Single Blog Title

This is a single blog caption

“Csúcs közeli érdeklődés, bivalyerős mezőny” – Székely Körverseny

Címben szereplő jelzőkkel illetik a szervezők a 2016. évi Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt, amiben azt gondolom, semmi túlzás nincs, ha megnézem a nevezett csapatokat.

“…Csapatok: Csúcs közeli érdeklődés, bivalyerős mezőny

 Székelyföld Kerékpáros Körversenyének X. kiírására határidőre 15 csapat küldte el a nevezését, de az utóbbi napokban egy kanadai és egy francia regionális csapat is bejelentkezett, majd a szerb válogatott is jelezte részvételét. Ezzel a várhatóan megérkező csapatok száma 18-ra hízott. Aztán tegnap újabb magyar regionális csapat is üzenetet írt, szívesen jönnének.
 A mezőny korábban még soha sem volt ennyire erős, hiszen versenycsúcsnak számító kilenc kontinentális csapat lehet jelen. Eddig a 2012-es hat volt a legtöbb.

 Az idei körversenyen a székely fiúk mellett várhatóan 20 nemzet kerékpárosa áll rajthoz, éspedig amerikai, azeri, bolgár, fehérorosz, finn, francia, holland, kanadai, lett, magyar, moldáv, német, norvég, olasz, orosz, román, spanyol, svéd, szerb és ukrán. …”

Azt gondolom a fenti szösszenet mindent elmond. itthonról a DKSI mellett az Epronex és a Szuper Beton képviselteti magát. Nem lesz könnyű dolguk a hazai srácoknak a 9 konti csapattal és mellé még a szerb, moldáv és román válogatottal, de a kihívások azért vannak, hogy legyőzzük őket.

A szerdai megnyitó után csütörtökön egy elég combos szakasszal nyit a verseny, aminek egy méter sík szakasza nem lesz, amit másnap a Székelyudvarhelyről induló és Hargitafürdőn finiselő, talán még keményebb szakasz követ. Az itinert nézve, ha a “bridge” hidat jelent, lesz néhány és a “bad road” kifejezés is azt sejteti, kell a szingó és persze az erő.

A zárónap egy 6km-es időfutammal kezdődik, amit 17h magasságában követ a Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda kör megtétele után Csíkszeredán a kijelölt 5 km-es pályán a körözés, összesen 127km távval és szintén kellemes emelkedőkkel és persze lefelékkel.

A hegyekkel megküzdő csapatösszetétel (Árvai Attila vezényletével): Pályi Csaba, Hajdu Barna, Kovács Máté, Kádár Csaba és a csapatunkhoz ezen verseny erejéig csatlakozó idegenlégiósok: D. Kovács Dávid(Tipográfia), Molnár István(Mugenrace). A szervizről ismét Koca gondoskodik és ha mindenki úgy akarja(gondolok a Mindenhatóra, a technikára, a műszerekre, wifi, stb…) igyekszünk naprakészek lenni (itt és facebook oldalunkon) a futamok után és talán még közben is.

Nagy HAJRÁ a fiúknak! A TdH is kemény volt, de azt gondolom, ez se május 1-i felvonulás lesz, sőt… !!!