Single Blog Title

This is a single blog caption

Szlovákiai hétvége

Az április 7-8-ai hétvégén a Szlovák Kupa számunkra már eddig is ismert versenyén, a CK Olympik Trnava által rendezett versenyen vettek részt a KONTENT-DKSI fiatal versenyzői, Nagyszombat (Trnava) városában. Az első nap kritériumot tartottak a városban kijelölt 1 km-es pályán, vasárnap pedig mezőnyversenyekre került sor. 13 fővel érkezett a csapat, melynek legjavát az U17-es és U19-es korosztályú fiúk tették ki.

Szombaton hüvös idő uralkodott a környéken. A háztömbkörüli futamon “kadet” kategóriában 15 km volt a verseny távja, itt 10. helyet hozott Szíjártó Zétény, a 19-20. helyre jött Sánta Ármin és Pető Dani, Árvai Kristóf 28. lett, Kapcsa Ákos 36.
A WU19-es lányok ugyanezen a távon versenyeztek, itt Kovács Petra 10. helyen ért célba.
“Junior” U19-es kategóriában 21 km-es futamot rendeztek, ahol Mészáros Ábel 7. helyet ért el, sajnos Sipos Máté, Varga Bálint és Árvai Krisztián nem értek célba.
U23-ban már 30 km-re növelték a távot, itt Fegyveres Máté indult, végül 19. lett.

Másnap a mezőnyversenyeken már Bognár Ábel és Polyák Gábor is rajthoz álltak. Elmondható, hogy igen szeles idő fogadta az indulókat. Polyák Gábor a kadet (U17) kategóriában 69 km-en, az előkelő 7. helyet szerezte meg, egy kisebb szökevény bolyban tekerve. A mezőnyhajrában másodikként Sánta Ármin érkezett meg, ezzel 9. lett, Pető Dani 13., Kapcsa Ákos 16., Árvai Kristóf 31., Szíjártó Zétény sajnos nem ért célba.
A junior lányoknál Kovács Petra 14. lett.
Az U19, U23 és felnőtt kategóriák egy mezőnyben indultak, a verseny távja 115 km volt. Itt Fegyveres Máté a felnőtt kategória 22. helyén érkezett, U19-ben 10. Mészáros Ábel, 17. Sipos Máté. Varga Bálint időn kívül érkezett, ketten sajnos feladni kényszerültek.

Fotók

Fontos volt ez a hétvége, elmondható, hogy nagyon hasznos volt a felkészülésben!
A következő megmérettetés a hazai rendezésü Balla Viktor Emlékverseny lesz!