Single Blog Title

This is a single blog caption

Bukásokkal tarkított nap, de az összetett 3. hely megmaradt

A mai nap mérlege kicsit árnyaltabb, mint az előző volt, de a vége még mindig biztató. A paksi rajt után nem sokkal, kb 40km környékén bukás kavarta fel a kedélyeket, ami a teljes mezőnyt szétszaggatta, pontosabban három részre. Tegnap, ha valaki nézte a közvetítést vagy összefoglalót, láthatta(a narancs alsó és a fehér trikó messze virít a tömegből), hogy Peák Barna is majdnem bukásba keveredett, de jól hárított. Megállni kényszerült és a bukást lekerülni, de utána sikerült jól összeraknia a befutót.

Ma az első bukás(rajt után kb 40km-el) nagy vesztes Hajdu Barna volt, aki az árok szélén kötött ki és nem tudta folytatni a versenyt. Aztán a verseny vége előtt kb 50km-el biztos sokan látták a közvetítésen, hogy a Kontent háza táján valami történt. Egy hatalmas kátyú -szabályosan- kiütötte Fegyvere Máté kezéből a kormányt. Mögötte haladó csapattársaik se úszták meg.. Mátét a helyszínen lévő mentősök látták el, így ő sem tudta befejezni a szakaszt. Hartmann Joci kerékpárcsere után tudta folytatni a versenyt és Peák Barna is lórapattant. A fiúk nagyot dolgoztak és felértek a mezőnyre. A bukásokba került sporttársak szerencsére jól vannak, nincs semmi komolyabb probléma.

bukas_3etap

Eztán persze nagy volt az izgalom, de a befutónál mindenki nyugtázhatta, hogy Peák Barna megjött  a mezőnnyel. 15. helyen végzett, de egy ilyen stresszelő helyzet után ez teljesen jó eredmény. Azonos időre érkeztek, így az összetettben megőrizte 3. helyezését. A trikók viszont átvariálódtak. Mivel a Sárga átkerült Scott Sunderland- hez, a legjobb U23-as versenyzőnek járó fehér a Peák Barnabás előtt 5 másodperccel álló Ziga Jerman- hoz. Barna így most a legjobb magyar versenyzőnek járó, hivatalosan kék, szerintem türkiz, egyébként meg „celeste” mezt húzhatta magára és persze viselni fogja holnap a Karcag- Miskolc vonalon.

Itt hívnám fel a Debrecen környékiek figyelmét, hogy most lesz legközelebb a verseny hozzánk. Debrecenből nagyszámú szurkolótábor várható a szakasz különböző pontjain. A 4. szakasz során Karcag és Miskolc között 177 kilométert tesz meg a mezőny, amely 13:00 órakor indul a karcagi Kossuth térről. Várható befutó 17:30,de sose tudni… A karaván a Karcag, Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Tiszafüred, Poroszló, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Ároktő, Mezőcsát, Hejőkeresztúr, Ónod, Sajópetri, Kistokaj, Miskolc-Szirma, Bükkszentkereszt, Lillafüred, Miskolc(Szent István tér) útvonalon jut el a célig. Aki ismeri a Bükk emelkedőit, tudja, hogy a Bükkszentlászló- Bükkszentkereszti részen nagy menések lehetnek, de érdekes lesz a versenyt megnézni Bükkszentkereszten is. Amire ügyelni kell, érdemes az útlezárásokról érdeklődni. A Lillafüredi ereszkedés se lesz mindennapi, de arra mindenki figyeljen oda, ha a befutót is akarja látni, roppant gyorsnak kell lennie, mert a fiúk ám nagyon mennek. Volt verseny, hogy a kísérőautóval frissítettünk, majd bepattantunk és lefelében 80km/h-val alig értük utol  a mezőnyt. Bükkszentkeresztről érdemes Bükkszentlászló fele elindulni lefele és úgy beérni Miskolcra. Bár más irány nem is létezik, max a mezőny után, de azzal tuti nem lesz befutónézés.

Hajrá Fiúk!

* fotók a TdH hivatalos honlapjáról vannak