Ring24 – DKSI sikerek!
A Hungaroringen július 9-10-én rendezett idei Ring24 versenyen a papírformát érvényesítve ismét Pályi Csaba győzött Solo kategóriában! 24 óra, 177 kör, közel 780 km! A váltó csapatok tempóját hozva, a második napon pedig a 24KÖR nevű mezőnyverseny (melyet vasárnap 10-kor indítottak el) indulóitól egy kis plusz lendületet nyerve, erőt beosztva 9 körrel javította meg a tavalyi eredményét!
Csabi mellett a nyíregyházi barátaink, a ViniBike vegyes csapatának („ViniBike Vegyi”) tagjaként további két DKSI-s, Kis Zoltán és jómagam is rajthoz álltunk a versenyen, mindketten első alkalommal! A mulatság július 9-én szombaton 14 órától kezdődött! A 6 fős Vegyes 151-200 közötti kategóriában indultunk Dombi Renáta, Sütő Enikő (ő is először volt), Lendvai Gergely és Vinnai Zsolti társaságában. Meglepő volt a pályán először végigmenni, nem olyan mint a tévében! Egy komoly lejtő, sok kis sunyi emelkedő jellemzik a Ring-et, ráadásként a célegyenesben full pofaszél volt, láttuk a bemelegítő körök után, hogy ez nem lesz olyan egyszerű!
Aranyosi Péter fotói .o0o. PP fotói
Én kezdtem 4 körrel, majd Renáta, Zoli, Gergő, Enikő, Zsolti sorrendben folytattuk, és ezt próbáltuk tartani a 24 óra alatt. Ki-ki erejéhez mérten ment több-kevesebb kört, leggyakrabban 4-6 körül, de éjszaka hosszabbakat igyekeztünk tekerni. A depóban a ViniBike másik két váltójával együtt tartózkodtunk, a hangulat végig hibátlan volt! A váltások elég olajozottan mentek, mindhárom csapat fő segítője Baglyas Dani révén, illetve mindig odafigyelt egy-egy csapattag, mikor szól ki a bentlévő, hogy jönne ki. Első nap kaptunk tésztát, második nap babgulyást, ami a nevezéshez járt, de egyik sem aratott túl nagy sikert, leginkább a magunkkal vitt frissítők, és a vasárnap délelőtt elkészülő palacsinta (amiért Annát illeti a köszönet) adták az energia utánpótlást. A depó mellett pihenő kerékpárok révén a 24 órás váltó mellett 24 órás kiállítás is volt ez egyben, személy szerint Kis Zoli piros-sárga DeRosa gépét gurítottam volna haza 🙂 De nem panaszkodom, mert van nekem egy szép babakék Guerciotti-m 😀
Az éjjeli tekerés kissé félelmetes de nagyon érdekes volt, tekintve, hogy a pályán csak a résztvevők lámpájának fényei világítottak, de ahol ritkultak előttem a versenyzők, eléggé mereszteni kellett a szememet, mivel a lámpám csak minimális fényt adott. Egy ilyen alkalommal hátulról érkezett Pályi Csabi és a ViniBike elitcsapatából Tógyer Feri, akikhez beálltam, a síkabb szakaszokon vittem is nekik a tempót, de ők kicsit más dimenzióban közlekedtek, ezért 2 kör után a saját ritmusomra álltam vissza.
A váltás elég speciális módját is alkalmaztuk, mikor Zsolti Messengeren írt, hogy mikor jön ki. Én váltottam, majd az éjfél tájban letekert 8 kör után még ettem valamit, be a hálózsákba, és alvás. Reggel fél 5 körül rázott fel Dani, hogy Zsolti az imént írt, hogy másfél kör múlva kijön! 12 perc volt hogy kicsit magamhoz térjek, felöltözzek és a bringán ülve várjam a csip-et, amit a kormányra tépőzárral lehetett felrögzíteni. Reggel is 8 körre mentem így ki, a napfelkelte megtekintése közben, hűvös volt, de jól haladtam. Napközben elég komoly meleg volt mindkét nap.
Végül elérkezett a 24 óra várva várt vége, a ViniBike három csapatának záró emberei egymást összevárva, kéz a kézben haladtak át a célvonalon! Az örömre minden okuk/okunk megvolt, hiszen a ViniBike első sora 200 körrel abszolút győzelmet aratott, Horváth Zsolt Doki mint kiderült a legjobb köridőt futotta, melyet különdíjjal jutalmaztak, és végül a 6 fős Vegyes 151-200 közötti kategóriát 169 körrel a „ViniBike Vegyi” csapata nyerte! Nem hiába hajtottunk Reniékkel 🙂
Debrecenből egyébként Vilmányi Tomiék is ott voltak, Nagy Gergő és Gyurkó Laci egyéniben, Viliék egy 3 főre szűkült 4-es váltóval. Gergőnek a tavalyi bravúr (dobogó) most nem sikerült, viszont Tomiék a kategóriájukban 3 fővel is aranyérmet nyertek!
További érdekes adalék, hogy a 4-es váltók versenyében 101-150 közötti kategóriában 24 óra után sprint döntött az elsőség sorsáról! Ritka kiélezett verseny volt! Ez a két váltó egyébként az abszolút dobogó 2. és 3. helyét is megszerezte.
Nagyon tartalmas kis hétvége volt, ezúton is köszönjük Zsoltinak a meghívást! Mindhárom csapatnak és minden csapattagnak, segítőnek köszönjük az élményt! Végül pedig gratulálunk a szép helyezésekhez, a ViniBike első sorának, Viliéknek, és főleg Pályi Csabinak, aki ismét kimerítette az emberfeletti teljesítmény fogalmát.