III. Tour de Ring, 24KÖR futam, 2015. július 12. – DKSI győzelem!

Július 11-12-én a Hungaroring adott otthont a Tour de Ring elnevezésű versenysorozatnak. A 34. Tour de Hongrie körversenyre készülő DKSI elit sora, szakítva eddigi hagyományával, most a felkészülést figyelembe véve nem indult a show nagy érdeklődést kiváltó 24 órás versenyén,  ahogy  az egyéni csúcstartó Pályi Csabi sem. Persze nem maradhat el Ring24 a DKSI és...
Tovább

Idegen vizeken (…szárazon?)

Érdekes kettős érzésem van a hétvégi 12. E.ON Délibáb Maratonnal kapcsolatban. Most pihenőnapot vettünk ki, vagy nem telhet el hétvége verseny nélkül? Minden évben megrendezésre kerül a BSI szervezésében az E.ON délibáb Terepfesztivál, amelynek egyéb számai, főleg futó mellett, helyet kapnak kerékpáros futamok is. Hivatottan MTB maraton, de itt bárki, bármivel rajthoz állhat, így a...
Tovább

Sikeres hétvége! – Sajó Péter Emlékv., Bringafieszta / Senior OB

Az elmúlt hétvége során a DKSI két versenyen is szerepelt, míg a fiatalabbak a Sajó Péter Emlékversenyre utaztak Nagy Zoli és Árvai István kíséretében, addig a „nagyok” a Kincsesbányán rendezett „Bringafieszta” elnevezésű versenyen vettek részt, mely egyben a Szenior OB futamait is magába foglalta. Július 3-4-én, pénteken és szombaton rendezte a Szekszárdi SZKE a 12....
Tovább

Decathlon kerékpártúra július 18-án

Július 18-án szombaton 11 órától a debreceni Decathlon és a DKM szervezésében kerékpártúrára kerül sor, Debrecen – Látókép – Tófürdő – Balmazújváros érintésével. A részvételi díj teljes összege az áruházban levásárolható! Részletes információkért katt ide: http://www.debrecenikilometerek.hu/statikus/v60_reszletes_leiras.html

Országúti OB mezőnyversenyének eredményei

A 2015.06.27-én, Derecenben megrendezésre került országúti OB résztvevőit kellemes, napsütéses idő fogadta. A szél se volt túlzottan erősnek mondható, inkább néha apró lökésekkel tarkította az egyébként hol innen, hol onnan lengedeztető légmozgást. A terepviszonyokat és az időjárást figyelembe véve, elmondható, hogy lehetőség volt az erőviszonyok tényleges felmérésre, itt ugyanis ugyanúgy azonos eséllyel indulhattak  a hegyimenők...
Tovább

MAPEI Tour de Zalakaros, 2015. június 21. – Dobogós hely!

Csapatunkból hárman, Kádár Csaba, Pályi Csaba és Vogronics Máté vettek részt a nehéz emelkedőkkel is tarkított, 127 km-es versenyen. Pályi Csaba beszámolója következik: “Az elmúlt hétvége a Debrecen által rendezett Országos Bajnokságra való felkészülés jegyében telt, ennek fényében a csapatból páran a MAPEI Tour de Zalakaros 127 km-es versenyén vettünk részt. Név szerint Kádár Csabi, Vogronics Máté...
Tovább

Időfutam OB rövid hírek, eredmények

Az időjárás nem fogadta kegyeibe az idei időfutam OB mezőnyét. Ennek ellenére a verseny rendben lezajlott, szép eredményekkel. Bővebb beszámolóval, fotókkal a későbbiekben jelentkezünk. Egyelőre az eredmények, kategóriák szerint, helyezésekkel, átlagokkal, íme! IDŐFUTAM OB EREDMÉNYEK

Országúti OB hosszútáv, nevezési lista!

Kedves Sporttársak! Elkészült a 2015. évi, hosszútávú országúti bajnokság nevezési listája! Reményeink szerint minden korcsoportban nagy harc várható az elsőségért, amit a nevezési lista jól sejtet. A szélrózsa minden irányából érkeznek országunk legjobbjai, hogy megküzdjenek a nemzeti trikóért. Természetesen nézőként is érdemes kijönni, egy napot eltölteni a hazai kerékpársport élvonalával, olyan emberekkel egy levegőt szívni,...
Tovább

Országúti OB időfutam előzetes rajtlista!

Kedves Sporttársak! Elkészült a 2015. évi országúti bajnokság időfutam rajtlistája! Felhívjuk a nevezők figyelmét arra, hogy a versenyen igazolt kategóriáiban, csak érvényes licence-el lehet rajthoz állni, amit a rajtszámátvételkor be kell mutatni! A rajtlistán való szereplés nem jogosítja fel a versenyzőt az indulásra. Bizonyos esetekben a versenybíróság elbírálása alá fog esni az indíthatóság megítélése. A...
Tovább

Debrecen 30 év után rendez ismét Hosszútávú Országos Bajnokságot

A közelgő OB-k HELYSZÍNRAJZAI, és további fontos infók itt elérhetők! Felhívnánk a figyelmet néhány változásra is! Részletek lent! Június 25-én és 27-én Debrecen ad otthont az Időfutam OB és Hosszútávú OB futamainak. Az időfutam pályája egy álom, teljesen friss aszfalton, gyönyörű környezetben, erdős-ligetes területtel körülvett, hangfogó falakkal, kerítésekkel is határolt úton kell a penzumot teljesíteni....
Tovább