Magas-Tátra gasztrotúra!
A DKSI gasztrokerékpáros / örömbiciklis szekciója 2016. július 14-17. között ezúttal a Magas-Tátra környékét vette célba! Az időpont nem véletlenül alakult így, hiszen a program egyik fő részét képezte a július 12-18. közé eső Lengyel Kör, vagyis a Tour de Pologne megtekintése, amellett, hogy sok biciklizést is terveztünk, elsősorban a Magas-Tátra és Liptói-havasok körbebiciklizését.
Eredetileg négyen indultunk volna, Monoki Robi, Korhán Laci, Varga Norbi és én, de Robinak sajnos le kellett mondania a túrát. A kocsiját viszont nagylelkűen felajánlotta számunkra, így végül Laci és Norbi társaságában indultunk el 14-én csütörtök délelőtt. Az időjárás aznapra és péntekre is borult, esővel tarkított időt jelzett, így nem is siettünk túlságosan. Útközben volt idő mindenféle sztorizásokra, Laci kb. napokig folyamatosan képes lenne beszélni a régi időkről, de Norbiról is most tudtam meg, hogy ő már az Alföld KSE idejében bringázott Gyuláékkal.
Kassa-Eperjes-Poprád irányából érkeztünk meg Zakopane-ba, ahol az előrejelzéssel ellentétben egészen jó idő volt, szépen látszottak a hegyek, 20 fok körüli hőmérséklet, teljesen ideális. A Willa Alpina nevű apartmanban foglaltunk szállást, ami egyrészt könnyen megtalálható, másrészt mindenhez közel van, és még olcsó is. Egy kedves lány, Karolina viszi a boltot, és mivel csak hárman érkeztünk, megoldotta, hogy ne kelljen az négy főre eső díjat kifizetni. Bringákat lepakoltuk, becuccoltunk, és elindultunk egy szűk 30-as bemelegítő körre, több nem hiányzott, meg nem is lett volna értelme, mert eléggé elment az idő. Poronin-Murzasichle felé tettünk egy karikát, jó kis 4-5 km-es emelkedő is volt benne (legalább), menet közben pedig bőven tudtunk gyönyörködni a helyi építészet csodáiban. Az egyik kedvenc városom! Utolértünk egy bicikliző lányt, előírás szerint beálltunk mögé, de nem ment jó tempót így aztán kénytelenek voltunk lekerülni 😀
Egy zuhany után kisétáltunk, vacsoráztunk egy tejbárban (Bar Mleczny) ami Lengyelországban máig létező intézmény, egyszerű házias kajákkal, viszonylag olcsón. Utána még az Owczarnia nevű „csárdába” ültünk be egy sörre, kedvenc helyem Zakopane-ban. El is határoztuk, hogy másnap, ha megérdemeljük, ott eszünk egy jó vacsorát! Vissza a szállásra, ami egy fullos apartman volt a Willa Alpina tetőterében, aztán még egy kis telefonnyomkodás és jóéjszakát. Másnap körbemegyünk!
Másnap (július 15. péntek) reggel átsétáltunk a közeli boltba, reggelihez vásároltunk be, utána ráérősen megkajáztunk. Mikor a bringákat pakoltuk elő, akkor derült ki, hogy az egyik kerekem ismeretlen okokból leeresztett, úgyhogy gyors belsőcsere, és végre elindultunk, jó későn, 10:40-kor. Koscielsko felé indultunk, ahol már a másnapi Tour de Pologne-ra készültek, kordonokkal, reklámmal. Sucha Hora-nál léptünk át a szlovák oldalra, majd utolértünk néhány bringást, akik szintén „a körön” voltak, csak már 100 km-nél jártak, mi meg még 20-nál. Laciból előtört a versenyző, ahogy megláttuk őket, mindenképp fel kellett érnünk 😀 Egy darabig együtt mentünk a srácokkal, vegyes szlovák-német-osztrák társaság volt. Oravice faluban ők megálltak, mi meg továbbmentünk a Zuberec felé tartó emelkedőn. Itt egy darabon elég hitvány az út, de mindenhol máshol minőségi utakon haladtunk. Zuberec után még 1100 méterre kell felmenni, mielőtt a gurulót elérjük, onnan aztán lehet veretni. Nem olyan meredek, kényelmes 50 környéki tempó körül, az egyik hosszú egyenesben ment 70 fölé a mutató. Laci óvatosba tolta, a kékesi kaland, meg az új fékpofák miatt is.
Liptószentmiklóson megálltunk, Lacinak egy kávé, vizet tankol, aztán sokáig nem ücsörögtünk, mert még 120 km hátra volt a 200-ból és már kora délután volt. A Csorba–tó felé előbb sík aztán sunyin emelkedő úton haladtunk, szerencsére tiszta szép időnk volt, látszott a Kriván, és utána is az összes jelentős csúcs. Csorba-tónál megálltunk egy kis pihire, műzlire, majd Tátralomnicig lazább gurulósabb szakasz jött. Mivel kissé csúszásban voltunk, inkább haladtunk, csak itt-ott álltam meg fotózni, Norbiék el is húztak kicsit. Lomnic után egy sunyi szembeszeles gumiúton lesett rám a kalapácsos ember, de nem ért utol 😀
Tatranská Kotlinán megálltunk Kofolázni, itt értünk be 3 srácot, akik szintén „a körön” voltak, csak ők reggel 6-kor indultak Zakopaneból. Rosszul esett felállni a padról, de menni kellett. A 3 srácból 2 leszakadt, de az egyikük betámadott a Zdiar melletti húzón, nem is mentünk vele. Utána leállt a többieket megvárni, de valószínű, hogy ők már sötétben érkeztek haza…
Zdiar-Javorina-Lysa Polana felé gyönyörű erdőben visz az út, hol fel, hol le, a határ után is folytatódik a hullámvasút, Lacit már a lábgörcs is kínozta, egyszer meg is álltunk kicsit kihúzatni. A városba klassz szerpentines lejtő visz le, itt-ott egy-egy „húzódás” tarkítja csak, nagyon jó bringás terep. Végül bruttó 9 óra (nettó 8), 200 km, és 3200 szint után hazaérkeztünk a gasztro-túráról. Volt némi sportértéke! 😀 Zuhany után az előző napi étterem felé vettük az irányt, kikértük a finom rablóhúst, levest, söröket, jól teleettük magunkat! A hely amúgy a legautentikusabb helyi éttermek egyike, élő népzenével, egy nagy rönkház, hozzáillő asztalokkal, padokkal, rendkívül hangulatos. A felszolgálók is népi ruhákban vannak, nekünk egy kedves arcú hobbitlány hozta ki a vacsorát, csak eléggé el volt szontyolodva szegény, a hely tömve, úgyhogy jó melós estéje volt. Az étteremből kilépve még holmi go-go bárt ajánlgatott egy lány az utcán, kicsit beszélgettünk vele, egy ukrán csaj volt. Mondtuk neki, hogy mit mentünk, úgyhogy a go-go-t mi úgy értelmeztük, hogy vissza a szállásra, be az ágyba és alvás, mert elég volt aznapra 🙂
Norbi klassz kis videót hozott össze, bár nem bírta végig az akku, az út első feléről jó felvételek lettek!
Szombat-vasárnapra jobb időt jelzett még a hét közepén a meteorológia, de a hegyekben soha nem lehet kiszámítani: szombat reggel arra ébredtünk, hogy csendesen esik az eső. Ránéztünk az időképre, nem úgy nézett ki, mint ami javulni fog. Így aztán ráérősen megreggeliztünk, és felvázoltam pár lehetőséget, amik közül végül Árva várának megtekintését választottuk. Zakopanetól egy szűk 70-es távolságra található Árvaváralja, az út részben az előző napi volt, majd az Árva völgyében folytatódott, szép erdők között. Odaérve megittunk egy kávét az Alzbetka nevű cukrászdában, ami fantasztikus, gyerekeknek kitalált mesebeli hely, nagyon hangulatos dekorációval. Majd megvettük a belépőket a várba, és vártuk, hogy beengedjenek, aztán kiderült, hogy várhatunk, mert turnusok vannak, és több mint félóránk van a bejutásig. Addig megittunk egy Kofolát lenn egy klassz kis étteremben. A várba bejutva a szlovák nyelvű csoporttal mentünk, majd átkeveredtünk a német nyelvűbe valahogy. A vár története a 13. században kezdődik, igen érdekes itt olvasható. Kb. 600 lépcsőn lehet feljutni a fellegvárba, amit ellenség soha be nem vett.
A korabeli fegyverek, bútorok, szokásos tárlatok mellett egy kis helytörténeti anyag, illetve természettudományos kiállítás is van, és nagyon feldobja a helyet, hogy itt-ott korabeli ruhába öltözött színészek, zenészek játszanak, vagy csak várkisasszonyok ücsörögnek a termekben kedvesen mosolyogva 🙂 Minimum 1.5 óra volt mindent bejárni, a vár maga és a kilátás is önmagáért beszél. Érdemes felkeresni! Kissé megéhezve beültünk a vár alatti kis étterembe, ahol helyi ételek, és helyben főzött sör (Kastelan) szerepelnek a kínálatban, természetesen egyik kedvencemet a juhtúrós galuskát kértem, szalonnával :9
Zakopane-ba visszakocsikázva már nem tudtunk a szállásunkig eljutni, mert az odavezető út el volt kordonozva a Tour de Pologne befutója miatt, ami a Pilsudskiego utcán volt a sísánc alatt. Az autót találomra otthagytuk valahol, aztán kiálltunk a kordonok mellé, és pont jókor, mert a napi Wieliczka-Zakopane szakasz vége körözgetés volt, és pont meg tudtunk nézni egy áthaladást. Komoly szökésben volt elől 3 srác, utánunk 1-2 üldöző, majd a boly, rommáázva. Felsétáltunk a célterületre, ahol már a szponzorok osztották a tömegnek a gagyikat. Rengetegen voltak kinn a rossz idő ellenére is, teljes népünnepély, evés-ivás, a versenyt pedig kivetítőn lehetett követni. Az élen haladó kis csoportot Tim Wellens (Lotto-Soudal) betámadta, és a szakadó esőben komoly előnyt épített ki a Cannondale versenyzői előtt. Közel 4 perces előnnyel nyert! (https://en.wikipedia.org/wiki/2016_Tour_de_Pologne#Stage_5) A fiatal Formolo is szépen jött, majd utána a többi szökevény, és a mezőny maradéka, atomjaira hullva! Aznap 85-en adták fel a versenyt…
Megnéztük az eredményhirdetést, Wellens kb. minden pontversenyben élre állt aznap. Visszasétáltunk a kocsihoz, miközben még eltévedt lelkek tekertek felfelé a célba. Mire leértünk, már megbontották a kordont, a kocsi körül nagy kiabálás, dudálás, kis dugó keletkezett, mert útban voltunk, úgyhogy a nyakunkat behúzva gyorsan el is tűntünk, vissza a szállásra, majd a közeli pizzázóban megvacsoráztunk.
Vasárnap reggel ha lehet még jobban szakadt az eső, a kerékpározásnak részünkről lőttek. Az volt a terv, hogy a napi szakasz rajtját megnézzük legalább, ami Bukowina Tatrzanska településen volt. Egy amatőr versenyt vagyis inkább maratont is rendeztek a környéken kijelölt körön, ami szűk 40-es volt. Az idő pocsék volt, mégis sokan letekerték a távot. Beültünk egy kávéra az Orlik nevű hotel éttermébe, majd a rajt/cél területre lesétálva nézelődtünk, de ott azt a tájékoztatást adták, hogy a rajt tolódik, mert az 5×40 km-t 3 körre csökkentik. Na bumm, akkor pont hiába jöttünk… Vissza a kocsihoz, irány Zakopane, ahol már tulajdonképpen csak a kerékpárokat kellett felvennünk. Elbíbelődtünk kicsit, majd az utolsó zloty-kat még beváltottuk benzinre és sörökre, Robinak is összeállítva egy kis meglepetést.
Sajnos az időjárás kiszúrt velünk, de nem csak velünk, mert mint később megtudtuk, 3 kör helyett előbb 2 körre akarták csökkenteni a napi szakaszt, majd inkább az egészet törölték, az esőzések miatt annyira veszélyes volt a helyzet, illetve leszállt a köd is, ez volt a helyes döntés.
Ugyanazon az útvonalon jöttünk vissza, mint amin mentünk, kivéve, hogy Lőcsén megálltunk még ebédelni, aztán még itthon is kóláztunk egy kis üvegtigris büfénél. Laci hazaszállította magát, aztán Norbi engem, magát, és leadta Robinak a kocsit, ezzel véget ért a gasztrotúra!
FOTÓALBUM (Norbi, PP)
Hiába alakult kicsit máshogy, mint terveztük, nagyon megérte kimenni, jól éreztük magunkat, a hegyek gyönyörűek, jó a kaja, finom a sör, és tudnám még folytatni 😀 Mindhármunk nevében mégegyszer szeretném megköszönni Robinak az autót; Lacinak és Norbinak pedig hogy nem mondták le a túrát, még a bizonytalan időjárási körülmények ellenére sem! Jól nyomtátok! Még sok ilyen túrát kívánok mindenkinek!!!
