Májusi hírek
Május 21-22-én ausztriai versenyhétvégén vett részt a DSI U15-U17 csapat pár tagja, szombaton az Osztrák Hegyi Bajnokságon, másnap, vasárnap pedig St.Marein/Feistritz-ben rendezett mezőnyversenyen. A hegyi bajnokság napján Soós Olivérre (U15) egy hegyi időfutam, még Csáki Szabolcsra és Böszörményi Lacira (U17) hegyi mezőnyverseny várt. Két ezüst született Olivér és Szabi jóvoltából. Gratulálunk!
Vasárnap a St. Marein – Feistritz (A) gyönyörű kis településnél kijelölt 7,4 km hosszú körpályán rendeztek mezőnyversenyt. Soós Olivérre (U15) 4 kör / 30 km várt. Konkrét feladatokkal indult. Az elején 1,5 körön át egyedül szökött, majd a 4. kör elején harmad magával elmenésbe került. A cél előtti ritmusváltásoknak köszönhetően ketten maradtak az élen. Ha nyerni nem is sikerült, de egy jól megérdemelt ezüstérem birtokosa lett. Csáki Szabolcsra és Böszörményi Lászlóra (U17) már 7 kör / 52 km teljesítése várt. Szabi sem sokat várt, már az első kör közepén egyedül szökött, mely szökés sajnos a cél előtt 4 km-rel ért véget, mikor is 3 fő, majd a mezőny is utolérte. A sprintre már nem maradt elég erő, de a győztes első pacsiját Ő kapta! Szabi a 12., Laci 21. lett. Gratulálunk, szép munka volt!
Május 22-én rendezte meg a HOTE SE a 6. Yeti Kupa MTB versenyt Miskolc-Görömböly helyszínnel. A DSI-s gyerekek és a csapatot kísérő fiúk is szép eredményekkel zártak, íme a helyezések:
U11: 1. Répási Dorián
U13: 3. György Márton, 5. Gyetkó Péter
U15: 1. Gyetkó Dániel, 2. Vizi Gáspár, 3. Podgornik Milán
Master 1: 1. Porcsin Levente
Master 2: 8. Kozma László
Felnőtt férfi: 1. Aszalós Ármin
Teljes eredménylista .o0o. Fotók (Fb. Hörömpöli Tamás)
Május 27-29. között került sor a Lanskroun-ban (CZ) rendezett Kis Békeversenyre, ahol a DSI-s Soós Olivér (U15) vett részt, SZENYOR KSE színekben. Olivér nagyon szépen teljesített. Nyert síkhajrát, szerzett pontot hegyihajrán. Az időfutamon (11,2 km) az előkelő 9. helyen végzett. Az első mezőny futamon (47 km) 59. lett (eső volt, itt a cél előtt bukásba keveredett, de megkapta a csoportja idejét), majd az további két szakaszon (40,8 ill. 41,2 km) 16, és 15. lett. Összetettben 16. helyen végzett. Gratulálunk!
A fiatalabbak a soron következő Drozdovoban (Szlovákia) megrendezett MTB Szlovák Kupa állomásán álltak startvonalhoz. Nagyon nehéz pályán kitűnően teljesítettek! U13 korcsoportban Kovács Béci állhatott a dobogó második fokára. A többiek, név szerint Gyetkó Peti és Dani, valamint Vizi Gáspár Top 20-as eredményeket hoztak. Gratulálunk valamennyiüknek!
A soron következő versenyek a DSI-s fiatalok számára a Trnava Tour (SK), a Mátra Kör, és az MTB Diákolimpia lesznek.
Borítókép: Hörömpöli Tamás