Riczu és Üveghuta
A hétvége versenyekben bővelkedett. Míg az első egy keményebb, nemzetközi vizeken is evező sporttársakkal zajlott, addig a vasárnapi üveghuta kupa volt a matinésabb, bár semmivel nem könnyebb megmérettetés. Az elsőn az erős mezőny és a körpálya, míg az utóbbin a „hegyre fel alföldi gyerek” okozhatott nehézséget.
A szombati Riczu Imre emlékverseny adott otthont a parakerékpáros Országos Bajnokságnak, illetve a felnőtt igazolt, utánpótlás és amatőr mezőnyök egy körpályán versenghettek.
A kontentes fiúk közül Kovács Máté jött meg a legjobb helyen (8.) elit kategóriában, míg az U19-ben Kiss Hunor 14. lett a 125 km-es távon. A futamot a BMC Amplatz hármasfogata nyerte, élükön a regnáló Magyar Bajnok: Pelikán János.
Az utánpótlás 45 km-en versengett, ahol U13-ban Pál Zsombi 8, WU15-ben Kovács Judit 1. helyen végzett (Nagy Gréta 9.). U15-ben Sánta Ármin győzött, Kapcsa Ákos 6, Pető Dániel 10, Árvai Kristóf 18. lett. U17-ben Kapcsa Márk 9, míg Árvai Krisztián 17. helyen ért célba és a visszatérő Szabó Zsófink felnőtt női kategóriában 7. helyre húzta be.
A bükki Üveghuta Kupa ettől csendesebbnek ígérkezett, de aki már ott feltekert egyszer(vagy kétszer, háromszor) az nem kívánkozik vissza. Én legalább-is nem. Persze ha arra járok, mindig megmászom a Bükkszentlászló- Bükkszentkereszt közti 5,3 km-t, de valahol 1-1,5-nél szoktam elkezdeni motyogni, hogy minek jöttem ide. Kis becsapós emelkedő, mert egy centit nem lejt, még ahol úgy tűnik, se. Meredeksége nem veszélyes, de ha elpukkan a keringés az elején, akkor kínszenvedés felérni.
Kovács Judit országúti női serdülő kategóriában 3. lett, míg Árvai Kristóf országúti serdülőben 2. Kiss Hunor országúti felnőttben 3, ami egyébként az abszolút első 3-at is adta és Hajdú Zoltán nyerte a 105+ kategóriát. Gratulálunk mindenkinek, aki felért. tudjuk, ez más műfaj és nem könnyű, főleg nem a szezon végén 🙂
Eredmények:
Riczu Imre Emlékverseny
Üveghuta Kupa
Fotóalbumok
Riczu Imre Emlékverseny
Üveghuta Kupa