Single Blog Title

This is a single blog caption

EB, Bringafieszta, csúcstámadás, edzőtábor, Székely Kör!

Nem telik eseménytelenül az augusztus eleje, hiszen hétről-hétre akad egy-egy verseny az év ezen időszakában is, ahol a kicsit és/vagy a nagyok is megmutatkozhatnak a narancs-lila mezben.

Peák Barna a nemzeti színű mezben is szerepelt a napokban, hiszen az Időfutam és Országúti Európa Bajnokságon képviselte hazánkat. Barna az időfutamon 18. helyen ért célba, a mezőnyversenyen 67. lett.

A kincsesbányai Bringafieszta versenyen több dobogós helyezés született a fiatalok révén! Varga Bálint arannyal zárta a versenyt, ezüstöt szerzett kategóriájában Szöllősi Feri és Kovács Petra, bronzérmesek lettek Árvai Krisztián és Szarka Gergely! Részletes eredmények az éremtáblázatban!

A Kékesi Csúcstámadáson 9 fővel szerepeltünk, sajnos dobogót nem sikerült megcsípni, de több 4-5. hely is összejött, tehát tisztességesen helytálltak a fiúk-lányok!

Az utánpótlás csapat edzőtáborozáson vesz részt Szilvásváradon aug.9-13. között, ez alatt a pár nap alatt remélhetőleg sok hegyi kilométer kerül a lábakba, és mindenféle csapatépítő játékra is lesz bőven idő. A nagy meleggel is meg kell küzdeni, de a kerékpársportban nincs hőségriadó! Az edzőtábor fotói folyamatosan kerülnek fel ide: https://drive.google.com/drive/folders/0B3kbRdmteHcHLXhhbE5TOVlZblk

Szintén augusztus 9-től kezdődött el a Székely Körverseny, melyet a Tusnad csapatának szervezésében már 11. alkalommal rendeznek. Az első napi prológon Szöllősi Feri legjobb magyarként végzett, az első szakaszon tehát ő viselhette a zöld megkülönböztetett mezt! A KONTENT-DKSI csapat idegenlégiósokkal kiegészülve vesz részt a versenyen, az idei viadalon a csapat színeit Szöllősi Ferenc Szarka Gergely, Baranyi Dániel, Pályi Csaba, és Hartmann József képviselik!