U15 és ELIT arany az Országos Szezonnyitón
Hétvégén került sor a 13. Sajó Péter Emlékversenyre és az Országos Szezonnyitóra. A Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület kitett magáért és színvonalas pályán mérhették össze felkészültségüket a sportolók.
A pálya egy 25km-es kör volt, amelynek szintkülönbsége 200m volt. Árvai Pisti elmondása alapján nem voltak vészesek az emelkedők, de volt egy kellemetlen, kb 12%-os rész, ami megszórta a mezőnyt. A lefelék gyorsak voltak, de nem zavarta a menést hirtelen és/vagy éles kanyar, így az útvonal biztonságosnak volt mondható. Már lelőttem a poént, így utólag nem tehetem be, hogy vajon mit kezdetek vele az alföldi srácok, de tény, hogy az első hegyrefel nem esik jól koratavasszal 🙂
Szombat délután zajlottak az egyenkénti indítású időfutamok. Az 5-6órás autóút után itt Sánta Ármin U15 kategóriában harmadik helyen végzett. A felnőttek ezen a viadalon nem neveztek.
A mezőnyversenyek vasárnap délelőtt kezdődtek.
A legkisebbek (U13 és WU15) 20km-t tekertek, ahol Kovács Judit két másodperccel csúszott le a dobogóról, de a 4. hely is nagyon szép teljesítmény volt.
U15-ben 25km-t mentek a fiúk, ahol Sánta Ármin diadalmaskodott. Ármint megkértük, meséljen kicsit a versenyről:
“…a DKSI-Kontent csapatából ketten álltunk rajthoz: Árvai Kristóf és én. Az indulás után rögtön meghúztam a mezőnyt így a rajt után már csak az erősebbek maradtak elől. Az első hegyig folyamatosan ment a lószolgatás, de elmenés nem alakult ki. A hegyen Zádori Zalán (SZSZKE) vezette a mezőnyt. Ebből az erős tempóból ki is alakult először egy 7fős szökés(ami később 6 fősre csökkent), amelybe nekem is sikerült belekeverednem. A szökésben nem igazán volt egyetértés, mivel a három győri versenyző nem akart vezetni, így újabb lószolgatások sorozata kezdődött. Amint az utolsó 2 km-hez értünk belassultunk, ennek következtében fel is ért minket egy osztrák és egy FTC-s versenyző. Az utolsó kanyar bevételekor a harmadik helyen voltam, amikor kb. 300m-nél megindult a sprint. A második helyen haladva mentem egészen az utolsó 100-75 m-ig, majd akkor borítottam ki és így sikerült az első helyezést megszereznem.
Összességében nagyon jó verseny volt, nagyon élveztem. Az első éves U15-ös Kristóf is nagyon szépen küzdött…”
Az 50km-es versenyen együtt ment az U17, a WU19 és a WElit. Itt Szabó Zsófia egy ezüsttel gazdagította az éremparkot. Szép volt Zsófi!
Az Elit versenyen történtekről Ábrók Norbit kérdeztem, aki mint tudjuk, behúzta az aranyat:
“…A verseny elejétől megindultak a lószok és valójában a sorsdöntő elmenésig kialakult kettő is. Az első megugrásban nem volt DKSI-s, így azt hamar el kellett kapni, míg a másodikkal Nagy Gyula ment el, de nem alakultak jól a dolgai, így visszacsorgott a csapathoz. Összeállva vettük üldözőbe a szökevényeket, akikre fel is értünk 50km körül. Feléréskor kontrából négyen elrúgtak, akikre én is betettem a kereket. Az elmenés úgy nézett ki, hogy Solymosi Márton, Cser Márton, Robert Sangulin(mindhárman EPRONEX) és Novák Károly Eduárd(Tusnád). Nem szerencsés egy öt fős elmenésben lenni, ahol hárman csapattársak, de amikor az előnyünk 2perc fölé duzzadt, éreztem, hogy szabad dolgozni. Ezután összeálltunk forogtunk és az előnyünk 3perc fölé is felment néha, ami köszönhető a többiek mezőnymunkájának is. A végén várható volt a két utolsó emelkedőn próbálkozás, de készültem rá. Befutó előtt 6-7-8km-nél, az emelkedőnél a horvát srác ment egy erősebb tempót, amiről mindenki leszakadt, majd kontrából felugrottam rá. Onnan leforogtuk a hátralévő távot. Az utolsó kilométernél a srác támadást indított, de hárítani tudtam majd 500 métertől a megfelelő távolságból figyeltem, hogy mire készül és betámadtam kónuszon, 200méternél…
Mindenki kitett magáért és egyre jobban összerázódik, együtt dolgozik a csapat. Következő verseny Szlovákia…”
Szép volt Ábri és szép volt DKSI-Kontent!
Köszönjük a színvonalas szervezést és támogatóinknak a segítséget!
lapzárta után:
“…A hétvégi bonyhádi évadnyitó versenyen teljes létszámmal indult a DKSI-Kontent pro sora. A verseny előtt és közben nagyszerűen működött a segítő team. Az elit verseny győztese a sprintet nyerő Ábrók Norbi lett, mely csapatmunka eredménye volt. értékelő csapatmegbeszélésen a csapat igazgatója, a névszponzor Kontent kft. tulajdonosa átadta a versenyzőknek a 6 számjegyű győzelmi prémiumot. Gratulálunk a versenyzőknek és köszönjük mindenkinek, aki részese lehetett a győzelemnek!…” (Nagy Zoltán)