Single Blog Title

This is a single blog caption

Bemutatkozik a DKSI új edzője, Árvai Attila

Örömmel adjuk hírül, hogy Árvai Attila személyében új, tapasztalt edzővel bővült a DKSI gárdája! Ata elsősorban a felnőtt sor szakmai munkájáért felel majd, de az utánpótlás-nevelésben szerzett tapasztalatával Nagy Zoli fiatalokkal végzett munkáját is segíteni fogja.

Árvai Attila 1985-ben a KSI-ben kezdett el kerékpározni, 24 éves versenyzői pályafutása alatt itthon és külföldön is számos győzelemmel gazdagította eredménylistáját, az ország második legtöbb felnőtt magyar bajnoki címét mondhatja magáénak. Országúton és pályán egyaránt szerepelt, utánpótlás korosztályokban is sokszoros bajnoki aranyérmes. Nyert Gemenc Kupát, több szakaszt a Tour de Hongrie-n, emellett 3x győzött a Kritérium OB-n, 7x a Hegyi OB-n a felnőttek között. 2003-ban a svájci Pálya „B” világbajnokságon aranyérmet szerzett. Versenyzőként hosszú évekig az országúti felnőtt válogatott oszlopos tagja volt.

A Testnevelési Főiskola szakedzői diplomáját megszerezve 2009-ben a KSI-nél kezdte el edzői tevékenységét, azóta számos országúti kerékpáros egyesület edzőjeként, tanácsadójaként dolgozott. Ata bemutatkozását itt olvashatjátok:

ÁRVAI ATTILA – BEMUTATKOZÁS

Atának ezúton is további sportsikereket kívánunk, a DKSI-KONTENT csapatával!