KONTENT-DKSI Évértékelő 2020
A 2020-as évre az élet minden területén, így sajnos a kerékpársportot tekintve is rányomta bélyegét a világméretű járvány, mely a korábbiaktól eltérő feltételeket, és rövidebb, rendezvényekben is szegényebb évadot eredményezett. A KONTENT-DKSI csapata sem tehetett mást, minthogy ezzel a kihívással megküzdve kihozza a szezonból azt, amit lehet, és folytassa az előző évek szisztematikus munkáját. Klubunk elnöke, Nagy II. Zoltán néhány gondolatban összegezte a 2020. évi kerékpáros szezon eredményeit!
Ez évben már két fronton: a versenysportban, és – a fiatalabb nemzedéket megcélozva –, a DKSI KIDS Programban folytattuk a munkát.
Utóbb említett programban a kerékpározni vágyó gyerekeket tanítottuk egészen az alapismeretek elsajátításától kezdve; a legügyesebbek a nyár folyamán részt vehettek a Hejcén megrendezésre került táborban is. Elmondható, hogy a fiatalok szépen fejlődtek mind tudásban, mind létszámban.

Az U11 kategóriában kiemelkedően teljesítő ifj. Kovács Béla a CX Magyar Kupa sorozatban összetett 2. helyet szerzett, az XCO bajnokságot pedig megnyerte. A szlovákiai Sagan Tour sorozatban is vezette a rangsort, mikor a járványügyi helyzet miatt életbe léptek a korlátozások. Ősszel pedig Belgiumban sikerült egy U11-es versenyen győzedelmeskednie. Az ő példája is mutatja, hogy a fiatalokban komoly potenciál rejlik!

A versenysportban érdekelt fiataljainknak az év nem indult másképp, mint korábban: alapozás során megvalósult Tatán egy edzőtábor, majd a szezonra hangolódva Makarskán (Horvátország) töltöttünk egy hetet, ahonnan hazatérve kezdődtek a Covid-19 vírussal kapcsolatos korlátozások.

A tavaszi időszak korlátozásait próbáltuk online edzésprogrammal áthidalni. Az ezt követő enyhítéseknek köszönhetően több edzőtábort is tartottunk: Bükkszentkereszten, Tokajban, Mátraházán. Június 11-től már Szlovák Kupa futamokon tudtunk versenyezni. Június végén Balatonszemesen újabb edzőtábor következett, mellyel a bajnokságokat igyekeztünk megalapozni. Az U15 és U17 korcsoporttal kiutaztunk a Talents of Belgrade versenyre (Szerbia), ahol sok hasznos tapasztalattal gazdagodtak versenyzőink.
A bajnokságok eredményei visszaigazolták a közös munkát (edző-gyerek-szülő), melyek bajnoki érmekben is megmutatkoztak. A DKSI amatőr/master csoport tagjai is erejüket nem kímélve, egész évben szorgalmas edzésmunkát folytattak, és számos versenyről szép eredményekkel térhettek haza.

A 2020-as magyar bajnoki futamok helyezettjei:
Hegyi OB
U19: 3. Szijártó Zétény
Időfutam OB
U15: 2. Csáki Szabolcs
WU17: 1. Németh Bettina Tímea, 3. Papp Evelin
WU19: 3. Kovács Judit
U19: 2. Szijártó Zétény
Master1: 3. Nagy Gergő
Utánpótlás Országúti OB
U19: 1. Szijártó Zétény, 3. Nagy Bendegúz Mátyás
Kritérium OB
U15: 3. Csáki Szabolcs
U19: 1. Nagy Bendegúz Mátyás, 2. Szijártó Zétény, 3. Sánta Ármin
Master3: 1. Boross Károly
XCO (MTB) OB
U11: 1. ifj. Kovács Béla
Master OB
Master3: 3. Boross Károly
Fontos még megemlíteni a V4 Juniors Világkupa rangos nemzetközi versenyét, melyen a hazai válogatott három tagját mi adtuk, valamint Regional Team-ként a KONTENT-DKSI is indíthatott csapatot. A Magyar Válogatott Top10-es eredményét az utolsó szakaszon Sánta Ármin szállította, aki 8. helyen ért célba.

https://ncuphungary.hu/tartalom/eredmenyek/
https://ncuphungary.hu/visegrad-4-juniors-az-elso-szakasz-fotoi/
Összességében elmondható, a nehéz körülmények ellenére a
csapat derekasan helyt állt.
Gratulálunk valamennyi csapattagunknak az elért eredményekhez! Köszönjük a
szülők, a csapatért dolgozó önkénteseink, és valamennyi szponzorunk
támogatását!
Mivel a KONTENT-DKSI jelenlegi fókusza kifejezetten az utánpótlás erősítése, az up. kategóriából lassan kinövő, U23 korcsoportba lépő versenyzőink a csapat támogatásával más egyesülethez igazoltak, így a KES egyesületében folytatja Sánta Ármin és Polyák Gábor, valamint ugyanitt kerékpározik korábbi fiatal versenyzőnk Kiss Hunor is. Nagy Bendegúz a 2021. évtől az Epronex gárdáját erősíti. Valamennyiüknek köszönjük az eddigi munkát, és további sportsikereket kívánunk!
Ezúton kívánunk minden tagunknak és olvasóinknak is eredményekben gazdag Újévet!