zöldfülű, majd csak megbánod. De Somogyi Miklós nem bánja meg. Centit sem enged, szuperszólót produkál ott legelöl, sőt újabb és újabb métereket tesz rá az előnyére, lekörözi e mezőnyt, s a többiek akkor már csak lemondóan legyintenek: túljárt az eszükön a zöldfülű, bejött az úgynevezett úttörőcsel. Somogyi Miklós két kör előnnyel nyeri az 50 kilométeres pontversenyt, a szovjet szurkolók mámoros majálist rendeznek a tiszteletére, s a krónikás pedig furcsa érzések közepette, de őszinte hittel írhatja: bárcsak a magyar úszók szerepelnének úgy ezen a versenysorozaton, mint a magyar kerékpárosok.”
A lenti linken olvashattok róla bővebben: