Single Blog Title

This is a single blog caption

Makarskai edzőtáborral indította a szezont az up. csapat

Március 8-17 között a jól bevált makarskai edzőtáborban készült a KONTENT-DKSI utánpótlás csapata. 10 fő up. csapattag, egy felnőtt versenyzőnk és 3 kisérő utazott a már szokásosnak is mondható horvátországi táborozásra, ahol az alapozás után már komoly edzésmunkával készültek az évadra. Az U19 csoport 32 óra minőségi edzést tudott elvégezni, de a kisebbek is 26 órát kerékpároztak. Az időjárás kedvezően alakult, így a tervezett programot sikerült végigcsinálni. Ezzel párhuzamosan 3 versenyzőnk (Kovács Judit, Szíjártó Zétény és Árvai Kristóf) a válogatott szlovéniai edzőtáborozásán vett részt.

Edzőtábor fotóalbum!

Március 24-én Tihanyban veszi kezdetét a 2019. évi szezon, a Félsziget Kupával!

Bízunk benne, hogy ez az év is gazdag termést hoz, a léc magasan van, de a csapat mindent megtesz, hogy a felkészültségünk is ehhez illeszkedjen!

Minden csapattagunknak és valamennyi sporttársunknak tartalmas, izgalmas versenyekben bővelkedő szezont kívánunk!