DSI sikerek a III. Kajdacs Nagydíjon
A Szekszárdi Kerékpáros SE 2023. március 25-én szombaton tartotta meg a III. Kajdacs Nagydíj országúti versenyét, ahol a DSI fiataljai 7+1 fővel képviselték a debreceni színeket. A szervezők rövid beszámolója szerint rekord létszám jelent meg a rendezvényen, a bizonytalan időjárás ellenére is. A kora reggeli eső a rajt idejére már elállt, így az összes futam száraz időben és pályán került lebonyolításra. A tökéletes aszfaltnak és a nagy létszámú mezőnyöknek köszönhetően minden korcsoportban nagyon jó átlagok születtek, és szerencsére komoly bukásra sem került sor.
A DSI részéről elsősorban nem az eredmény, inkább a kitűzött feladatvégrehajtás volt fókuszban. A 7 DSI-s (Klokocs Kata, Tóth-Mogyorósi Zora, Soós Olivér, Virág Marcell, Tóth Réka, Böszörményi László, Peterman László) mellett az olasz S.C.A.P. Trodica csapatába igazolt Csáki Szabolcs is a csapattal tartott. Réka és Olivér kategóriájukban győzelemmel zárták a napot! Utóbbi sikerében Böszörményi Laci is vastagon benne volt.
Eredmények:
U17 (65 km): 1. Soós Olivér, 10. Böszörményi László, 22. Virág Marcell
U19 (87 km): 6. Csáki Szabolcs, 11. Peterman László
WU19 (44 km): 1. Tóth Réka
WU17-ben Kata és Zora nem került értékelésre.
GRATULÁLUNK!
Az előttünk álló hétvégén a szlovák kupa jön aktuális országúti futama következik, a montisok pedig csehországi versenyhétvégén vesznek majd részt.