Ring24 és MTB XCO OB sikerek!
Az elmúlt két hétvége nemcsak melegrekordokat de egyúttal újabb DKSI és DSI sikereket hozott! Újabb bajnoki dobogós helyezésekkel, ráadásul bajnoki címmel bővült a dicsőséglista!
Őry Kinga sporttársunk június 16-17-én a Hungaroringen rendezett Ring24 versenyét teljesítette, a 24 órás tekerést másodmagával, duóban abszolválva, végül a “Női duó” kategória első helyét megszerezve! Kinga beszámolója:
“Balogh Veronika váltótársammal női duóban indultunk, egymást váltottuk a pályán. Összes megtett km: 550 km, 128 kör. Ebből Vera teljesített 250 km-t, én pedig 300-at. Összesen megtett szintemelkedés 5500m. Nagyon durva volt. Tényleg nem lehet leírni. Valószínűleg a múlthéten megfáztam a finneknél még, torokfájás, orrfolyás… Aggódtam, hogy nem fog menni. Szombaton reggel komoly kétségeim voltak. Aztán belegondol az ember, hogy mennyit edz egy-egy megmérettetésre, és egyszerűen nem tudsz nem oda állni. Felvisz a szíved. Múlthéten Finnországban tekertem 300 km-t, most pedig a Hungaroringen ugyanennyit. A két verseny mégis elképesztően különböző volt. Itt 2 óránként váltottuk egymást Verával, és egy-egy pihenő után brutálisan nehéz beállt izmokkal nekiállni egy újabb etapnak. De lenyomtuk, teljes szívből, sok-sok holtponttal, és mosollyal az arcunkon. Maga a monotonitás, ami a pályán való körözést jelenti, igazán embert próbáló. Ráadásul sokkal több szintemelkedés volt ezen a távon, mint a múlthetin. Éjszaka vak sötétben volt egy 3 órás etapom. Hát, az összes csillagképet megtaláltam az égen. Reggel 5 órakor olyan hideg volt, mintha ősz lett volna.Tényleg minden magasságát és mélységét megéltem a kerékpározásnak az elmúlt két hétben. Egy dolog azonban teljesen biztossá vált számomra: nincs lehetetlen. Közhely, de ha az ember ilyen élményeket él át, valahogy valóságközelivé válik ez a kifejezés. Nagyon sokan voltunk, és képesek voltunk biztatni egymást. Ez sokat jelent, főleg az éjszaka közepén, amikor nincs semmi világítás a pályán, csak a boxutca fényei sejlenek fel valahol a dombok között. Vera, nagyon büszke vagyok rád. Tartottuk egymásban a lelket, és szupereket nevettünk – még ha néha kínunkban is. A Hungaroring különleges helyszín számomra, hiszen korábban nyertem már itt mezőnyversenyt. De a mai után: szívesen vállalok egyéni felkészítést a pályával kapcsolatban Forma-1-es pilótáknak. NINCS olyan szeglete az aszfaltcsíknak, amit nem ismerek
A csapatunk neve CELLenge KV volt. Ezt a tekerést is a CELLenge2022 projekt keretein belül csináltuk meg. Köszönöm Nektek, hogy drukkoltatok!”
Mountain Bike XCO Magyar Bajnokság, Csömör, 2022. július 23. Kovács Béla beszámolója:
40 Celsius fokos hőség és a pályát borító hatalmas por fogadta szombaton az XCO Magyar Bajnokság indulóit Csömörön a Bulgárkertben.
A magyar Olimpiai Cross Country (XCO) szakág színe-java rajthoz állt, hiszen ezen a napon dőlt el, hogy kik azok a versenyzők, akik egy évig viselhetik a korosztályaikban a Bajnoki címet és a megkülönböztető bajnoki mezt.
A DSI Cycling Team ( a DSC és a DKSI idén létrejött közös csapata) 7 versenyzővel képviseltette magát, mert erre a versenyre csak azok utazhattak, akik igazán felkészültek voltak az Országos Bajnokság fizikai és mentális kihívására.
A pénteki pályabejárás rövid volt, mert valamennyi versenyzőnk versenyzett már Csömörön, a nyomvonal ismert volt, a pálya ritmusát kellett felfrissíteni a kezekben, fejekben.
Szombaton 9 órakor kezdődtek a bajnoki futamok.
Az első, a DSI Cycling Team versenyzőit felvonultató futam az egyik legnépesebb mezőny az U13 korcsoport volt. Itt Gyetkó Péter számára a középmezőnyben beérkezés és egyéni feladatok elvégzése volt a cél, ifj. Kovács Béla pedig ezúttal is bajnoki esélyesként indult. A rajt után röviddel egy négyes boly ellépett a mezőnytől, aminek tempóját Béla és a másodéves soproni rivális Molnár Ágoston (Delta MTB) párharca és még a laikus nézők számára is élvezetes, látványos taktikai küzdelme határozta meg. A két fiú jól ismeri egymást, évek óta versenyeznek hazai és külföldi versenyeken, az idén OB összecsapások tekintetében 1-1 volt az állás köztük.
Az első két és fél körben most sem bírtak egymással, mindkét versenyző erős és eltökélt volt az emelkedőkön, a lejtőkön sem hibáztak, a harmadik kör végéhez közeledve üldözőik már lemaradtak, úgy tűnt, hogy a bajnoki címet a befutó sprint fogja eldönteni. Mindenki meglepetésére ekkor Béla egy lehetetlennek tűnő belső-íves előzést kifogástalan technikával hajtott végre a lejtmenet utolsó szűk és poros kanyarjában, ez megtörte ellenfele ritmusát és a maradék néhány száz méteren olyan tetemes előny alakult ki, hogy az ünneplésre is bőven jutott idő a befutón. Béla ezzel megnyerte zsinórban harmadik XCO bajnoki címét.
Peti szorgalmasan végrehajtotta az edzői utasításokat a technikai feladatokat – a tőle megszokott módon – pontosan leküzdve versenyzett a pályán és 21. pozícióban zárta a bajnokságot.
U15 korosztályban négy versenyzőnk állt a rajtvonalon, legalább egy dobogó volt a minimális cél, de az idén több szakág bajnoki címét is elhódító Soós Olivér és a kerékpárkezelési tudásával kiemelkedő Gyetkó Dani esetében is ott lebegett a bajnoki cím esélye. Vízi Gáspár és Podgornik Milán számára elsősorban önmaguk legyőzése, tapasztalatszerzés és a középmezőnyben beérkezés volt a cél.
A rajt közbeni kakaskodásból Olivér jobban jött ki, el tudott menni az élbollyal, azonban Danit csúnyán bezárták, kedvezőtlen pozícióban kezdhette meg a lejtmenetet, sőt neki az első negyedóra azzal telt, hogy riválisait egyenként előzve zárkózott fel.
A második és egyben utolsó körre már eldőlt az arany- és ezüstérem sorsa, az élen álló páros előnye behozhatatlanra nőtt, Olivér és Dani párharca a dobogó legalsó fokáért ellenben kiélezett, izgalmas küzdelmet hozott, másfél körön keresztül centiméterekre haladtak egymástól. Az utolsó emelkedőn Dani egy végső, döntő rohamot indított, fogvicsorgatva, hiszen tudta, hogy ha előznie sikerül és ő éri el hamarabb a lejtőt, csak akkor van esélye megnyerni a párharcot. A támadást Olivér átvette és az általa indított rövid kontra sikere el is döntötte azt, hogy övé a bronz, Dani a negyedik helyezett.
Vizi Gáspár 11. Podgornik Milán pedig a 21. helyezést érte el. Mindketten elvégezték a feladatukat, bátran és hibátlanul hajtották végre a pálya ugratóit, kanyarkombinációit és közvetlen riválisaikat is megelőzve személyes céljaikat is elérték.
Sokaknak, akik a hegyek között élnek meglepetés, hogy a debreceni versenyzők milyen kifinomult technikával és magabiztosan száguldanak a lejtőkön, kanyarodnak és látványosan, ugyanakkor biztonságosan uralják az ugratókat. A csapat ezért a területért felelős edzője Nagy Sándor (Sunny), tudását, szemléletét átadja a fiatal generációnak, csakúgy mint általános instruktoraink: Kovács Judit, Géczi Gergő, Porcsin Levente, Aszalós Ármin, Nagy II Zoltán és Takács Balázs.
A nap utolsó debreceni fellépője, aki itt és most versenyzői minőségben volt jelen, Dr. Porcsin Levente a Master1 kategóriában indult, titkos esélyesként. Ekkor már a hőség elviselhetetlen volt és több mint egy óra küzdelem várt a versenyzőkre és a verseny a fiatalok számára is, de az idősebb korosztály számára kifejezetten megterhelő ilyen forróságban, a figyelem pillanatnyi lankadását pedig azonnal bukással bünteti a pálya. Levi is esett, szerencsére megúszta sérülés nélkül, ám erejével elkészült az utolsó körre, de tudta, hogy ebben a csapatban csak alapos indokkal adhatja fel valaki a versenyt. Jogászként az is tudta, hogy alapos indoka nem lévén végig kell küzdenie, példát mutatva ezzel a tanítványainak. Végül az OB-t a 6. helyen zárta.
Gratulálunk minden versenyzőnknek, köszönet edzőinknek a felkészítésért, a szülőknek a támogatásért.
Most néhány hét pihenő, nyaralás, táborozás következik majd elkezdjük a felkészülést a Cyclocross szezonra, amelynek egyik állomása a debreceni VeloPark versenye lesz novemberben.
Július 26-28 között az Európai ifjúsági Olimpiai Fesztiválon országúti kerékpározás versenyszámaiban vesznek részt a magyar U17 korú versenyzők, a hat fős válogatottból a debreceni Pusztai Dóra és Csáki Szabolcs sikeréért szurkolhatunk.