Single Blog Title

This is a single blog caption

Botos Gábor letészi a sípot

Botos Gábor letészi a sípot, szól a cím. Természetesen nem örökre, de Gábor életében eljött egy fordulópont, ami a versenybírói pályafutását érinti. A 2018.10.08-án megrendezésre került Hármascsapat Bajnokságon ezen apropóból a debreceni kerékpáros élet másik nagy mestere, Andó János köszöntötte, ill. köszönte meg többévtizedes munkáját.

Gábor 1979-ben Debrecenbe katonáskodott és már ekkor jóismerősei voltak a debreceni kerékpáros életben. Ezután indult el a DSI-DVSC-DMVSC vonaton történő utazás, edzősködéssel. 1986-tól versenybíróként is részt vállalt a sportág történetében és pályafutása alatt olyan neveknek „fújta a sípot”, mint az olimpia bajnok Somogyi Miklósnak, vagy az eddig legmesszebb jutott hazai kerékpáros,  Bodrogi Lászlónak. Természetesen edzői, versenybírói feladati mellett, részt vett versenyek szervezésében, sportolóink kontrollálásában is. Számos eredményes kerékpáros került ki kezei alól, de korábbi edzősködése mellett, részt vállalt a jelen debreceni kerékpárosainak életében, így a Kontent DKSI utánpótlás edzőjeként is nagy elismerést érdemel.

Versenybírói attitűdjét Andó János eképp jellemezte: „A hosszúpályi falusi versenytől a Tourig egyformán kreatív, következetes, szigorú, könyörtelen, nem részrehajló, igazságos volt.”.

Gáborral rengeteg versenyen találkozhattunk, mind edzőként, mind versenybíróként. Bejelentésének helyszíne és időpontja viszont nem volt véletlen, mert mióta él a Hármascsapat Bajnokság, az összes megrendezett versenyen kivette részét a munkából.

Természetesen még fogjuk látni, hisz az egy dolog, hogy liszenszes versenybírói pályafutását befejezi, tapasztalatára nagy szüksége van a debreceni kerékpáros életnek!

Köszönjük szépen, amit eddig kaptunk és viszlát a következő versenyen!

ob_1988_k

Felnőtt Hosszútávú Magyar Bajnokság dobogója, 1988. Szépen zakatolt a debreceni vonat. Jobbra Botos Gábor.