Single Blog Title

This is a single blog caption

Pünkösdi királyválasztás Szerbiában

“…A hétvégén Szerbiában versenyzett öt fiatal versenyzőnk. Név szerint: Árvai Krisztián, Pető Dániel, Sánta Ármin, Sipos Máté és Varga Bálint.
Az első napi körpályás verseny igen felemásra sikeredett: műszaki probléma, bukás, rossz felfogásban való versenyzés….Ezt vacsora után sikerült átbeszélnünk. Egyértelmű volt, vasárnap teljesen más hozzáállással kellett mindenkinek versenyezni.
Ez meg is valósult!
A verseny egy 7,2 km hosszú körpályán zajlott, melyből 15 karikát kellett teljesíteni (össz 107,2 km). Az idő kellemes, de igen szeles volt.
A rajttól elindulva Varga Bálint és Sipos Máté aktívan próbálkoztak szökéssel, melynek eredményeként előbbinek sikerült a 3-4 körben ötödmagával elszökni, mely szökés a célig kitartott. Bálint végig dolgozva tekert, majd a sprinthez érve horvát ellenfele indított, amire indult a Sagan Akadémia versenyzője, majd Bálint, ki a ritmusváltást átvéve mindkettőjüket lekerülve magabiztos győzelmet aratott!
Nagy Gratula győztesnek, csapattagoknak, más egyesületbeli magyar versenyzőknek, kik tettek ezért a nagyszerű győzelemért! (a képsorozat végén látható a hajrá, mely képeket köszönünk Hajas Tibi barátunknak)…” (Nagy II Zoltán)

1. VARGA BALINT KONTENT DKSI HUNGARY 2:44:44
2. ZADRO ZVONIMIR CROATIA NATIONAL TEAM 2:44:44
3. JOTANOVIĆ MARIN CROATIA NATIONAL TEAM 2:44:44
4. FOLTAN MATUS CYS PETAR SAGAN ACADEMY 2:44:44
5. STENAUER ERNEST TEAM FELBERMEIER AUSTRIA 2:44:44
6. STEINGER FABIAN TEAM FELBERMEIER AUSTRIA 2:46:00….

srb2018_team_k