Single Blog Title

This is a single blog caption

BringaFieszta / Master OB eredmények!

Aug.4-én került sor Kincsesbányán a VIII. Bringa Fieszta kerékpárversenyre, mely egyúttal Master Országos Bajnokság is volt. A KONTENT-DKSI részéről az edzőtáborozáson résztvevő utánpótlás csoport, és még néhány felnőtt/master versenyző indult. A kijelölt körpályán az U19, U23, Elit mezőnye 6 kört, 104 km-t teljesített, itt a DKSI keverte a kártyákat, az up. fiatalok és Vígh Zoli közreműködésével, míg Master2-ben 5 kör, 87 km várt a résztvevőkre. 50 év felettieknél 70 km volt a penzum.
Az eredmények magukért beszélnek, a csapat sikeres versenynapot tudhat maga mögött!

U19: 1. Árvai Kristóf, 2. Sánta Ármin, 3. Polyák Gábor, 5. Kovács Dániel, 7. Nagy Bendegúz, 12. Orosz Bálint
Elit: 1. Vígh Zoltán
Master2: 18. Szabó Ferenc, 24. Nagy Zoltán
Master3: 7. Hegymegi István

GRATULÁLUNK!

Fotók ITT!

Az up. edzőtáborra aug.3-7. között a Balatonnál került sor.