Utánpótlás edzőtábor Montenegrón
A DKSI-Kontent csapata térdig gázol az edzőtáborokban. Sánta Ármin és Varga Bálint az utánpótlás(U15 és U17) edzőtáborában vett részt. Rövid hangulatjelentésre kértük fel két versenyzőnket, meséljenek élményeikről.
Varga Bálint beszámolója:
“…2016.02.27-től 2016.03.06-ig vettem részt az utánpótlás (U15-U17) válogatott tagjaként a Montenegróban, egész pontosan Sutomoréban megrendezett edzőtáborban. A 15 órás kiutazás közben kiderült, hogy egyik társunknak lejárt a személyi igazolványa, akit a bosnyák határtól kellett visszahozni, így nem tudott részt venni az edzőtáborban. Tehát tanulság: érdemes ezt is megnézni utazás előtt.
Az edzőtáborban összesen 7 alkalommal tudtunk bringázni ez alatt közel 700 km- t tettünk meg, ami napi 100 km átlagosan. A leghosszabb edzés több mint 7 órás, majd 130 km volt, amely 3300 méter szintkülönbséget tartalmazott. Az étkezés nagyon korrekt 4 csillagos étteremben lett megoldva és a szállásunk sem hagyott kívánnivalót maga után. A szállás a tengerparttól kevesebb, mint 300 méterre volt, ezért több alkalommal is lementünk. Összességében nagyon jól éreztem magamat az edzőtáborban, és örülök hogy lehetővé tették számomra a részvételt…”
És Sánta Ármin:
“…Az utazás kicsi nehézkesen zajlott le, de fő, hogy 18-20 óra alatt meg is érkeztünk Sutomore város partjaihoz. Szombaton 17 óra körül érkeztünk, így már késő volt a Szombati kerékpározáshoz. Vasárnap a reggeli után 10 órakor a MUGENRACE felnőtt csapat pár tagja és Schneider Gábor vezetésével megkezdtük első edzésünket mely laza 96 km-t jelentett. Hétfőn kicsit később indultunk, 87 km-t mentünk ahol még mindig inkább bevezető jellegű volt az edzés. Kedden a válogatott mezben való fotózás után először megáztunk 🙁 de később el tudtunk menni edzeni, ahol már elengedtek minket az egyik hegyen keményebbet tekerni (80 km). Szerdán volt a “királyetap” ami 125 km “szenvedést” jelentett hatalmas hegyeken át 😀 . Csütörtökön pihenőnap várt ránk, amit ki is használtunk sok bolondozással. Pénteken a pihenő után újult erővel ültünk bringára. 76 km-t tekertünk kisebb dombokkal. Szombat az utolsó edzőnapon 104 km-t mentünk, ahol szintén elküldtek minket egy kaptatón hogy nyomjuk amíg csak bírjuk 🙂 . Vasárnap reggel 9:30-kor elindultunk Magyarország irányába.
Nagyon sokat tanultunk és erősödtünk az edzőtábor alatt az élményekről nem is beszélve!!! 🙂 …’
Szép volt gyerekek, így tovább és a kint tanultakat lehet majd itthon kamatoztatni!