Single Blog Title

This is a single blog caption

Szezonkezdet: február-márciusi sikerek!

Alig kezdődött el az országúti kerékpáros évad, máris túl vagyunk néhány eredményes versenyen, ami azt mutatja, hogy idén is érdemes lesz odafigyelni a KONTENT-DKSI csapatára! Röviden következzenek az idei év eddigi sikerei.

Február végén, egy nappal 8. születésnapja előtt ifj. Kovács Béla fölényesen nyerte a Vitanika-Eleminator sorozat 1. fordulóját az U9 korcsoportban, ugyanitt U11 korosztályban a 6. helyezést érte el. Ezt a 2. fordulóban, március 16-án sikeresen megismételte! (U11-ben 5. lett)
De a 3. fordulóban sem akadt aki U9-ben legyőzze, március 30-án tehát a harmadik győzelmet is megszerezte. Másnap, 31-én a szlovákiai Sagan Tour 1. fordulóján a 2011-12-es születésűek között 3. helyet szerzett Rimaszombaton!

Itthon az országúti szezonnyitó versenyünk a szokásos Félsziget Kupa volt, március 24-án. „Az arany elmaradt, de ezüst volt bőven…” – hogy Nagy II Zoli szavaival összegezzük a napot. Sajnos Holczer Peti, egyik újonc csapattagunk bukásba keveredett, de hálistennek nem sérült meg komolyan (csak a technikát sikerült némileg amortizálni), és célba is ért az incidens után.
Eredmények:
U15: 14. Csáki Szabolcs; WU17: 2. Kovács Judit; U17: 2. Szijártó Zétény, 3. Árvai Kristóf, 19. Holczer Péter; WU19: 3. Nagy Gréta; Master: 22. Nagy II Zoltán; Felnőtt nők: 15. Kovács Petra; U19: 6. Nagy Bendegúz, 10. Polyák Gábor, 22. Kovács Dániel; Elite1: 16. Kiss Hunor; Elite2: 3. Vígh Zoltán. Sánta Ármin (U19) sajnos feladni kényszerült.

Félsziget Kupa FOTÓK

Március 30-án Pécsett az I. IPark Kupa kritériumon vett rész a csapat 5 versenyzővel. Fő cél az újonnan csapatunkba került fiatalok számára tapasztalatszerzési lehetőség biztosítása volt. Eredményesen alakult a nap, két dobogós helyet is sikerült elhozni!
U15: 5. Csáki Szabolcs; U17: 7. Holczer Péter; U19: 2. Nagy Bende, 4. Kovács Dániel; Elit: 2. Kiss Hunor.

Pécsi FOTÓK

Szép időben, új rajt-cél helyszínnel rendezték meg március 31-én vasárnap a Sajó Péter Emlékversenyt, ahová 12 versenyzővel érkezett a csapat. A pálya már ismert volt, de némileg más karakterisztikát adott neki, hogy a teveli célban emelkedőn jelölték ki a befutót. A fiatalok szépen teljesítettek, az újak is szépen dolgoztak, bukás senkit nem hátráltatott. Mivel U17-es versenyzőink közül többen is jó eséllyel részt vehetnek a következő EYOF versenyen, ezért örömteli eredmény, hogy a fiúknál 2. lett Szíjártó Zétény, 3. Árvai Kristóf, a lányoknál (WU17) pedig Kovács Judit szerezte meg a 2. helyet.
További eredmények:
U15: 11. Csáki Szabolcs; U17: 16. Holczer Péter; Elit: 16. Vigh Zoltán; WElit: 8. Kovács Petra; U19: 7. Nagy Bende, 14. Kovács Dániel, 15. Polyák Gábor; U23: 5. Kiss Hunor, 13. Árvai Krisztián.

Március 31-án Sánta Ármin csapattagunk a válogatottal a belgiumi GP André Noyelle versenyen állhatott rajthoz, ami a Gent-Wevelgem U19-es versenye. Az öt magyar közül sajnos csak Bajorfi Ádám ért célba, a többiek, köztük Ármin is feladni kényszerültek.

A most következő hétvégén a szokásos trnavai (SK) versenyre utazik az up. különítmény!

A csapat háza tájáról fontos hír: Varga Bálint kérésének megfelelően tagsága április 1-ei hatállyal megszünik. Bálint a továbbiakban főképp a pálya szakág felé szeretne orientálódni.