Elnöki nyílt levél az 1956-os forradalom apropóján

Ma ünnepeljük az 1956-os hősöket, kik kilátástalan helyzetben is felemelték a hangjukat a szabadságért és függetlenségért.

Ennek kapcsán volt szerencsém megtekinteni a „Szabadság, Szerelem” című filmet, mely mélyen felkavart. Nem csak az akkori események miatt, hanem szeretett sportágunkkal való párhuzamának kapcsán is. Enyhe túlzással elmondható, hogy hasonlóak a viszonyok sportágunkban, mint akkor az országban.

Mostanra elviekben rendszerváltás történt, az „orosz tankok” kivonultak. De a régmúlt emberei, öröksége továbbra is béklyóba kötik a szabadság madarát… Nem írnak alá papírokat, nehogy elszámolhatóak legyenek még a jogos pénzfelhasználások se. Így a jogos és jogtalan összemosódik… Széttárják kezüket, elvtelenül. Tizenöt éven át leépült a sportág, ennek ellenére az elhivatottság álarcát tartják maguk elé, miközben tetteik azt sugallják: „Ha azt mondjátok, nekünk nem sikerült, akkor bebizonyítjuk, hogy Ti sem tudtok csinálni semmit!” A háttérben sugdolóznak, szervezkednek. El akarják ejteni a szárnyait próbálgató madarat… Közülünk sokan még most sem hiszik el, hogy „az oroszok kimentek”. Nem hiszik el, hogy szabadok, félnek. Félnek a régmúlt katonáitól…

És igazuk van. Az „orosz tankok” visszajönnek. A háttérben mesterkedők, kik sose vállalják fel saját névvel a gondolataikat, megtalálva újabb csatlósaikat, kik korábban talán ellenségek voltak, becsületüket hátrahagyva elvtelen sakkjátszmába kezdenek. Teszik ezt nem az országért, nem a sportért, hanem magukért… Közben kivéreznek a sérült katonák, egyesületek. Egzisztenciájukat vesztik el sportolók és már azon hezitálnak, hova disszidáljanak, hova menjenek dolgozni, mert ez így nem mehet tovább…

Nincs jövőkép, a régmúlt zsoldosai újra mozgolódnak. Nem a sportért. Nem. Magukért, hogy mindent eltiporjanak és a romok tetején győzelmi táncot járhassanak. Nem érdekli őket az utánpótlás, melyre elvileg 20 milliót költöttek, csak nem jelent meg a sportágban. De a felnőttekre költött milliók sem ott kötöttek ki ahol kellett volna. Egy hajszálon múlik, hogy hátat fordítsanak a Rózsa Balázsok, Dér Zsoltok, Holló Botondok, Pályi Csabák (és még sorolhatnánk a tehetségeket!) ennek az „országnak” és disszidáljanak a munka világába. Ők, és a fiatalok, na meg a jelenleg dolgozó edzők az igazi hősök. Utolsó tartalékaikat mozgósítva állnak a fronton.

Itt az ideje, hogy mindenki eldöntse: szabadság, egyenesség, vagy az elvtelen és öncélú kiskirálykodás lesz a sportunk jövője. Másképp nem megy, csak ha odaállunk az igaz ügy mellé!

Az ’56-os forradalom elbukott, a szabadság madarát ott és akkor kosár alá tették, de szelleme tovább él. Csak rajtunk múlik, hogy a mi forradalmunk győz, vagy elbukik.

Debrecenből, Egyetemünk elől indult az 1956-os forradalom, itt volt az első tömegmegmozdulás október 23-án az országban. Bármi is történjék, tovább dolgozunk a kerékpárért, a szabadságért. Bízom benne, hogy mind többen ébrednek öntudatukra és ennek megfelelően cselekedni is fognak!

Tisztelegve az ’56-os hősök előtt,

Nagy Zoltán
DKSI elnöke