Single Blog Title

This is a single blog caption

Országúti versenyszámok 2. – Kritérium

Közel 200 résztvevőt várunk az idei Hajdú-Főnix Kupára! A 3 külön számot felvonultató verseny első szakaszáról a cikk első részében már esett szó. Most a szombat délután esedékes kritérium verseny részleteit boncolgatjuk Juhász Arthur cikkében:

A délelőtti időfutamot kipihenve a nap másik, teljes mértékben eltérő jellegű versenyszámában lehet az erőnket kipróbálni. A Főnix Kupa néven futó kritériumverseny, vagy más néven háztömbkörüli verseny lényegében ellenkezője a délelőtti időfutamnak. Míg az egyéni versenyt jelent és az igénybevétel statikus, ezen versenyszámban bizony szükség van a szuflára, a gyors irány és tempóváltásokra és természetesen mezőnyben történik. Amitől más, mint egy hagyományos mezőnyverseny, hogy relatíve kis távolságot kell megtenni, lezárt utcai pályán körözve. A versenyt nem a célon elsőként áthaladó nyeri, hanem néhány körönként un. részhajrák vannak, ahol a leggyorsabbak pontokat kapnak. Végül a pontok összesítésével, a legtöbb pontot gyűjtő versenyző nyeri a versenyt.

A versenyen az igénybevétel, hogy Zsupit idézzem „végig nyélen kell menni, ha oda akarsz érni”. Magyarra fordítva: szinte végig teljes erőbeadással kell tekerned, ha nyerni akarsz! A kanyaroknál általában lassul a tempó, majd kanyar után azonnal gyorsítani kell, nincs idő a pihenésre. Közben ügyelned kell önmagadra és sporttársaidra, hogy a bukást elkerüld. A versenyszám az erőn felül megköveteli a tökéletes kerékpárkezelést, mert a legóvatlanabb mozdulatból is lehet galiba. Éppen ezért a versenyszám esetén kiemelten fontos a megfelelő méretű kerékpár kiválasztása és itt főleg igaz, hogy „ha versenyezni kell és két méret között vagy, a kisebbet válaszd”. A kisebb váz súlypontja lentebb van és a fejcső közelebb, így sokkal könnyebben „érezhető”, uralható a kerékpár. A kanyarokkal sűrűn tűzdelt pályán fontos a gumi optimális levegőnyomása, miszerint még tapad, de nem ragad le, vagyis könnyen gyorsítható. Ez útburkolat és gumifüggő, de kb. 7-10 bar közötti nyomással lehet számolni. Ezen versenyszámban tehát szombat délután 6, 12, 18, 24 illetve 36 körön mérhetik össze erejüket a különböző korosztályba sorolt nevezők, az ITSH épülete mögötti 1050 m-es pályán.

Végezetül két videófelvételt szeretnénk mutatni, érdekességképpen, az egyik egy budapesti belvárosi kritérium a 40-es évekből, a másik pedig a Citadellán rendezett L&M Béke Nagydíj 1990-ből, a mezőnyben Nagy II. Zolival! A TeleSport archív felvétele.