Kolozsvári túra 2016
Az elmúlt években igyekeztünk hagyományt csinálni a nyár eleji Kolozsvári Túrából, de az elmúlt két évben sajnos ilyen-olyan okok miatt elmaradt ez az esemény. (Korábbi túrákról ITT!) Idén viszont egy maroknyi elszánt jelentkező, és a megbízható időjárás révén újra sikerült nyélbe ütni ezt a kis kirándulást. Következzen Magas Ákos (bá’) élménybeszámolója!
„Péntek reggel 8 tettre kész kerékpáros (Hegedüs Gyula, Örsi Zsolt, Mátyus László, Magas Ákos, Molnár Csaba, Matkó Péter, Koca és Pataki Peti) várta Janó boltjánál, hogy beteljesíthesse azon ígéretét, hogy elbiciklizik többek között Kolozsvárra és vasárnap délutánig épségben és egészségben vissza is tér onnan, megtéve kb. 480 km-t. Sikerült.
Némi logisztikai probléma után majdnem 8 óra volt, amikor kezdetét vette a vállalkozás. Terv szerint Zsolt vezette a kísérőkocsit Nagyváradig. Létavértes felé a határig vidám tempóval haladt a különítmény gyanús (erős), de kezelhető déli-délkeleti oldal pofaszélben. Aztán át a határon, fordulás jobbra Diószeg felé…és bumm…forró, gusztustalan, erős (25-30 km/h) afrikai szél szemből. Persze erről a forró, gusztustalan, afrikai szél nem tehet, ő csak fúj…és a kerékpározás szabadtéri elfoglaltság. Azért jó volt…arra gondolni, hogy már 30 km-t megtettünk. Persze én könnyen beszéltem, mert úgy terveztük, hogy Nagyváradnál átveszem a kormányt, lehetőséget biztosítva Zsoltnak, hogy megmutassa az erejét. Meg is mutatta, ahogy a túra többi tagja is. Szóval hőség, szembe szél, tempó (amit ugye tartani kell) és legalábbis nekem szenvedés, különösen a Várad előtti húzókon….de nem sakkozni jöttünk, ugye.
Benzinkútnál pihenő, csere, Ákos kocsiba be, klíma, mindjárt szebb az élet…:-)). De a többieknek minden folytatódott tovább…a túra is, a hőség is, a szél is. Ami jószerivel teli pofa maradt…a galád. Addig-addig, míg Matkó Peti, ha jól emlékszem Élesd után valamikor egy emelkedő után azt mondta, most ennyi. Na de ezért van a kísérőkocsi, bicó be, Peti be és mehetünk. A körülmények következő áldozata, Koca bátyó érődött utol, aki annak ellenére vállalta a részvételt, hogy egy kimerítő, munkával teli időszak közben volt (van) és nem tudta magát kipihenni…sehogy sem, a magnéziumhiány miatti görcsölésről ne is beszéljünk. Ő azt mondta, hogy hagyjuk ott, pihen egy kicsit, gyalogol egy kicsit és a nomád ősök erejével felmegy a Királyhágóra…na azt már nem, erre való a kísérőkocsi, erőszakot és cipőkanalat alkalmazva (Seat Ibiza!!!), bicó be, Koca be és mehetünk. Királyhágó, pihenő, Örsi Zsolt és Mátyus Laci megvárása után folytatódott minden, ahogy eddig. Vagyis nem minden, mert a tempó csökkent, mert nem verseny, hanem túra…én is így tudtam. (de azért a Királyhágót Gyula bá’ és Pataki Peti együtt nyerték Molnár Csabi előtt). Le a kalappal…
A tervezettnél később (talán jóval), késő délután Magyarlónán, Koca 3 évvel ezelőtti emlékeit elővarázsolva a memóriájából, megtaláltuk a szállást ( a kocsi előrement). A néni örült, mi örültünk…elfoglaltuk a szobákat, a hideg söröket és egyéb tudatmódosító folyadékokat a diófa alatt, vacsoráig. Ami húsgombóc leves, rántott hús, sült csirkecomb, főtt krumpli és egyéb finomságok bőségével csillapította nem kis étvágyunkat.
Éjszaka zuhogó eső, reggelre napsütés, kellemes idő, a forró szélnek nyoma sincs….Kolozsvár, Mátyás tér, fényképezés, Makovecz templom megtekintése (kívülről) és már meg is céloztuk Zilahon keresztül Szilágysomlyót. Nagyszerű időben, kis forgalmú, kiváló úton kerekezett a csapat. Én is, csak az én kerekemet úgy hívták, hogy kormánykerék. De a kocsimat nem hagyhattam ott és különben is tele volt csomagokkal. Meg az én biciklimmel.
Na ezt hívják úgy, hogy túra. Haladás is, tájnézés is, fényképezés is, a húzókra menés is, béke, boldogság.
Almásszentmihályon pihenő, hideg forrás, vendéglátóipari egység, kizárólag kóla (aki nem hiszi, magára vessen….).
De a zilahi emelkedő azért közeledett….és meg is érkezett. Még szép, hogy menés…:-)) Azt nem tudom, hogy ki nyerte, de mindenki gyönyörűen helyt állt. Gyula bá’-nak, Molnár Csabinak és Pataki Petinek nem kell ezt mondani, mert ők a fiatal titánok erejével rendelkeznek. Koca is kipihente magát valamennyire, így repült Ő is (lásd DSCF9062 képi dokumentumot):
Matkó Peti szintén felért és nagyon okosan nem akarván túlerőltetni magát, újra azt mondta, most ennyi (úgy emlékszem) ….teljesen jó. Erre való a kísérőkocsi, Peti be, a bicóm is kapott társaságot….mehetünk. Mentünk is… előre a kocsival, szép táj, még mindig kiváló út…az emelkedőkre gondolom menés, ahogy illik. Elvégre túra..vagy mi.
Megtaláltuk a szállást, a nénit, a szobákat, egyeztettük a vacsorát…amit kiváló hangulatban el is költöttünk.
Hideg sörök és tudatmódosító folyadékok diszkrét fogyasztásával egyetemben.
Megkíséreltük a Tiszteletes Úr meglátogatását, ami sikerült is, csak Ő nem volt otthon. Templomnézés, Kraszna (folyó) nézés, Szilágysomlyó nézés, mindez séta közben. Egészen sötétedésig…remek volt.
Aztán a szokásos protokoll, szállás, alvás. Másnap reggeli után jött el az én időm. Bicó! Matkó Peti elvállalta a kocsit, én meg a hazáig tartó 120 km-t. Amit, ha jól emlékszem egy pihenővel, meg is csináltunk az ismerős Margitta-Ottomány-Székelyhíd-
Nagyon kellemes, nagyon hangulatos, helyenként nagyon nehéz (pl. nekem), kihagyhatatlan túra volt, igazi kikapcsolódás. Szép példája a mindenki egyért, egy mindenkiért-nek.
Na de nem szoktam érzelegni, úgyhogy sziasztok.” Ákos (bá’)
Ákos itt-ott kicsit túloz, de nézzük el neki 🙂 A „Cima Coppi”-t Zilah előtt amúgy Molnár Csabi nyerte, de a hegyi összetett mindenképpen Gyulabát illeti, aki ebben kételkedik, az menjen így hegyre ennyi évesen 🙂 (PP)
