Single Blog Title

This is a single blog caption

A Főnix Kupával debütált a debreceni VeloPark

Április 23-án szombaton a Főnix Kupa kritériumversennyel immár “élesben” is átadásra került a debreceni VeloPark! Az elkészült pályák műszaki illetve protokolláris átadója után a DKSI által rendezett kritérium volt tehát a létesítmény első hivatalosan megrendezett versenye, melyet reméljük sok hasonló, és egyre népszerűbb verseny követ majd.

Borongós idő, gyenge szitáló eső fogadta a versenyen induló kerékpárosokat és a megjelent nézőket. A pálya hol felszáradt, hol vizesebb maradt, de ez a futamok lefolyását szerencsére nem zavarta. A hazai pályán versenyző DSI-DKSI tagok mellett a KSI SE érkezett nagyobb csapattal, a szekszárdi bringások is szép számmal érkeztek, és itt voltak csíkszeredai barátaink a Novák Cycling Academy versenyzői is! A résztvevők létszáma viszonylag azért szerény volt, de bízunk benne, hogy a helyszín bejáratásával, az infrastruktúra javításával, a pálya bővítésével jövőre már népesebb mezőnyöket láthat vendégül a VeloPark. Ebben az értelemben tehát mondhatjuk, hogy ez még csak a kezdet!

A DSI-DKSI gárdája 12 fővel áll rajthoz, több kategóriában győzelem és dobogós helyezések is születtek:

U15: 1. Soós Olivér
U17: 1. Csáki Szabolcs, 7. Böszörményi László
WU19: 3. Németh Bettina
U19: 2. Anda Attila, DNF Böszörményi András
Amatőr 19-49: 3. Sidló Dániel, 4. Tóth Levente, 5. Bálint Péter, 6. Szabó Ferenc, 7. Kólya Tamás
Amatőr 50+: 2. Boross Károly
A Főnix Kupa csapatversenyét a DSI-DKSI Cycling Team nyerte.

A díjakat többek között Makray Balázs a Debreceni Sportcentrum stratégia és sportszakmai igazgatója adta át.

A teljes eredménylista ITT ELÉRHETŐ!

FOTÓK (Vígh Attila, Fb.)

Valamennyi résztvevőnek köszönjük, az eredményekhez gratulálunk! Jövőre ugyanitt!

Fotó: Boross Attila