Single Blog Title

This is a single blog caption

Megvolt a hivatalos csapatbemutató a BringaExpón

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a BringaExpo keretein belül került sor a DKSI hivatalos prezentációjára, ahol az új mezekben feszítő utánpótlás csapatunk mellett az idei szezonban kiemelt “pro team”-ként felálló 5 fős elit sor, és az őket segítő gárda is bemutatkozott. Idén DKSI-Kontent néven leszünk ott a versenyeken!

Kovács Bendegúz az up. csapat oszlopos tagja így foglalta össze az eseményeket:

6:15-kor gyülekeztünk a Böszörményi úti  Shell kútnál, majd kis konvojunk rövid eligazítás után 6:30-kor elindult a főváros felé és célba vette a BringaExpo-t. Érkezésünk után díjátadó következett amelyen csapatunk 2 tagja is érdekelt volt, Pályi Csaba Elitben és Szabó Zsófia WU19 kategóriában. Ezt követően a csapaton belül kiosztásra kerültek az új mezek, melyeket próba után a pódiumon mutattunk be a nagyközönségben is. A bemutató után sem csüggedtünk, birtokba vettük a pódium mellett elhelyezett goldsprintet ahol a csapat titánjai mérhették össze tudásukat.

Nagy Zoli a DKSI elnöke, egyben az MKSZ országúti szakágvezetője a bemutató előtti szövetségi sajtótájékoztatón beszélt a szakágat érintő tervekről, és a 2015-ös országúti ranglista I. helyezettjei is megkapták az őket megillető elismerést.

A csapatbemutatón rekordlétszámmal vonult fel a DKSI, Zoli a rendelkezésre álló rövid idő alatt bemutatta a megjelenteket, és a 2016-os terveket is röviden ismertette.

Köszönjük mindenkinek aki eljött! Találkozzunk márc.27-én a Balla Viktor Emlékversenyen!

Árendás Robi fotói

Bencze Norbi fotói

Páll János videója a csapatbemutatóról: