Single Blog Title

This is a single blog caption

Tartalmas hétvége, szép eredmények

Mint előző hírünkben közreadtuk, sikeresen lezajlott a hétvégi Kerékpáros Diákolimpia, ahol a fiatalok egyéni időfutamon és mezőnyversenyen mérhették össze erejüket, tudásukat.

A DKSI-Kontent fiatal versenyzői kivették részüket a viadal(ok)ból és eredményesen zárták a versenyt.

Az idő kellemesen meleg volt, a szél forgott, hol erre, hol arra fújt és volt,hogy éppen nem fújt. Erőssége 10-15km/h körül lehetett, bár a mezőnyversenyek idején éppen szembevágta a befutót és mintha erősödött is volna egy kicsit, így az eltervezett dolgok nem mindig úgy sültek el, ahogy azt tervezték. Visszanézve láthattunk korán előtt hajrát(szerencsére nem a mieink mérték el), vagy beragadt kerekest, illetve volt, aki rosszul rakta a kereket, aztán meglepődött, amikor a szél kettéhúzta számítását(enyhén jobbos volt). A debreceni fiatalok közül külön érdemes megemlíteni Bendegúz befutóját, ahol példásan kivárta a sorát, majd balról lekerülve az egész mezőnyt előretört és már nem tudták megfogni. Persze minden célbaért sportolónk teljesítménye dicséretes és az újoncként szereplő Nagy Gréta, Szabó Gáspár és Pető Dani is hamarabb beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, mint azt vártuk volna(a fiúk kb 2 hónapja tekernek).

VI_befuto_k

dobogós időfutam eredmények:
III. korcsoport, igazolt leány, Kovács Judit II.
IV. korcsoport, igazolt fiú, Varga Bálint I.
IV. korcsoport, igazolt leány, Nagy Gréta III.
IV. korcsoport, amatőr fiú, Szabó Gáspár II.
V. korcsoport, igazolt fiú, Kiss Hunor Máté III.
VI. korcsoport, igazolt leány, Szabó Zsófia III.
VI. korcsoport, amatőr fiú, Eperjesi Bence III.

dobogós mezőnyverseny eredmények:
III. korcsoport, igazolt leány, Kovács Judit II.
IV. korcsoport, igazolt fiú, Varga Bálint II.
IV. korcsoport, igazolt fiú, Sánta Ármin III.
IV. korcsoport, igazolt leány, Nagy Gréta II.
IV. korcsoport, amatőr fiú, Szabó Gáspár I.
IV. korcsoport, amatőr fiú, Pető Dániel II.
VI. korcsoport, igazolt fiú, Kovács Dénes Bendegúz I.

dobogós összetett egyéni eredmények
III. korcsoport, igazolt leány, Kovács Judit II.
IV. korcsoport, igazolt fiú, Varga Bálint I.
IV. korcsoport, igazolt leány, Nagy Gréta II.
IV. korcsoport, amatőr fiú, Szabó Gáspár I.
IV. korcsoport, amatőr fiú, Pető Dániel III.
V. korcsoport, igazolt fiú, Kiss Hunor Máté III.
VI. korcsoport, igazolt fiú, Kovács Dénes Bendegúz III.
VI. korcsoport, amatőr fiú, Eperjesi Bence II.

A hétvége másik eseménye volt a Visegrádi V4 verseny(Budapest-Pannonhalma, 176.3km), ahol a DKSI-Kontent PRO szekciója a tervezetteknek megfelelően helytállt. A PRO szekció a felkészülés időszakában van és nem titok, hogy formaidőzítésüket a Tour de Hongrie-ra tervezik, így ezeket a versenyeket felkészítő versenynek tekintik, ahol az elvárás a tisztes helytállás. Vasárnap egy szlovák versenyen tették tiszteletüket hasonló célból.

Visegrádi V4 eredmények

kontent_pro

Pannonhalmán sor került egy prológra is, ahol budapesti leányvállalatunk első és egyelőre egyetlen tagja nevezett. Zoli(Kis Zoltán) bringásfutár, így most a singleSpeed/fixi kategóriát választotta, ahol szép eredménnyel zárta a napot:

“…szombaton rendezték meg a II. Pannonhalma Prológot, ami egyben a V4-nek is volt a befutója. Az idővel szerencsénk volt mert mi még pont megúsztuk az esőt, de Ábriékról ez már nem mondható el, ők szakadó esőben teljesítették a 4kört. Nekünk 15KM volt a versenytáv, aminek a vége körűlbelül 1 km, 12%emelkedővel zárult fel az apátságba. Igazából sokat nem várhattam magamtól, mert sajnos tavaly óta térdproblémáim vannak amivel most is rendszeresen orvoshoz járok. De úgy voltam vele, hogy elindulok aztán lesz ami lesz, idén hirdettek SS/Fixi kategóriát is, ezért gondoltam mivel napközben is SS biciklivel futárkodom ezért ebbe nevezek. Sajnos pontos létszámot nem tudok mondani hányan indultunk ebben a kategóriában mert még nincsen kitéve az oldalukra eredménylista, de körűlbelül 8-10en lehettünk, bevallom kicsit csalódott vagyok mert azt hittem, hogy többen leszünk. A hétköznapi melós biciklimmel vágtam neki a távnak, egy karbon Bianchival amit nagyon sok helyen iszonyatosan sajnáltam mert az út minősége nagyon rossz volt, de sikeresen vettük az akadályokat, egyedül a végén az emelkedő volt gyilkos 50/18as áttétellel, de valahogy erre is felküzdöttem magam. Az időm 30p05mp lett ami a 3. helyre volt elég, mentségemre szóljon, hogy az első két srác majdnem 20évvel fiatalabb mint én :)!! Összességében jól éreztem magam, főleg, hogy a nap végén még Ábriékat is láthattuk. Örülök, hogy az első versenyem ahol a DKSI színeiben indulhattam nagyon jó hangulatban telt!
Köszi Nektek!!…”

Árendás Robi fotói
Eperjesi Gergely fotói