Single Blog Title

This is a single blog caption

Június végi események

A fiatalok június második felében sem unatkoztak. Az elkezdett munka folytatódott, melyet Nagy2 Zolibácsi eképp summázott:

2020.06.23-29 között a csapat országúti részlege Balatonszemesen edzőtáborozott. Fantasztikus idő, csodás Balaton.
Az elvégzett munka számokban: 7 edzésnap, edzések száma 9, időtartam: 20-22 óra

A rövid, tömör, de velős kétmondatosból látszik, hogy a fiatalok nem lopták a napot, de szerencsére belefért egy kis kikapcsolódás is.

Aztán folytattuk a beszélgetést és újabb értékes infó került elő a kalapból:

A táborban lévő U19 fiúk 06.27-én részt vettek a szlovák Kupa Trnava melletti repülőtéren rendezett kritérium versenyen.
A fiúk jól dolgoztak. A kért feladatokat igyekeztek megvalósítani. A verseny nagyon hasznos volt, annak ellenére is, hogy találkoztunk olyan jelenséggel is, ami nem tökéletesen merítette ki a fair play fogalmát, de helytálltunk”  Az eredménylista az alábbi linken érhető el

Eközben a csapat KIDS alakulata 2020.06.28- án a Komló XCO viadalon ( Komlóstető – Miskolc) vett részt, ahol nagyon szépen szerepeltek. Izgalmas futamokat láthatott a kilátogató néző, szülő, ahol 100 fő fölötti létszámmal bíró mezőny jött össze, melyből 11 fő a Kontent-DKSI tagja volt. Minden sportolónk kitűnően versenyzett és sikerült dobogós helyeket is elcsípni:

Jakab Benett U9 3.

Kovács Béla U11 1.

Rákosi Emma U11 2

A versenyen, az MKSZ által kiírt Lendület Program pályázatának jóvoltából, fiataljaink már az új csapatmezben versenyezhettek, melyért ezúton is nagy köszönet!

eredménylista


Az előttünk álló hétvégén az U15-U17 fiúk Szerbiában a Belgrád – Talent többszakaszos versenyen állnak rajthoz, majd ezt követő héten Hegyi OB és a Gran Gella Giro Kupa versenyek következnek.

Minden versenyzőnknek sikeres felkészülést, szereplést kívánunk és olvasóinknak köszönjük a szurkolást, szorítást fiataljainkért és nem akarom elkiabálni ,de nagyon várunk egy újabb nándorfehérvári diadalt, ha már a viadal adott 🙂