Single Blog Title

This is a single blog caption

Kerékpárral a Fekete-tengerig – 1. rész

Míg idehaza a DKSI gárdája nagy erőkkel készült a 2015-ös szezon aktuális versenyeire, kiváltképp a Tour de Hongrie-ra, csapattársunk Pataki Péter ismét „világ körüli” útra indult, ezúttal a Fekete-erdő helyett a Fekete-tengerhez! Következzen hát egy kis beszámoló a kerékpártúráról!

Az ötlet

Az első néhány komolyabb túrám óta szinte állandóan volt egy-két ötletem, hogy legközelebb hová kéne biciklizni. Ezek között szerepelt egy fekete-tengeri túra terve is, bár eredetileg Odessza célponttal, igaz, csak felszínesen gondoltam ki ezt az utat. Túl nagy ambíciókkal nem is készültem rá, de futólag említettem Rékácskának az ötletet. Voltunk együtt pár kisebb túrán, de azért az elmúlt 1-2 évben ez kicsit még magas lett volna neki. Aztán valamikor év elején felvetette, hogy mi lenne, ha idén nyáron lemennénk a Fekete-tengerhez? Nem nagyon kellett győzködnie :)

Az útiterv

Amint eldöntöttük, hogy megyünk, Réka rögtön rápörgött a szervezésre, mert ez neki a vérében van :) A túra fő céljaként a Székelyföld, a Duna-delta és a „román Riviéra” látnivalóinak megtekintését tűztük ki. A napi távok előre ki lettek találva, és a szállásokat is lefoglaltuk, Réka kb. mindennek utánanézett, nekem szinte csak jóvá kellett hagynom a terveket. 10 biciklizős napot terveztünk, 1 nap pihenőt a Duna-deltában, majd 4-5 napos nyaralást a tengerparton, hazafelé pedig vonattal, ahogy sikerül.

A technika

Én a 2006-ban vásárolt remek Kelly’s túrabiciklimet bányásztam elő, ami egy-két apróságtól eltekintve gyárilag alkalmas ilyen útra. A szemfüles Dr. Molnár a hátsó kerék átfűzése közben repedéseket talált, ezért befigyelt egy szegecselt felni, a kétes állapotú külsőket pedig a kiváló TourRIDE típusra cseréltem, mégiscsak 1000 km-es túra állt előttünk. Büszkén szereltem fel a több mint 20 éves Echo-T5 márkájú kilométerórát, amely már első felnőtt méretű biciklimen is rajta volt!

Rékácska kerékpárja némileg eltérő sajátságokat mutat. A saját tervezésű kékfestős dizájnnal feldobott „Klárika” igazi lakossági kategóriás gép, amit Dr. Koca ugyan az összeépítés során ellátott sárvédővel és csomagtartóval, mégsem hiszem, hogy mindenki nyugodt lélekkel indulna hosszabb útra egy ilyen bicajjal. Bevásárolni, inkább :) A külsőket mindenesetre itt is a Continental fentebb említett modelljére cseréltem, a szerszámkészletet, pótbelsőket jól elcsomagoltam, és reménykedtünk a legjobbakban! Annyit azonban már most elárulhatok, hogy „Klárika” megbízható működésével kiérdemelte a túrabicikli címet!

A felszerelés

A legkiválóbb gyöngyvászonból készült Velotech és Bikepositive túratáskákba nem kívántunk túl sok felesleges kacatot bepakolni, főleg Réka, mert ő már a kerékpár saját tömegét is enyhén sokallta. Én azért az emeletes „átalvetős” táskámba elraktam olyan extrákat is, mint széldzseki, meleg felső, esővédő fólia, amikre végül nem igazán volt szükség, mint ahogy a fényvisszaverő mellényekre sem, mert a napi célállomásokra bőven sikerült világosban megérkezni, napsütésben meg ugye igazhitű kerékpáros nem hord ilyesmit. Egy esetleges esős városnézésre készülve még egy összecsukható ernyőt is vittem, de az végképp felesleges volt, legfeljebb napernyőnek tudtuk volna használni. Viszont a naptej és az aloés napozás utáni lötty komolyan kellett, mert rekordmeleg ígérkezett az előttünk álló két hétben! Meg sisak a fejre, azt nem érdemes elviccelni…

A legklasszikusabb stílusú kerékpáros túrázás kellékei, mint a sátor illetve kempingfőző kimaradtak, mert ehhez azért kényelmesek vagyunk, meg hát többnyire civilizált vidékre készültünk, ahol szállás, és kaja mindenhol elérhető. A navigációt a Nokia offline térképe segítette, hát na, hiába szeretem én az oldschool dolgokat, ez azért nagyban megkönnyítette a tájékozódást, nem kóvályogtunk.

Fotók az első napokról:

 

0. nap (júl.17. péntek, Nagykereki-Nagyvárad, 30 km)

Előző nap összekészültünk, de pénteken csak munka után tudtunk indulni. Erre való tekintettel, és hogy este legyen még elég időnk Nagyváradon sétálni, csaltunk egy kicsit, és Nagykereki állomásig vonatoztunk egyet. Olyan rázató ez a szakasz, hogy legközelebb inkább biciklizek még plusz akárhány kilométert, de kb. az ember veséjét lerázza a vonat. Nagykerekiben megfotózkodtunk a táblánál, majd irány az ártándi átkelő. Itt minden sima volt, nem árultuk el a nagy tervet, csak hogy Nagyváradra megyünk. Kellemes körülmény, hogy innen a városig van kerékpárút, igaz, elég gyatra, elég szemetes, de van. Nem egy szép környék, lássuk be. Megelőztünk egy biciklin vánszorgó tagot, aztán kicsit feléledt, és elkezdett mint az őrült tekerni, visszaelőzött. Mondjuk az ilyen versenyzőkön csak röhögni szoktunk. Egyszer a Mátrában tekertem fel valahol Markaz környékén az egyik húzón a túragépemmel, mikor utolértem egy kiscsávót. Látva ezt a gyerek, elkezdett erősen tekerni, én nem mentem vele, mert minek. Fent az emelkedő tetején aztán láttam, hogy az árnyékba félrevonulva szuszog a kis suttyó, alig kap levegőt. Na ezért nem kell feleslegesen versenyezni :)

Nagyváradon egyenesen a szállásunkra siettünk, a Casa Mignon nevű helyre. Ez a belvárostól bő 1 km sétára van, semmi extra, de viszonylag olcsó. Viszont valami csőtörés vagy valami lehetett, mert a szőnyegen volt egy vízfolt, ami nem akart felszáradni. Zuhany után be is sétáltunk a főtérre, megnéztük a Fekete Sas palotát, a Holdas templomot, kóvályogtunk egy sort. A főteret épp feldúlva találtuk, majd a nagyváradi polgármestert megkérjük, hogy írjon, ha kész a város. A vár felé is elsétáltunk, meg is vacsoráztunk itt piknikezés jelleggel. A várban épp magyar színházi előadás készült, de nekünk a város pont elég látnivalót nyújtott. A sétálóutcán is tettünk egy kört, láttuk a Grand Hotelt, meg más többé-kevésbé nevezetes épületet. Fotózkodtunk a nagyváradi Holnap Irodalmi Társaság szobrával: széken ülve ábrázolja az irodalmárokat a szobor, de van egy üres szék ahová bárkinek le lehet ülni. Szép város, kár hogy nincs még kész! Viszont sok szimpatikus helyet láttunk, úgyhogy majd jövünk még máskor is.

 

1. nap (júl.18. szombat, Nagyvárad-Kolozsvár, 160 km)

Korán keltünk, mert az egész út leghosszabb napja várt, ráadásul nem 25 fokban, hanem súlyos hőségben kellett biciklizgetnünk. A nagyszerű 1-es főúton haladtunk, amit én már a korábbi rendszeres kolozsvári túrákról már ugye ismertem. Itt-ott megálltunk egy-egy kulacs vízre, vagy kólára, de nem sok nézelődni valót kínál ez a szakasz. Élesden megpróbáltuk az állítólag létező élesdi tavat megkeresni, de elég hamar feladtuk. A Királyhágó megmászása egész simán ment, a tetőn azért megpihentünk, megkajáltunk, megmosdottunk, felfrissültünk. A román frissítők közül személyes kedvenceim a ROM keksz, és a Fagaras csoki, ezeket tudom mindenkinek ajánlani. A hegyről legurulva kezdtek feltűnni az útszélen mindenféle erdei terményeket áruló cigányok, egy helyen meg is álltam egy kis áfonyáért. Bánffyhunyadon az ismert cigánypalotákról lőttünk egypár fotót, majd a Körösfő következett, itt Rékácska már kicsit nyűgös volt, dehát nem lehet feladni menetközben, mentünk szépen tovább. Kolozsvártól már nem voltunk messze, mikor megálltunk utoljára vizet tankolni egy benzinkútnál. (Réka: „Már közeledik Kolozsvár, illetve mi közeledünk.”) Lassan a szél is kezdett erősödni, úgy nézett ki, hogy vihar lesz, aminek nem örültünk kifejezetten, na meg „Klárika” pedálja, egy rossz műanyag pedál is megrepedt menetközben, aztán a fele le is tört. Egyébként egész jó nettó átlagot mentünk, a körülményekhez képest.

Kolozsvárra beérve az első bevásárlóközpontnál megálltunk, a helyi Polus Center-ben volt egy Decathlon, ami az alkatrész utánpótlást lehetővé tette. Egyúttal kajákat is bevásároltunk, majd irány a belváros. A főtéren valami fesztivál volt, a mi szállásunk innen egy köpésre a Hotel Meteor volt a sétálón. A hely rendben van, csak a fürdőszoba villanykapcsolója volt enyhén kontakthibás. Átöltözés után tettünk egy sétát, a főtéren sajnos nagy volt a tömeg, de megnéztük Bolyai János és Mátyás király szülőházát, meg az Operát, a folyópartot, ilyesmiket. A szállástól nem messze állt egy Romulus és Remus szobor, le is fotóztam, aztán az elkövetkező napokban kiderült, hogy a nagyobb városokban több helyen is látni ilyen szobrokat. Eredetileg 5 ilyen szobrot kapott Románia az olasz államtól, még 1920 körül, ami az (új)latin nyelvcsaládhoz való tartozást és a történelmi kötődést (is) szimbolizálja. Túl sokáig nem mászkáltunk, mert lassan kezdett sötétedni, meg aztán fárasztó napunk volt, úgyhogy időben bealudtunk, már előre vártuk a másnapi remek programot!

 

2. nap (júl.19. vasárnap, Kolozsvár-Marosvásárhely, 115 km)

Reggel megfotózkodtunk a főtéren, Mátyás király lovasszobrával, aztán még az Opera előtti téren is megálltunk kicsit. Ezt Avram Iancu-ról nevezték el, akinek ugyanitt szobrot is emeltek, amúgy meg a 48-as forradalom ellen harcoló románok egyik vezetője volt, tehát minden okunk megvan arra, hogy utáljuk, viszont a románoknál hősnek számít. Az 1-es főútra tértünk rá Torda irányába, de előzőleg nem számoltunk vele, hogy itt egy elég komoly hegyen kell majd átkelni. Elég nyűgösek is voltunk miatta, mert alig pár perce hogy elindultunk, már megkezdődött az emelkedő. (Réka: „Itt van egy beépített Királyhágó.”) Nagy nehezen felvergődtünk, jólesett utána a gurulás. Leelőztünk egypár lovaskocsit, ami teljesen normális jármű főúton. Néhány hajtó meg is ugrasztotta a lovakat, mikor megjelentünk (Réka: „Ez a falusi Forma1: bicikli a lovaskocsi ellen.”)

Az útminőségre nem volt panaszunk, kb. 35 km után Tordára értünk. Már nagyon vártuk a tordai sóbányát, a látnivalók, na meg a hűvös miatt is! A beugró nem vészes, a bejárat előtt van egy kis látogatóközpont-féle, itt leparkoltunk, uzsonnáztunk, vizes mez lecserél, meleg ruha felvesz, és irány a sóbánya. A „Ferenc József szállítási galéria” nevű folyosón kell bemenni, ami majdnem egy kilométer hosszú alagút. A leírás szerint a jelenleg ismert bánya 1690-től 1932-ig működött. A 40-es évek végétől kb. 50 évig az alagút sajtfélék tárolására szolgált. Kár, hogy már nincs egy falat sajt sem, végigkóstoltam volna J Vannak a régi, harang alakú aknák, illetve a Rudolf-akna ami téglalap alaprajzú, felfelé szűkülő falakkal. Itt körbe lehet sétálni egy fenti kerengőn, innen lépcső/lift visz le, a több mint 40 méter magas terem aljába. Van itt színpad, pingpong, ajándékpult, miegyéb, egy szinttel lejjebb még egy csónakázó tó is. A világítás nagyon klassz, világszínvonalon van megcsinálva, rém hangulatos. A bánya járatai elég szövevényesek, nagyon izgalmas hely, ide mindenképp érdemes elmenni egyszer. Gyógykezelő részleg is van, illetve régi bányászati eszközökből is egy kis kiállítás. Az információs táblákon magyarul is el lehet olvasni a bánya történetét.

Elidőztünk egy darabig, aztán még Torda belvárosában lőttem pár képet, a főtér egész rendben van. Az egyik körforgalomban óriási román zászló figyel, kb. akkora mint egy teniszpálya. Aranyosgyéres volt a következő település, itt a bánffyhunyadiakat megszégyenítő cigánypalotákat láttunk. A forgalom gyanúsan nagy volt, és vadászrepülők húztak el felettünk többször is, aztán kiderült, éppen most tartják a helyi repülőnapokat az aranyosgyéresi katonai reptéren. A 71. Légi Bázis hősi emlékművénél meg is álltunk egy kicsit, MíG-21 mered az ég felé, beton talapzaton. De nem csak dísznek használják a régi 21-eseket, a román légierő többnyire még ezeket repüli, van is sajnos elég baleset. Ha már itt tartunk, a közutak mellett is sűrűn látni emlékkereszteket, ami az agyatlan vezetési stílusnak köszönhető. Túlzottan stresszes emberek ne kerékpározzanak erre.

Marosludason megálltunk egy kólára, errefelé kicsit dombos a vidék, elég izzasztó. A Maros folyó nyújt itt felüdülést tehénnek, embernek. Legalábbis eléggé röhögtem, mikor láttam, hogy az egyik parton az állatok hűsölnek, a másik parton az emberek, dehát jólvan ez így. A vidék amúgy nem kiemelkedően szép, viszont az egyik faluban, Marosugrán szép kastélyszálló van, ami az egykori erdélyi arisztokrata Haller család birtokán áll. Éppen esküvő volt, kicsit begurultunk a macskaköves, fákkal szegélyezett úton, de nagyon pofátlanok nem voltunk, 2 fotó után csendben leléptünk. Nagyon szép hely! Itt a kastély történelme részletesen: http://castelhaller.ro/hu/tortenelem.

Marosvásárhely felé közeledve feltűnt a reptér, ide is jutott egy MiG-21-es kiképző gép díszletnek. A város szélén megálltunk bevásárolni aznap estére, meg másnapra, aztán irány a szállás, ami – mint kiderült – a város kb. legmeredekebb utcájában volt, annak is a legtetején. Mókuskerék áttételre rakva tudtam feltekerni, Rékácska már nem fáradt, inkább feltolta a gépet. Egyébként elég jó környék, csupa gazdag ember lakhat erre, ahogy elnéztük. A Full Panzió vendégszeretetét vettük igénybe, bringák le a garázsba, mi fel a kis tetőtéri szobába, minibárt kirabol, mert mégiscsak kedvem támadt meginni egy sört, amilyen izzasztó volt ide feljönni. A belvároshoz nem voltunk olyan közel, de már nem volt kedvünk biciklizni, így 6 Lei-t beáldoztunk egy taxira, ami bevitt a főtérre. Elsétáltunk a Kultúrpalota és a Megyeháza irányába, szép szecessziós épületek. A Vár felé is tettünk egy kört, igyekeztünk nagyjából a belvárost bejárni, láttuk a Zsinagógát is, a két Bolyai szobrát, és egy szép kis régi házat, ahol a helyi művészeti egyetem Zeneművészeti Kara működik. A folyópartra már nem mentünk le, akartunk, de visszafordultunk, mert az a negyed nem tűnt valami szépnek. Egy fagyi után inkább hazasétáltunk néhány kis zegzugos utcán, közben be is sötétedett. Egész klassz város ez a Vásárhely, vannak szép régi épületek, hangulatos helyek, szóval tetszik! Mikor visszatértünk a panzióba, felfedeztük (nem emlékeztünk), hogy van a kertben medence, úgyhogy még egy félórát fürödtünk mielőtt begyűrtük a kispárnát.

 

3. nap (júl.20. hétfő, Marosvásárhely-Székelyudvarhely, 107 km)

Izgalmas napnak néztünk elébe, hiszen Szováta, Parajd és Korond is útbaesett ezen a szakaszon. Letértünk a főútról, Nyárádszereda felé csapattuk, az eddiginél sokkal szebb, erdős, hegyes-völgyes tájakon. Nyárádszeredán megálltunk egy frissítőre, a főtéren beszélgettem egy helyi emberrel, ugye magyarul, mert már bőven Székelyföldön jártunk. Mondta, hogy merre menjünk Szováta felé: „most adták át az utat, 3 hete, ollyan mint a bőr” :) Tényleg olyan volt! Mint a bőr :) Egy-két húzó volt útközben, de a táj mindenképp kárpótolt. 30 km-rel később megérkeztünk Szovátára, ahonnan feltekerünk Szovátafürdőre, nem esett útba, de látni akartuk ezt a nevezetes helyet. Hát ide 100% hogy jövünk még! Régi villák, favázas házak, igazi régimódi üdülőhely! A Medve-tóban lehet fürödni, mi ezt kihagytuk, mert sok látnivaló volt még hátra. Megebédeltünk egy parkban, majd gurultunk tovább, sajnos kicsit elbambultunk, mert bementünk egy egyirányú utcába, ahová nem kellett volna. Gyanútlanul, vidáman gurultunk lefelé, de a frászt kaptam, mikor a kanyarban szembejött egy autó! Kicsit idegeskedtem, aztán kiderült, hogy mi néztük be, szerencsére nem lett belőle baj.

Parajd felé vettük az irányt, és néhány km után meg is érkeztünk. A pusztító melegben már nagyon vártuk, hogy beléphessünk a helyi sóbányába! Megvettük a belépőket, rövid várakozás, és máris indultak a buszok, amik 3 km utat tesznek meg a hegy belsejében, a fő járatokig. Itt már csak egy rövid lépcsőn kell lemászni, és teljes valóságában feltárul a látogatható szakasz, óriási termek, de a tordaitól eltérően itt mindenféle attrakciót telepítettek: lehet enni-inni, van játszótér, kalandpálya, mozi, kápolna, borozó, miegyéb. Elég vásári hangulata van, meg maga a bánya sem olyan rejtelmes. Ezért inkább érdemes, ha már az ember sóbányába készül, a tordaiba elmenni. De azért ezt is kipipáltuk, irány Korond, ami a 2. falu innen. Kerámiája nálunk világhírű, a magyar otthonok jó része biztos tart egy-két korondi dísztárgyat, minimum. Betértünk egy fiatal fazekashoz, megnézegettük a dolgait, 1-2 apróságot be is vásároltunk. Jó fejek voltak, érdeklődtek a túránk felől, meg is kínáltak jó hideg borvízzel. A falu főutcáján egymást érik az árusok, egy szép székelykapus udvarban megint csak elidőztünk, Rékácska be is vásárolt, de én még mindig nem találtam a tökéletes szuvenírt. Végül Józsa János fazekas mesternél választottam ki nagy nehezen egy kis kék mázas csuprot, ami megtetszett. Munkahelyi kávéscsésze jelleggel :) Korond után még volt egy-két meredek domb, menetközben egy helyi tejtermelő cég mintaboltjában is bevásároltuk az elkövetkező napra szükséges sajtot, ezt-azt.

Szejkefürdőn megálltunk, itt van a leghíresebb székely, Orbán Balázs sírja, előtte székelykapu-sor áll, a környékről összegyűjtött, régebbi és újabb székelykapukból. Van köztük 200 éves is! Innen már kerékpárút vezetett Székelyudvarhelyre, az út mellett a helyi székely üzletlánc reklámja: „Helyit eszem, helyinél veszem, mert helyin az eszem!” :) Székelyudvarhelyen átgurulva a szállásunkra igyekeztünk, ahol kiderült, hogy egy közeli panzióval elboltoltak minket, hogy tudjanak egy sokfős csoportot fogadni, így végül a Laguna Panzióban szálltunk meg, a házigazdák nagyon kedvesek voltak. A néni látva a felmálházott biciklit, meg is kérdezte: „Tik ilyen túrások vagytok?” :) Kimostunk pár dolgot, remélve hogy reggelre megszárad, aztán lementünk a kantinba vacsorázni. Egy nagyobb csoport is épp vacsorázott, de nekünk is maradt még hálistennek. A háziasszony ajánlata aznap estére húsgombócos csorba, töltöttkáposzta, sültkrumpli, és nagyon finom, tojáshabos-gyümölcsös piskóta volt. Az első rendes vacsoránk, mióta elindultunk! Pukkadásig ettük magunkat, az idő közben elrepült, így a város megtekintését inkább másnap reggelre halasztottuk.

Folyt.köv!