Kazinczy emléktúra…
A szombati 5 órai kelés után(Misik, Szeged), vasárnap nem akaródzott felkelni. Gyülekező 8:30kor a Csokonai előtt… Indulás 9-kor. Ha kicsit kések, max utánuk megyek, csak felérek, de merre is? Talán Vámospércs felé, de ahhoz merre kell induljak? Voltam már ezerszer, de olyan ez, mint az egyszeri vidéki, ha mindig haverokkal BKV-zik, nem jegyzi meg hol és mire kell szállni, aztán ha egyedül marad, csak pislog, hogy rég eltévedt. Szóval nagy sóhaj 7.30körül… Enni kellene előtte, OK müzli. Nem lesz hajtás, főleg nem, hogy fáradtak vagyunk, (télikeró, meg egyébként se, végre egyszer csak úgy tekerünk, gurulunk és nem csak egy hátsókereket látunk) de a megszokott müzli jöhet. Aztán vissza az ágyba, ejtőzni. Nézegetem a bicajt, pumpálni kellene. Még mindig semmi kedvem felkelni, de tudom, hogy mennem kell. Nagy levegő és irány a pumpa. Télibicajba 9bar, elég kell legyen túrázni. Új kerekek, kormány egy hézagolóval lentebb, legalul, vadi új Northwave Fahrenheit GTX cipő(-10…+15), itt az ideje átülni és élvezni az alacsony pulzus adta örömöket, nem beszélve a puhább nyeregről és a 39-es lánckerékről. Mi sem jobb ettől, mint egy ilyen túra. Jelképesen évet zár.
Pumpa OK, kar és lábmelegítő, még a nyári nadrág és felülre a kb 5Celsiusig “terhelhető” hosszú mez. Azért biztos ami biztos, még rá egy szélálló mellény és mehetünk. De ekkor besüt a nap az ablakon, megsimogatja a télbeburkolt lábam, majd a Reacto rám kacsint. Állok a két bicaj között félúton és hol ide, hol oda indulok el. Közben elkészült a hirtelen rögtönzött szendvicsem, sóskifli között valami szalámi. Semmi extra, hisz még ilyet se ettem hosszú ideje, csak decathlonos gyümölcssűrítményeket, energiaszeleteket, max csokit. Már a banánt is száműztem, nem edzésre való, sok idő megenni. Be a hátsó zsebbe, a pótgumi mellé és GO! Persze, hogy a nyárival. De megfogadtam, csak szolidan.
Mire a Csokonai Színház elé értem, már egyben volt a csapat. Jó szokás szerint épp beestem 9-re, így gyors csoportkép és indulhattunk is kifele a városból. Szép lassan, kényelmesen. Reacto kistányéron, nem sokszor van, max meredekebb hegyen(34-es). Hömpölyög a tömeg, hallok adatokat, 60 és 70közé tehető a megjelentek száma. Vezetünk elől, beszélgetünk(“…és a Fulcrum kerék csapágycserénél arra ügyelj, hogy a …”), süttetjük magunkat a napon, de azért érezni lehet a közeledő tél csípős levegőjét. Elfért a téli cipő, kesztyű, sapka, de voltak bátrabbak, akik rövidben tolták.
Városból kiérve kicsit emeltünk a tempót. Mi se vettük észre és már 30-al pörögtünk(pulzus 110-120). De jött a sor szépen, nem okozott gondot senkinek. Még a határátkelés is zökkenőmentesre sikerült, ez ma nagyon egyben van.
Határ után kis szakaszon frissen megszórt burkolat, kicsit rázós, nem rohanunk, aztán kisimult. És Korhán Laci eddig bírta. Frissen vett Colnagojával belószolta a csoportot és az állatok megindultak. Korhánra tettem én, rám Bendegúz és jöttek mögöttünk a többiek. A vége egy Korhán-Bendegúz-Juhász leforgatott 43-as tempó lett, amit tartottunk Érsemjénig, Kazinczy Ferenc szülőfalujáig. Kb ennyit az évbúcsúztató túráról, de legalább a velünk jövők egy része, kicsit beleszagolt az elmebajosok világába, lehet megfertőződnek, mert 40 fölött tartósan menni mosolyt csal ám a lelkes túrázók szájára(merthogy tették a kereket).
Megérkezve a megszokott parkunkban vertünk tanyát és bevágtam mindkét kiflibe töltött szendvicsemet. A nap sütött és valami euforikus élmény volt, büntetlenül kiflit enni szalámival…
A park szomszédságban lévő Művelődési Házban épp kezdődött Kazinczy Lajos halálának évfordulójára tartott megemlékezés, amire meghívást kaptunk. Róla kevesen hallottak, ugyanis kimaradt a 13-ból. Ő a 15. aradi vértanú(Mellesleg Kazinczy Ferenc fia), csak később hajtották végre az ítéletet, mint az ismert 13, így feledésbe merült, mint Edwin Aldrin.
A megemlékezés után a Kazinczy szobornál Nagy II Zoltán mondott beszédet, majd a szokásos közös fotó előtt elénekelte a csoport a Himnuszt. Akinek nem volt elég a kultúrsokk a Kultúrban, még kapott egy adagot. A Himnuszt Ürmössy Imre -operaénekes- csapattársunk lendítette meg és magabiztosan vitte végig. Bevallom, meg se mukkantam, csak finoman lehunyt szemmel hallgattam. Bár felesleges is lett volna, hisz Imre hangja megtöltötte az egész falut, mi csak sepregettünk mellette. Valójában sose éreztem a Himnuszt, de a miénk, hát szeressük. Most átértékelődött. Valami olyan érzés, amikor először hallasz Furtwangler vezényletében Beethovent(érdemes régit keresni, 50 előttit), vagy Rubinsteintől Chopint. Imre keményen letolta, erő, energia, minden benne volt. Ez volt a bónusz, személy szerint, külön köszönet érte.
Fotózkodás után az utca elején lévő emlékházat látogattuk meg, majd lassan elindultunk, hogy a második etap után Vámospércsen elfogyasszuk kedvenc cukrászdánkban a kalóriabombákat. A hazaút is simán ment. A gyerekek elől hajtották a vasat. Enyhe szembeszél volt, de még bennük volt a bugi, így toltak egy 30-as tempót.
Itthon búcsúzkodás a Görög Katolikus templomnál és viszlát évad! Itt voltunk, most kicsit pihenő jön, aztán decembertől alapozás2016. Addig is itt leszünk, osztjuk az észt és mindjárt be is harangozom, hogy szombaton 8:30kor indul(gyülekező) egy útvonalbejárás, ahova minden érdeklődőt szívesen várnak a szervezők, ill mi is csapódtunk a szervezethez, mint afféle, ahol tudunk, segítünk támogatók.
az szombati esemény/túra facebook oldala
Kapcsa Natália képei
Balázs István (Darts) képei
