Single Blog Title

This is a single blog caption

Országúti versenyszámok 1. – Időfutam

Ezen a hétvégén (2015. április 18-19-én) a kerékpárversenyzés hazai – nem csak alföldi – fellegvára Debrecen lesz! Beszélgessünk arról, miért is érdemes ezen a „versenyhétvégén” mind versenyzőként, mind szurkolóként részt venni. A Hajdú-Főnix Kupa beharangozójából kiderül, hogy három eltérő versenyszámban is összemérhetik erejüket a versenyzők. Nem csak az igazolt versenyzőknek biztosított a részvételi lehetőség, hanem az amatőrök is kipróbálhatják tudásukat. Szerencsére elmondható, hogy évről- évre egyre több amatőr áll rajthoz!

Tekintsük át, miből is fog állni ez a két nap, hisz annyi, hogy időfutam, kritériumverseny és mezőnyverseny, nem biztos, hogy minden érdeklődőnek egyértelmű. Az alábbiakban Juhász Arthur összefoglalóját olvashatjátok.

Időfutam

Szombat délelőtt az egyéni időfutamokkal kezdjük. Ebben a versenyszámban a nevezők adott távot tesznek meg, egyedül, segítség nélkül. A versenyt azt nyeri, aki a megadott távot a legrövidebb idő alatt teljesíti.

Nézzük, milyen speciális jellemzőkkel bír ez a szám! A verseny állórajtos, viszont a rajtoláshoz segítséget igénybe lehet venni: a versenyző elfoglalja ülőhelyzetét a kerékpáron és egy versenybíró tartja, míg el nem rajtol. A rajt és a cél között semminemű segítséget nem vehet igénybe, esetlegesen általa utolért másik versenyző szélárnyékába nem állhat be. Jelen versenyen korosztálytól függően 6 illetve 10.6 km a táv. Ez nem tűnik soknak, de a versenyzőknek így is nagyon oda kell figyelniük az erőbeosztásra, hisz sok esetben tized, de van, hogy századmásodpercek döntik el a helyezéseket! Az igénybevétel statikus, így lehetőleg egy tempót kell végig tekerni, de annak a tempónak igen magasnak kell lennie. Sok esetben akár 45km/h fölötti átlag is jellemző, de profi berkekben ez elérheti az 50km/h-t is. (Amatőr nevezőktől a 38km/h már igen jó eredménynek tudható be, így senkinek ne szegje kedvét, ha nem sikerül elsőre 45-öt mennie).

Mivel a versenyszám igen speciális, így az itt megkívánt kerékpár is eltér a megszokott versenykerékpároktól. A testhelyzet áramvonalasabb/laposabb, ezért a kerékpárok kormánya kifejezetten mélyre kerül, így könnyebb a versenyzőnek egyedül megküzdeni a széllel. A kormányon un. könyöklők használata engedélyezett. Ennek segítségével mélyebb kormánypozíciót érhetünk el és hajtáshatékonysághoz szükséges megtámasztás is sokkal stabilabb. Ezen kerékpárok ismérve, hogy vázszelvényeinek, kerekeinek keresztmetszete áramvonalas kialakítású (szélcsatornában tesztelik), emellett nagyon merevnek is kell lennie, hogy az energia minden apró rezdülése a hajtásláncon és a kereken át az aszfaltra jusson. A gumikat is magasabb nyomással használják, sok esetben 10-12 bar-on, de ismerünk 16 baros gumikat is. Az időfutamokra jellemző, hogy minden tekintetben igyekeznek lovat és lovasát a lehető legkisebb légellenállású egységgé kovácsolni, így nem elhanyagolható a védősisakok formája (többnyire csepp alakú), de az öltözet is szigorúan testre simuló, lehetőleg egyrészes, minden kiálló sallangtól mentes. A cipőket un. kamáslival fedik be a csatok, nyílások körül kialakuló apró légörvények elkerülése végett.

Természetesen az időfutamon rajthoz lehet állni hagyományos versenykerékpárral is, akár farmerban, de a csúcsteljesítmény elérése valóban a speciálisan erre a számra fejlesztett versenygépekkel és ruházattal lehetséges. Persze láttunk már varjún karórát.

A szám legnagyobb magyar vonatkozású sikerét a volt profi versenyző, Bodrogi László érte el, aki világszinten kiemelkedő időfutam versenyzőnek számított, 2007-ben Stuttgartban az világbajnokság Elit férfi időfutam számában ezüstérmet szerzett! Az eseményről egy rövid felvétel, a közelmúltban elhunyt Sipos János „Sipi” megható tolmácsolásában:

(Érdekesség: az akkori olimpiai bajnok, a tavalyi aranyérmes Bradley Wiggins 10. helyen végzett azon a VB-n.)

Folyt.köv!