Single Blog Title

This is a single blog caption

Területi Évadnyitó – Balla Viktor Emlékverseny, 2016. márc. 27-én!

A MKSZ versenynaptárából már értesülhettetek róla, hogy a hajdú-bihari szezonnyitó versenyünk idén március 27-ére, Húsvét vasárnapjára esik. A tavaly októberi évadzárón már kipróbált, nagyrészt friss aszfalttal rendelkező létai körön rendezzük a versenyt, 124, 83, 54, 42 és 10 km-es távokon, korosztály besorolás szerint. A versenyközpont szokás szerint a Panoráma úti Tájház szomszédságában lesz. Előnevezés a versenyt megelőző csütörtök éjfélig lehetséges! Érdemes regisztrálni, mert a helyszínen már dupla árat fizetsz!

Idén is pénzdíjas lesz a derbi! 124 km abszolút első helyezettje, valamint az U19, U17, felnőtt nők és a WU19 kategóriák számára ajánlottak fel díjat a támogatók, emellett érem díjazás és tárgyjutalom is vár a dobogósokra!

Versenyünket az egykori debreceni ifjúsági versenyző, a balesetben fiatalon eltávozott Balla Viktor emlékének ajánljuk.

A részletes versenykiírás itt letölthető: BALLA VIKTOR EMLÉKVERSENY 2016

A verseny fővédnöke dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere lesz.

Március 27-re virradóra lépünk át a nyári időszámításba, ne felejtsétek az indulást ehhez igazítani!

ONLINE NEVEZÉS