Single Blog Title

This is a single blog caption

III. Tour de Ring, 24KÖR futam, 2015. július 12. – DKSI győzelem!

Július 11-12-én a Hungaroring adott otthont a Tour de Ring elnevezésű versenysorozatnak. A 34. Tour de Hongrie körversenyre készülő DKSI elit sora, szakítva eddigi hagyományával, most a felkészülést figyelembe véve nem indult a show nagy érdeklődést kiváltó 24 órás versenyén,  ahogy  az egyéni csúcstartó Pályi Csabi sem. Persze nem maradhat el Ring24 a DKSI és a bűvös szám nélkül, így a fiúk a 24 körös mezőnyversenyre neveztek be, ami 105 km össztávot jelentett. Juhász Arthur összeállítása

Elmondható, hogy az akadályt jól vette a csapat, hisz az abszolút első hét helyre öt(!!!) DKSI- s ért oda, ami szép teljesítmény.

A fiúk végig ellenőrzésük alatt tartották az eseményeket, aktív versenyzéssel ösztönözték a mezőnyt a tempós menésre.  A csapat végül többszörös sikerrel zárt. Abszolút értékelésben Pályi Csaba győzött, 2. Nagy Gyula, 4. Kádár Csaba (3. felnőtt férfi), 5. Fegyveres Máté (2. legjobb U23-mas), 7. Nagy II. Zoltán (2. legjobb Master). A pályán aktívan szereplő Ábrók Norbert és Hajdu Barna nem fejezték be a versenyt.

De jöjjön a verseny, Kádár Csabi  szemüvegén keresztül:

„…Első kör után azonnal mentek a próbálkozások, majd kialakult egy 4 fős elmenés, Gyulával (DKSI) és Ábrival (DKSI). Mikor már nem láttuk őket akkor gondoltam kicsit megmozgatom magam, kicsit gyorsítottam és el is távolodtam 10 métert. Ekkor hallottam hogy Nagy2 (DKSI) kiabál „Hop-hop” egyel lejjebb tettem és akkor már jobbról indult Tóth Attis (Veloki Team) meg egy srác; gyorsan át is borítottam. Kicsit mentünk és láttuk, hogy hátulról nem jönnek.
Nem volt összhang, Attis (Veloki Team) erőltette a dolgot, ezért mégiscsak mentünk. Aztán az emelkedőn a srác le is szakadt. Ketten maradtunk. Nekem ez annyira nem tetszett, de szerencsére hátranézve láttam, hogy a Pályi Csabi (DKSI) utolért minket és innen már jó volt. A munka nagyon nagy részét ő vállalta, még sokszor meg is szakadtunk egy-egy megindulásánál, de végül felértünk előre. Elől már hárman maradtak, úgyhogy 4-2 elleni szitu alakult ki.

Még kicsit haladtunk így, de Csabi erőből elment, majd Gyula (DKSI), végül Lóki Bence (Veloki Team) is. Utolsó két kört Attissal teljesítettük, de itt már békességben. Negyedik helyen érkeztem, korcsoport 3. hely.”

Szép volt fiúk! Sikeres felkészülést a nagy megmérettetésre!

 

24KÖR abszolut eredmények 

24KÖR korcsoportos eredmények