Single Blog Title

This is a single blog caption

Bihari Körverseny, Mágocsy Kupa – Újabb sikereken van túl a csapat!

Június 3-án már 6. alkalommal rendezték meg a magyar-szlovák határ közeli Pácinban a Mágocsy-kastély (illetve így a Mágocsy család) nevét viselő amatőr versenyt, a Mágocsy Kupát. 42 és 88 km-es távokon lehetett indulni, az útvonal a Felvidéket is érintette. Elsősorban a nyíregyházi kerékpárosokkal kellett megküzdenie a fiúknak, ami sikerült is, érmekkel megrakva tértek haza! Ne felejtsük el, hogy a KONTENT-DKSI sikereiből az amatőr sor is évről-évre kiveszi a részét, most három kategória győzelemmel (Árvai Kristóf U17, Csobán Csaba és Korhán László), és két ezüsttel (Kiss Gergő, Kólya Tamás) zártak, ezzel megerősítve a csapat dicsőséglistáját, ami ezzel idén már 49 dobogós helynél jár!

A Bihari Körverseny idén június 1-3. között zajlott, egy 180 km-es szakasszal indítva, majd a következő napon egy 86 km-es mezőnyversennyel és 1,9 km-es egyénivel, és vasárnap egy 171 km-es szakasz zárta az UCI által is kategorizált nemzetközi versenyt. Az U23/Elit csapatból Vígh Zoltán, Szentpéteri András, Pápai Ádám, Kiss Hunor, Gönczy Gergő és Beregszászi Bence vettek részt, az összes szakaszt sikerrel teljesítve. Összetettben: 17. Vígh Z., 30. Gönczy G.., 41. Szentpéteri A., 87. Kiss H., 89. Pápai Á., 102. Beregszászi B.

A verseny Facebook oldala ITT.

FOTÓK (Radu Cristi): Prezentáció .o0o. Stage1 Stage1+ .o0o. Stage2 .o0o. Stage2b .o0o. Stage3