Időfutam OB 2020.aug.21. – RAJTLISTA
Több mint 170 nevezés érkezett a 2020. évi Időfutam OB-ra, 16 kategóriában (U23-at és WU23-at beleértve). Az idei OB első indulója 10 órakor vág neki a 6 km-es távnak, majd korcsoport szerint 10, 15, 19, illetve 38 km-es távokon fognak elindulni a résztvevők, 1 percenként. A legnagyobb érdeklődés övezte férfi elit kategória első rajtjai 12:37-tól várhatók, míg az utolsóként induló 10 versenyző 13:30-tól rajtol, ők már 2 percenkénti indítással.
A RAJTLISTA itt található:
https://drive.google.com/file/d/1JyYefTJJ8OgCmDYXPIWmLqo0ghsqMoT2/view
A bajnokságra tehát augusztus 21-én (pénteken) kerül sor a futamokra a Bocskaikert melletti 354.sz. úton (47.648989, 21.650275), mely a verseny időtartamára lezárásra kerül mindennemű járműforgalom alól (kivéve a versenybíróság, és az egyes versenyzőket kísérő csapatkocsikat).
Ahogy azt korábban hírül adtuk, korcsoport eredményhirdetés, csak 4 fő benevezett és leversenyzett sportoló esetén lesz. Valószínű, hogy a futamokat követően folyamatosan, vagy tömbösített módon tartjuk az eredmények hirdetését, elkerülve a nagyobb létszámot a helyszínen.
6 kategóriában kerül kiosztásra a nemzeti színekben játszó bajnoki mez: WU19, U19, WU23, U23, WElit és Elit korcsoportokban, emellett valamennyi dobogós érem díjazásban részesül majd.
A tavaly elindított Végvári Sándor Vándorserleget az U19, vagyis ifjúsági kategória legjobb versenyzője nyerheti el 1 évre.
További részletek tekintetében a helyszínrajzzal is ellátott kiírás az irányadó. VERSENYKIÍRÁS ITT ELÉRHETŐ.
FONTOS! A pálya már a versenyt megelőzően lezárásra kerül, ezért kérjük hogy a rajthelyszínt a 4-es főút felől közelítse meg mindenki! Parkolás a Teleki úton, érkezési sorrendben.
Minden résztvevőnek élményekben gazdag versenyt, jó formát kívánunk!
A verseny szervezőbizottsága
DKSI