Single Blog Title

This is a single blog caption

IV. Balla Viktor Emlékverseny, 2017.ápr.15. – VERSENYKIÍRÁS

Az eddigi évekhez képest kis csúszással indul a hajdú-bihar megyei versenyek sorozata, de a kemény tél miatt a felkészülés is tolódhatott azok számára, akik nem tudtak mediterrán országokban edzőtáborozni, hanem az itthoni rideg valósággal (mármint a hosszú téllel) kellett szembenézniük. A korábban Területi Évadnyitóként futó versenyre idén április 15-én szombaton kerül majd sor, a tavaly ősszel debütált nagyhegyesi versenyközponttal, amiről jó visszajelzéseket kaptunk. A távok némiképp módosultak, a felnőttek számára kiírt futam 3 helyett 4 körös lesz! Így tehát 15, 35, 66, és 127 km-en lehet majd rajthoz állni, korcsoporttól illetve kategóriától függően. A helyezettek értékes ajándékokra, a győztesek emellett pénzdíjra is számíthatnak.

Bízunk benne, hogy színvonalas küzdelmet hoznak a futamok, ahol a részvétel már csak azért sem hátrány, mert ranglista pontokat és Magyar Kupa pontokat is lehet szerezni, na meg jó felkészülési lehetőség a szezon további versenyeire is.

Minden kedves amatőr és igazolt sporttársat szeretettel várunk április 15-én szombaton! Mi ott leszünk!

VERSENYKIÍRÁS