Árvai Pisti menetelése. Ja, fel a hegyre

Nem, most nem világbajnokot avatunk. Nem is magyar bajnokot. Egyszerűen csak kitűnően példázza az alábbi történet, hogy lehet elérni valamit. Hogy lehet, szép lassan, egyre többet elérni, magasabbra jutni. Pisti még nem tudja(dehogynem), de nem állt meg. Most Dobogókő és a sárga trikó, holnap… holnap más. Olyan ez mint edzésen. Először csak azért könyörögsz a jóistenhez, hogy zsíron menj végig, aztán azon, ha vezettél, ne rántsák meg, mikor vissza akarsz állni. Aztán már az se érdekel, ha megrántják, max morogsz egyet, aztán legközelebb már Te rántod meg.

Tegnap hírül adtuk, hogy járt Dobogókőn, de legyen itt Pisti élménybeszámolója, ami kiváló lecke azoknak, akik nem hisznek, csak savanykodnak:

Reggel 4 órai kelés a jól bevált rizottó reggelire, szendvicskészítés majd otthonhagyás, ismételt indulás. És vissza egy bő évet az időben amikor a modellezés még nyert. Kvetoslavov Szlovákia(modellautó verseny. szerk) ezt választottuk pedig mehettünk volna a Kékesi Csúcstámadásra. Mindig ez az időpont ütközés, azért becsületemre legyen, hogy vittem magammal a biciklit és simogattam a menet közben felvett elektromos váltószettemet. Ott megfogadtam, 2015-ben Kékesi Csúcstámadás nem lehet nélkülem. Készültünk többször feltekertünk még festettünk is a Tour de Hongrie-ra DKSI feliratokat, lázban égtünk. Jött a nagy csalódás 55 perc a sárga póló szintideje és másfél perccel lemaradtam. Ott megfogadtam Dobogókőn ott a helyem. Ezek után egy életem egy halálom ezt meg kell csinálnom, így indultam útnak.
8 órakor megérkeztem a parkolóban egyedül voltam, kezdtem félni a rossz idő miatt elmarad a verseny (aztán eszembe jutott nem modellautó versenyen vagyok). Én voltam az első helyszíni nevező. Az időjárás nem fogadott a kegyeibe minket: 12 fok szakadó eső. 9 óra után már megtelt körülöttem a parkoló. A 10-órás rajt előtt elmentem melegíteni avagy szétáztatni magamat. A lassú rajtot követően csak arra vigyáztam, elől maradjak. Az éles rajt után sikerült szépen tenni a kereket és a szakadás után az élmezőnyben maradtam, ekkor még síkon mentünk. Az emelkedők elkezdésekor tudtam tartani a lépést, de utána leszakadtam. Ez benne volt a tervben tudtam, nem bírhatom a tempót az élmezőnnyel. Mivel az előző héten a versenyen tönkre ment a telefonom az esőben vakon mentem nem tudtam mennyi a pulzusom milyen az időm. Az első pozitív impulzus akkor ért, amikor az egyik szervező kiabált 58-ik vagy hajrá így tovább. Ekkor kezdett tudatosulni bennem, meg tudom csinálni. Nagy erőt adott, hogy a második bolyból az erősebbek kivételével senki sem volt láthatáron. A célhoz közeledve hallottam az előttem befutó idejét akkor tudtam meglesz. A célvonalon áthaladva bemondták az eredményem és egyfajta euforikus állapotba kerülve nem érdekelt az eső a hideg. MEGCSINÁLTAM tudom ez másnak alap lett volna de így 45-ön túl nekem jólesett.