Single Blog Title

This is a single blog caption

Halad a felkészülés; külföldi lehetőségek; SET-felmérés; edzőtábor!

Az évzáró óta nem adtunk hírt a csapatról, de a gárda már javában készül a 2019-es szezonra. Az utánpótlásnál elindult az alapozás, amely a szokásos változatos edzéseket tartalmazza: futás, spinning, erősítés, montizás; egyéni program szerint úszás, stb. A december már a felkészülés jegyében telt.

Nagy örömünkre a csapat három tagja is ott lehetett a Kometa Cycling Team spanyolországi edzőtáborában: Varga Bálint, Kiss Hunor és Mészáros Ábel mellett a korábban szintén a csapatunkban versenyző Szöllősi Feri volt a negyedik résztvevő.

A kerékpáros sajtóban már megjelent a másik örvendetes hír, miszerint Mészáros Ábel csapattagunk 6 hónapot a svájci Aigle-ben, az UCI World Cycling Centerben készülhet, így Peák Barna után ő a KONTENT-DKSI második olyan versenyzője, aki az ismert edzőközpontban fejlesztheti tovább kerékpáros tudását.

Kiss Hunor lehetőséget kapott a Kometa Cycling Team január 2. felében tartott edzőtáborában való részvételre, valamint jelen volt a csapatbemutatón is.

Az itthon maradottak nagy része számára számára ezalatt a Debreceni Egyetem SET Központjában (Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ) elkezdődtek a szívultrahang- és egyéb vizsgálatok, terheléses tesztek. http://www.setcenter.hu/

Az MKSZ közelmúltban bejelentett Héraklész Utánpótlás Programjában 8 fiatal versenyzőnk kapott lehetőséget az előzetes kerethez való csatlakozásra. A kiemelt sportorvosi háttér, táborozási és versenylehetőségek szempontjából igen előnyös feltételekről van szó, részletek a Bringasport oldalán elérhetők.

https://bringasport.hu/2019/01/15/heraklesz-utanpotlas-program/

A korábbiakban már bevált Makarska fog otthont adni az idei első edzőtábornak, melyre március 9-17. között kerül sor. Hárman ugyanekkor az MKSZ által szervezett táborban készülhetnek a szezonra: Kovács Judit, Árvai Kristóf és Szíjártó Zétény.

Az edzőtábort követően a versenyszezon is elindul, elkészült a csapat előzetes versenynaptára is. Egyelőre annyi mondható el, hogy sűrű, de teljesíthető programnak ígérkezik!