Bihari Körverseny, 2016. május 19-22. – Eredmények, beszámolók!
A DKSI-KONTENT elit sora a “Turul Ciclist al Bihorului”, vagyis Bihari Körverseny elnevezésű UCI kategóriás versenyen vett részt a napokban. A prológból és 3 szakaszból álló verseny össztávja szűk 500 km volt, melyet Bihar megye hegyes-völgyes érdekes domborzati viszonyai között teljesítettek. A nagyváradi prológon 2 km-es távot kellett menni, majd pénteken került sor egy 123 km-es szakaszra, melynek befutója a Pádis fennsíkon volt. Ez nem kevés szint, ráadásul az útminőség sem a legjobb. 144 indulóból 8-an nem fejezték be a szakaszt, a DKSI gárdájából aznap Pályi Csaba végzett legjobban, a 94. helyen, Fegyveres Máté 99., Kádár Csaba 115., Hajdu Barna 121., Kovács Máté 133. lett. A befutót követően a csapatok visszatértek Nagyváradra, a 2. és 3. szakasz innen indult és ide is érkezett, 186 ill. 181 km volt a táv, szombaton a Nagyvárad – Élesd – Szilágynagyfalu – Margitta – Nagyvárad útvonalon, illetve vasárnap az ellenkező irányban egy hasonló körön (http://tourofbihor.ro/en/stage-3/).
Monoki Robi képei a szombati és vasárnapi napról
(Címfotó: A DKSI ötfős különítménye Nagy Zoltán csapatvezető és a szervezők társaságában.)
Fegyveres Máté beszámolója:
“Szerdán, a verseny előtt 1 nappal közös edzésbe foglalva indultunk el Nagyváradra. Könnyed stéherezés után kora délután megérkeztünk, majd elfoglaltuk a szállást. Másnap a verseny egy 2 km-es prológgal kezdődött. 20-30 perccel indultunk egymás után. A pályát már délelőtt bejártuk, kiderült hogy inkább hasonlít egy rövid időfutamra mint belvárosi kacskaringóra. Sajnos csak eléggé hátul a 100. hely körül érkeztünk a 140 fős mezőnyből. Másnap már jött az első igazi szakasz. 130 km hegyi befutóval. A rajt után egyből hatalmas tempó volt és megnyúlt a mezőny, próbáltunk minél előrébb helyezkedni. A magyar versenyektől eltérően itt már nagyon fontos az hogy a csapatok a mezőnyön belül együtt mozogjanak. Nekünk ez eleinte nehezen ment, és emiatt mindenki kihajtotta magát mire elérkezünk a hegyhez. Viszonylag egyenletes tempóban haladtunk felfelé, ennek ellenére hatalmas fékezések és esések tarkították az utat. Végül mindenki szerencsésen befejezte a szakaszt. Az első napon Hajdú Barna hatalmasat küzdött, a szakasz elején lánc probléma miatt kellett kerékpárt cserélnie, majd a rázatós szakaszon defekt miatt ismét megállni kényszerült. A második nap a vártaknak megfelelően rendesen megdolgozta a mezőnyt. 180 km volt a táv egyből az elején 40km-nél egy komolyabb emelkedővel. Szerencsére pár héttel ezelőtt már bejártuk e környéket és ismertük a terepet. Viszonylag nyugodtan érkeztünk el a hegyhez majd szintén mint előző nap egyenletes, de gyors tempóban haladtunk felfelé. Kovács Máté sajnos ekkor egy rossz pillanatban felcsavarta a váltóját ezért kerékpárt kellett cserélnie. A mezőnytől kb 40 mp-re értünk fel nagyjából 20 fős sorral, majd a lejtmenetben igyekeztünk felérni. Végül egy fennsíkon sikerült. Ezután néhány próbálkozást leszámítva az akkor már természetessé vált felállásban érkeztünk a befutóhoz. Kádár Csaba komolyat alakítva a mezőny elején érkezett a sprinten. Az utolsó szakasz előtt már látszott az elmúlt 2 nap eredménye. A reggelinél sem volt már olyan nagy könyöklés és a rajt után is nyugalom uralkodott. A szakasz elején ennek ellenére Pályi Csaba mindent bevetve próbált szökésbe keveredni de a mezőny nem akart senkit sem elengedni. Egy hatalmas bukás miatt torpant meg a mezőny, egy néző az úttesten felejtette magát. Ezen a napon is a hegymenet ígérkezett a legkritikusabb pontnak. Végül nagyjából együtt értünk fel a mezőnytől hasonlóan 40 mp-re. A lejtmenetben és az utána következő nézelődésnek köszönhetően sikerült felérni a lemaradókkal. A nap pozitívuma hogy a mezőnyből egyébként is kitűnő narancs mezek végre együtt mozogva haladtak a kör teljesítése felé. Kádár Csaba ismét nagyon szépen elől helyezkedve próbált 20-ba kerülni, de kicsivel lemaradva sajnos nem sikerült.
Összességében azt gondolom, hogy az elmúlt pár nap sokat jelentett az egymás felé irányuló bizalom megerősítésében. Fejlődtünk a mezőnyben való közlekedést tekintve, és tanulhattunk a nagyoktól. A szerevezést tekintve van amire nem lehet panaszunk, ilyen a szállásunk a vendéglátás. Sajnos viszont nagyon sok bukás defekt keréktörés megelőzhető lett volna ha kicsit átgondoltabb a biztosítás és a pálya minősége. Ennek ellenére egy magas színvonalú versenyen vehettünk részt és biztosak vagyunk benne hogy az idei év fő versenyére való felkészülésben ez egy fontos állomás volt.”
Kádár Csabi így foglalta össze ezt a pár napot:
“Eseménydús Tour of Bihor versenyen vagyunk túl a csapattal. Pályi Csaba, Fegyveres Máté, Hajdu Barna, Kovács Máté, és én alkottuk a csapatot. Nagy Zoltán, Monoki Róbert, Kovács Béla volt a segítőnk.
Debrecenből stéherbe mentünk le Románba. 60 km/h átlaggal. Másnap egy délelőtti átmozgatás után, egy rövid 2 kilométeres időfutam várt ránk. Sajnos nem vittünk görgőt így a bemelegítés nagyon gyatra volt. Ami az időnkön is nagyban meglátszott. Így másnap reggel mindenki kicsit csalódottan állt rajthoz.
120 km várt ránk végén hegyi befutóval. Egyből hatalmas tempóra kapcsolt a mezőny, az 50 feletti átlag szokatlan volt mindenkinek, Barna rengeteg technikai hiba és bukás ellenére is szépen teljesített a távot. Le a kalappal. Nekem személy szerint nem volt gondom a nagy tempóval egészen a hegyig. Végén 20 km emelkedő várt ránk melyet szépen mindenki saját tempójában meg is mászott. Másnap 190 km volt a táv, rajt után nem sokkal emelkedett az első hegy, amin megint csak problémás volt átjutnom, de nagy szerencsére sikeresen felzárkóztunk. Innen már végig elől helyezkedtem és sprintre készültem. Nem volt egyszerű egyedül elől maradni, Csabi segíteni akart, de végül a külföldi vonatokra tettem a voksot. És elbújtam a darálóba. Kemény volt nem vagyok hozzá szokva az ilyen szintű sprint hajrához.
Könyöklés lökdösődés 60 feletti tempó az utolsó 15 kilométeren, verekedés, kulacs dobálás, szóval volt minden. Végül sajnos nem sikerült 20-ba jönnöm a 35 helyet csíptem el. Többiek mezőnyben hátrébb vagy kicsit megúszva.
Utolsó nap 180 kili, de kicsit több hegy várt ránk. Az első nyolcvanon nem is volt gondom a sorok ma már beengedtek maguk közzé így, páholyból 15-20. helyről nézhettem a rengeteg szökési kísérletet amiben tőlünk Pályi majdnem mindenre ment, de egyértelmű volt, hogy a Androni Giocattoli csapata senkit nem fog elengedni. Aztán hatalmas bukás a spiccen egy néző miatt, én éppen csak kikerültem voltak, akik át ugrották vagy szimplán átmentek a földön fekvőkön, ezzel el is ment egy 5-6 fő a nagy kavarodásba.
Többiekkel a hegyig nem nagyon találkoztam, ott viszont nagyon szépen mentek fel, én sajnos megint leszakadtam, és ha nem jön a kocsi és nem kiabálnak, dudálnak akkor nem lett volna elég erőm, így viszont sikeresen átbukva a tetőn, lefele mindent bele adva fel is zárkóztam.
Ez nagyon sokat kivett főleg, hogy még több kisebb domb nehezítette a dolgunkat. És masszív allergia is gyötört, jó sok vért kifújtam az orromon.
Nem terveztem hajrázni mert nagyon rosszul voltam, de vége előtt csak előre mentem a 10-be, ha már utolsó nap vagyunk meg még is csak egy UCI körverseny, és sok debreceni szurkoló jött ki megnézni a befutót.
Lovassyra tettem a kereket, de ő sem mozgott már frissen a hosszú szökése miatt, így a végén, 52 helyen érkeztem. Többiek is a mezőnyben kicsit hátrébb. Köszönet a lehetőséget és a sok segítségért a csapatnak. Nagyon jó hátterünk volt.”
Az időjárás kedvező volt, kicsit meleg is, de a csapat tisztességgel helytállt az erős nemzetközi mezőnyben, ahol olasz, ukrán, román, szlovén, stb. csapatok is megjelentek, tőlünk a Mugenrace és a Szuperbeton is jelen volt, illetve a Máltai Válogatott 🙂 A 2. szakaszon Kádár Csaba a 35. helyet szerezte meg, a 40.44 km/h-s átlagot hajtó mezőnyben, Kovács Máté 72., Barna 76., Csaba 99., Fegyveres Máté 110. lett. A 3. szakasz tartogatott kellemetlen pillanatokat, többször megállították a mezőnyt vonatáthaladás miatt, az egyik faluban pedig ugye egy szerencsétlen kilépett a mezőny elé. A 127 megmaradt indulóból végül 118-an értek célba, 9-en adták fel aznap. A szombati napnál is melegebb volt, 40.95-ös átlagot ment a peloton, majd a nap zárásaként 70 körüli sebességgel érkeztek Nagyvárad főterére, ahol Kádár Csabinak az 52. helyet sikerült elcsípni, Kovács Máté 65. lett, Barna 74., Csaba 85., Fegyveres Máté 101. helyen zárta a napot. Debrecenből átgurult a DKSI néhány tagja a befutó megtekintésére, ők is 165 km körüli távot tekertek oda-vissza, igaz nem 40-es átlaggal, de azért tempósan, szóval volt a napnak sportértéke! Kifelé az utánpótlás lánycsapat két tagja is velük tartott, szép tempóban letekerve a 80 km-t, látszik, hogy rendesen edzenek!
A csapatot Nagy Zoltán csapatvezető, Kovács Béla csapatigazgató és Monoki Róbert segítették a verseny során. Zoli értékelésében röviden elmondta, hogy sikeres volt ez a pár nap, a rendezők abszolút kitettek magukért; a felkészülési célokat maradéktalanul elérték, jó alapokat sikerült szerezni a továbbiakhoz, a csapat jól összeállt, szépen dolgoztak a fiúk!
A Bihari Körön való részvétel a felkészülés szempontjából nagyon fontos állomás volt az elit sornak, ennél a Tour de Hongrie sem lesz egyszerűbb..! Összetett értékelésben az olasz Androni és ASD, valamint a horvát Meridiana csapatok voltak a legerősebbek, a DKSI a csapatrangsorban végül 19. helyen végzett, egyéniben Pályi Csaba 87., Fegyveres Máté 97., Kádár Csaba 102., Hajdu Barna 104., Kovács Máté 111. helyen zárta a versenyt. Egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy a szezon kiemelt versenyeire a legjobb formájukat hozzák.
SZÉP VOLT!