Single Blog Title

This is a single blog caption

Kritérium Országos Bajnokság 2016 – Eredmények!

Az előző napi Páros OB-hoz hasonlóan igazi nyári meleg várta az idei Kritérium OB résztvevőit a debreceni Vezér utcai pályán. A széljárás ezúttal jobbos köröket írt elő, amelyből kategória függvényében 9, 12, 15, 18 illetve 24 megtétele várta a versenyzőket. Az up. kategóriákban a Tipográfia dominált összesen 6 dobogós helyet, közte 3 győzelmet megszerezve, de szépen hajtottak többek között a KSI, a Győri Atlétikai Club, a Szekszárdi SzKE fiataljai is, csapatonként 3-3 dobogós hellyel, míg a hazai DKSI-KONTENT egy-egy arany és ezüstéremmel zárta az OB-t. U19-ben a kiemelkedő formában hajtó Tipográfiás Peák Barna körelőnnyel nyert két csapattársa előtt, míg a Felnőtt női / WU19 futamban Kanti Dorottya csinált körelőnyt a mezőnnyel szemben; U13-U15-U17-ben már kicsit kiélezettebb volt a verseny, szemfülesnek kellett lennie a fiúknak, mivel a pontvadászat végén mindössze néhány pont különbség döntött egyikük-másikuk javára. A WU17-es lányoknál a célfotó döntötte el az elsőség kérdését, a véghajrán centimétereken múlt Honos Csenge (KSI) győzelme!

Bőven voltak hát izgalmas pillanatok, de lássuk a helyezetteket!

U13:
1. BÁN Benedek (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
2. MAGYAR Gergő (Győri Atlétikai Club)
3. MAJOROS Dávid (Kőbányai Torna Club SE)

WU15:
1. NEUBAUER Eliza Sára (Szingó Balaton Team)
2. FISCHER Fanni (TuttoBici – HungaroFondo)
3. KŐSZEGI Bianka (KSI Csepel SE)

U15:
1. SÁNTA Ármin (DKSI-KONTENT)
2. ZÁDORI Zalán (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
3. LÉVAI Barnabás (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)

WU17:
1. HONOS Csenge (KSI Csepel SE)
2. KOVÁCS Petra (Győri Atlétikai Club)
3. KOVÁCS Vivien (KSI Csepel SE)

U17:
1. STODULKA András (Tipográfia TE)
2. VARGA Bálint (DKSI-KONTENT)
3. HAJAS Dávid (Dr.Bátorfi-Agria KTK)

WU19:
1. KAPOTT Szonja (Tipográfia TE)
2. BAJORFI Tímea (Győri Atlétikai Club)
3. KARL Bianka (Tipográfia TE)

U19:
1. PEÁK Barnabás (Tipográfia TE)
2. KARL Ádám (Tipográfia TE)
3. DIAN Ábel (Tipográfia TE)

Felnőtt női:
1. KANTI Dorottya (Dr.Bátorfi-Agria KTK)
2. TOLNAI Zsanett (TuttoBici – HungaroFondo)
3. MARTON Orsolya (Biondo Bike Club Sportegyesület)

MINDEN GYŐZTESNEK ÉS BAJNOKI HELYEZETTNEK GRATULÁLUNK! Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Eredménylista ITT ELÉRHETŐ!

FOTÓK (Árendás Róbert)

Az U23 / Felnőtt férfi futam nem került lebonyolításra; a DKSI-KONTENT csapata kivételével a nevezett egyesületek versenyzői nem álltak rajthoz.